Az élet tulajdonképpen szép, nem? A nézőpont helyes megválasztása. Két beszélgetés
1.
Fáradtan kavargatja a kávéját.
– Munka?
– Igen.
– Már megint túlórázol? Vagy határidős munka?
– Á, ne is mondd, új kolléga jött, és nekem kell őt betanítanom.
– Betanítanod? Miért, nem ért ahhoz, amire szerződött?
– Ja, nem úgy… csak nekem kell elmondani neki a belső folyamatokat. Marhára nem hiányzott. Beteg a gyerek, engem is kerülget a nyavalya, sötét van, hideg, és elegem… és akkor még ez is! Nem is értem… amikor én kezdtem, én bezzeg ott ültem, az első héten nem is szólt hozzám senki. Szerintem fel sem tűnt senkinek, hogy ott ülök, és fogalmam sincs, hogyan nyúljak a dolgokhoz. Neki meg, az új kollégának, jár a „kiképzés”. Hogy ugye olajozottan menjen a munka.
– Igazságtalannak tartod?
– Naná! Én ott szerencsétlenkedtem, pocsékul is éreztem magam, neki meg azonnal támogatás meg segítség… Na jó, amúgy nem hülye pasas, nem lesz vele gond, de érted… szóval igen, ez nem igazságos!
Továbbra is fáradtan kavargatja a kávéját. S mellé bosszús, keserű. Tesz még egy cukrot a kávéba – de a belső keserűségén ez nem fog segíteni.
2.
Fáradtan kavargatja a kávéját.
– Munka?
– Igen.
– Már megint túlórázol? Vagy határidős munka?
– Á, ne is mondd, új kolléga jött, és én tanítom be.
– Betanítanod? Miért, nem ért ahhoz, amire szerződött?
– Ja, nem úgy… csak el kell mondani neki a belső folyamatokat, hogy tudja, mit hogyan kell. Tudod, multi, itt mindenre „poliszik” meg „processzek” vannak.
– És miért a te nyakadba sózták?
– Nem sózták, én vállaltam. Nem mondom, piszok fáradt vagyok… jó ez a kávé…
– De miért csinálod? Nem jobb lenne egyszer végre időben hazamenni?
– Jaj, nem olyan nagy ügy, két-három nap alatt egy kis plusz ráfordítással megvan.
– Még mindig nem értem, miért te csinálod ezt?
– Nézd, erre nincs külön ember, annyi új kollégát nem vesznek fel… meg annyira azért nem bonyolult. És amikor én kezdtem, csak ott ültem, az első héten nem is szólt hozzám senki. Szerintem fel sem tűnt senkinek, hogy ott ülök, és fogalmam sincs, hogyan nyúljak a dolgokhoz. Iszonyú rossz érzés volt! Tudtam, hogy nem vagyok hülye, és mégis úgy éreztem magam.
– Akkor ez végképp nem igazságos! Neked nem segítettek, te meg önként és dalolva hosszúzol, hogy másnak jó legyen.
– Épp ez a lényeg! Hogy tudom a különbséget! Érted? Tudod milyen sokat jelentett volna nekem, ha valaki pár napig rám szán plusz fél órát és elmondja a munkamenetet? Tudod milyen az, hogy még emlékszem, mennyire rossz volt nekem akkor, és most meg már tudom, hogy nem egy atomtudomány? Szóval nekem ez nem nagy ügy, az új kollégának meg… hát, csak könnyebben indul neki itt az élet…
Továbbra is fáradtan kavargatja a kávéját. És elmosolyodik. Gyorsan rendel hozzá egy mézes-krémest. Mert hát az élet tulajdonképpen szép, nem?
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
