A kompresszor nem egy új találmány
Bár nem egy új dologról van szó, ennek ellenére a mai napig meghatározó szerepet tölt be különböző ipari szegmensekben. Egy olyan eszközről beszélünk, ami a gázokat (leggyakrabban levegőt) összesűríti, tehát kisebb térfogatba zárja, miközben a nyomást növeli. Az ipar mellett háztartási és tudományos területen is alkalmazzák.
Az első levegőmozgató eszközök megjelenése
Sok más találmánnyal ellentétben a kompresszorok története nem egy konkrét gép elkészítésével kezdődött, hanem azzal a törekvéssel, hogy az emberiség irányítsa és manipulálja a levegőt. Mit jelent ez a gyakorlatban? Már az ókorban is használtak olyan primitív eszközöket, mint a fújtató, amit a kohászatban alkalmaztak. Természetesen sok időnek kellett eltelnie, hogy elérjük oda, hogy olyan készülékek születhessenek, mint amilyeneket a BTK Kompresszor csavarkompresszor kínálatában is találhatunk.
A fújtatók működése még nagyon egyszerű volt, mivel a levegőt egy zsákszerű tartályba szívták be, majd egy nyíláson keresztül nyomták ki, ezzel növelve a tűz égésének intenzitását. Ezek a szerkezetek jelentették az első lépéseket a mechanikus levegőkezelés irányába, másképp fogalmazva: a kompresszorok távoli őseiről beszélhetünk a személyükben.
A modern kompresszorok megszületése a 18-19. században kezdődött. A technológiai fejlődés az ipari forradalom idején robbant be igazán. Egyre több alkalmazás igényelte a sűrített levegő nagy mennyiségű és pontos előállítását. Az egyik legismertebb példa a Mont Cenis-alagút építése 1857-1871 között az Alpok alatt, ahol sűrített levegővel működő fúrógépeket használtak, hogy a kemény kőzeteket át tudják fúrni.
Ekkoriban jelentek meg a dugattyús kompresszorok, amiket a belső égésű motorokhoz hasonló elv alapján működtettek. Nagy teljesítményű gépekről van szó, amelyek nagynyomású levegő előállítására voltak képesek.
Milyen típusú kompresszorok léteznek?
Ahogy az igények egyre több területen jelentek meg, úgy lett szükség különböző típusokra. Napjainkban a legtöbbször a működési elv alapján csoportosítják a kompresszorokat. Az egyik nagy kategóriát a térfogatkiszorításos eszközök alkotják, köztük a már említett dugattyús kompresszorokkal, illetve csavarkompresszorokkal. Utóbbiak folyamatos működésűek, hatékonyabbak a nagy volumenű, ipari felhasználás során. Idetartoznak a lapkás kompresszorok is, amelyeket kisebb helyeken, gyakran mobil eszközökben használnak.
A másik fő kategória a dinamikus berendezések, mint a centrifugális és axiális kompresszorok. Főleg nagy léptékű ipari rendszerekben, erőművekben alkalmazzák őket.
Napjainkban sem lassult a fejlődés
Ma már az egyik legfontosabb cél a környezetbarát technológiák alkalmazása és az energiahatékonyság növelése. A kompresszorokat egyre inkább intelligens rendszerekbe integrálják, ahol különböző szenzorok figyelik a működésüket, előre jelezve a karbantartási igényeket.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.