Az otthon lelke. A konyhában ne a dizájn diktáljon, hanem a praktikum!
A lakás, ház lelke a konyha. Ezzel a gondolattal nyilván azok tudnak egyetérteni, akik háztartást vezetnek, szeretnek főzni. Ha nem magunk tervezzük és építjük meg (a házzal együtt), a konyhát készen kapjuk, és szerencsés esetben minden szempontból meg is felel az igényeinknek. Egy kevéssé praktikus konyhával is ellehetünk évekig; de ha rendszeresen, napi szinten sütünk-főzünk benne, erősen meghatározza a jól-létünket, bosszantó, ha nincs elég hely tárolásra, kicsi a munkafelület, és valahogy sok minden nem esik kézre. Sok energiát elvesz, ha az előkészületek, az ételkészítés és a mosogatás is kész zsonglőrködés… Hogy mennyire nem ideális a konyha, amit használunk, sokszor csak menet közben derül ki, sok édeskeserű tapasztalattal, melyeknek hasznát vehetjük a felújítás során.
Amit csak lehet, érdemes zárt befőttes üvegben, szekrényben tárolni
Mosogató panorámával. Álom, álom…
Ennyi ajtós szekrény mindent elnyel, és ez fontos szempont a konyhában
A konyhafelújítás komoly munka, és költséges is, megéri rá elegendő időt szánni. Az online konyhatervező programok segítségül hívhatók tervezéshez, előtte jól mérjük fel a rendelkezésre álló területet, és pontosan gondoljuk végig, mit szeretnénk: részleges vagy teljes felújítást. A teljes felújítás mellett szól, hogy ez esetben rendszerben, egységben gondolkodhatunk, átköltöztethetjük a mosogatót, új helyre kerülhet a tűzhely, a hűtő stb.
Rengeteg inspiráló fotót találunk az interneten szebbnél szebb konyhákról; elleshetünk tippeket, ötleteket, de nem érdemes „másolásba” kezdeni. A konyhát a saját ízlésünkre és a lakás adottságaihoz kell alakítani. A tárolás megoldása kardinális kérdés, nálunk pontosabban nem tudja senki, milyen eszközöket kell elnyelnie; fontos, hogy a megfelelő helyekre kerüljenek a fiókos, pakolós szekrénnyek, a tárolás megoldása jelenti az egyik húzósabb tételt a konyhagépeken kívül.
Praktikusak a nyitott fali polcok, de az ajtós szekrények rendezettebb hatást keltenek, mint a polcokra étkészletek, poharak, élelmiszerek. Ráadásul porosodnak is, több idő megy el a takarításra. A munkapulon ugyancsak sok minden tárolható, evőeszközök, fűszerek, olajok stb., de ha telepakoljuk a munkafelületet, azzal a saját dolgunkat nehezítjük… A körbeülhető konyhasziget nálunk jó ötletnek tűnt, de nem vált be, akadályozta a közlekedést. Ez csak néhány saját tapasztalat, nyilván mindenkinek megvan a sajátja, a lakás adottságaihoz és a lehetőségekhez mérten – érdemes ezeket a felújítás előtt sorra venni.
Konyhasziget, nyitott polcok – nálunk nem vált be
A konyha kapcsán gyakran hallható fogalom az ergonómia. Az ergonómia tudománya abban segít, hogy a test méreteihez, arányaihoz a lehető legjobban illeszkedjenek a konyhai műveletek, amelyeket végzünk. Ezáltal sokkal kevesebb lehet a felesleges lépés, mozdulat, hajolgatás, és időt is nyerünk. Ha egy családban mindenki használja a konyhát, nyilván kompromisszumos megoldásra kell jutni, de léteznek ún. ergonómiai aranyszabályok. (Én például balkezes vagyok, jobbkezes konyhánk van.) A konyha kialakítása során érdemes a munkafolyamatok sorrendjét figyelembe venni: tárolás – előkészítés – tisztítás – összeállítás – főzés – tálalás – mosogatás. Lehetőleg a sor elejére (tárolás) kerüljön a hűtő.
Sokan azt javasolják, hogy a mosogató és a tűzhely közötti terület legalább 1,5 méter hosszú legyen, hiszen itt végezzük az összes előkészítő munkálatot és általában a tálalás előkészítését is.
Összegyűjtöttünk még néhány szempontot: az alsó szekrény magassága legalább 90 centiméter legyen, idális esetben a csípőig érjen. Az alsó szekrénynek legyen lábazata, amely mélyebben kezdődik, így a lábunkat be tudjuk alá csúsztatni és ezáltalá kényelmesebben dolgozhatunk. A mélysége lagalább 5-10 centi legyen.
A gyakran használt tányérok, eszközök lehetőleg legyenek a csípőnk és szemmagasságunk közötti sávban. Ennél mélyebbre, magasabbra a ritkábban használt eszközök, alapanyagok kerüljenek.
Az alsó és felső szekrény között legalább 45-50 centi széles sávot érdemes hagyni, ezáltal a felső szekrény szemmagasságba kerül, de nem zavarja a munkafelületre való rálátást. A két szekrénysor közötti távolságot vízálló, könnyen takarítható burkolattal fedjük el.
A mosogató és a tűzhely közötti munkafelülethez minél közelebb érdemes kialakítani néhány konnektort is, hiszen itt fogjuk használni a vízforralót, elektromos kávéfőzőt, turmixgépet, kenyérpirítót stb. Fontos, hogy az elektromos eszközökhöz tartozó kábelekkel is okosan számoljunk, hogy ne legyenek útban.
Egy konyha, ahol táncolni (is) lehet… De szép is lenne!
Kicsi, de rendezett
Tetőtéri megoldás
Nagyon fontos a megvilágítás is! A nem megfelelő erősségű vagy rossz szögből érkező fény sokat ronthat a legjobb konyhán is. Más-más erősségű világítótesteket érdemes betervezni; legyen olyan lámpa, ami az egész konyhát jól megvilágítja, olyan, amely a teljes vagy részleges munkafelületet világítja be, és érdemes ún. éjszakai fényt is bevetni (felső szekrények alá), kellemes hangulatot teremt az esti órákban.
A konyháról azt is szokás mondani, hogy az otthon lelke. A főzés nem mindig és nem mindenkinek öröm, de egy jól megtervezett konyha sokat segíthet abban, hogy a „muszájfőzéseket” se érezzük tehernek, az örömfőzés pedig vegytiszta öröm legyen.
A cikkhez a BOOOK gondozásában megjelent 500 tipp takarékos háziasszonyoknak c. kiadványból használtunk fel néhány részletet. A cikk közreadásának időpontjában jelentős kedvezménnyel szerezhető be innét >>
Hamarosan bemutatjuk, hol készülnek a Szépítők Magazinon bemutatott receptek.
Fotók: pixabay, pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.