Az új esztendő reménye. Be tudjuk-e tartani az újévi fogadalmainkat? Ahogy a pszichológus látja
Két nullázási pont van életünkben minden évben, amit a társadalom általában legalizál: a születésnap kiértékelő pillanata, és az új esztendő reménye. Az újévi fogadalom a legtöbb ember mindennapjaiban azonban egy üres frázis.
De miért kell(ene), hogy a változtatásaink, új szakaszaink feltétlenül teátrálisan induljanak egy-egy ünnephez kötve? Ez is egyfajta menekülés és halogatás. Elvégre már november 28. is alkalmas lett volna az ígéretre, a változás katalizálására, de nem, a karácsonyt már megvárjuk, kiáltottunk fel. Aztán majd a következő ünnepet, aztán a rákövetkezőt, és így telik el az élet akár a testünkkel, akár a lelkünkkel, akár az életünk vagy kapcsolataink bármely változásával kapcsolatban. Vagyis csak az ürességbe markolunk egy életen át, ha így teszünk.
Egy mezei hétfőn, normál kedden, sima szerdán miért nem dönthetek úgy, hogy ez az a pillanat, amiben elindulok egy eddig ismeretlen ösvényen, és kitartok addig, ameddig kell. Valójában a tapasztalat azt mutatja, egyáltalán nem gondoljuk komolyan – tisztelegve a kevés kivétel előtt – ezt az újévi nullázási pontot. A „híres” fogadalmakat pedig végképp!
Január 1. 00:01-kor még ott van a 2022-be vetett minden reményünk, ráadásul 2021 csúfos esztendeje után még jobban vágyjuk a siker, a boldogság, e két elinflált szavunknak a fellobbanását. Aztán eljött január 4. hétfő hajnal, mikor felvesszük a mókuskerekünk ismert ritmusát és az ünnep fénye már megkopott.
Nem az ünnep fényétől kell várni ugyanis a változást, az nem arra való. A változáshoz mi is kellünk.
Az ünnep inkább egy megálló szemlélődést, az életünkre rátekintő kiértékelést, esetleg ambiciózus tervezést, máskor láblógatós pihenést és közös feltöltődést jelent. Az ünnep a hegy csúcsa, amikor látunk folyamatokat, rejtett összefüggéseket, de nem az ünnep hozza el a cselekvést és az ahhoz szükséges energiát. A cselekvés a hétköznapok rendtartásában történik. A változás és a fogadalom így legyen inkább egy rejtett napon: egy december 29-i kedd éppúgy alkalmas rá, mint egy január 14-i csütörtök. Nem ettől függ.
A be tudjuk-e tartani a fogadalmakat? kérdésre természetesen akad egy profán, merőben egyszerű válasz is. Egy mondás szerint alulbecsüljük, hogy 10 év alatt mit tudunk elvégezni, de túlbecsüljük, egyetlen esztendő alatt, mire leszünk képesek. Az újévi pezsgővel kezünkben már-már félisteni teljesítményelvárást helyezünk vállunkra, mintha idén Akhilleuszok lennénk. De bocsánat, január elseje ugyanazok az egyszerű nők és férfiak vagyunk, mint december 31-én. Ez nem így működik. Magyarán emberi mértékben lenne érdemes határokat kijelölni. Mit jelent ez? Hagyjuk a 2022-es egész éves célokat. Helyette inkább csak legalább húsvétig tartsunk ki vállalásunkban. Locsoló hétfőig mit szeretnék minden egyes héten megtenni? Bár ideális esetben napokban érdemes gondolkodni, de ez a megvalósítás felsőfoka. Akinek az alapidőegysége nem a nap, csak heti célokban érhet el valódi sikert. Alapfokú olasz tudással sem megyünk el felsőfokú nyelvvizsgát letenni. Utóbbi evidens, akkor az előbbiben is legyünk alázatosak.
Összességében emberi léptékű heti célok, mérhető alapon, és csak húsvétig. Ha így teszünk, egyáltalán nem biztos a siker, de jóval nagyobb esélyt kapunk a sorstól, Istentől és önmagunktól, mintha egész éves gigászi elvárásokat tennénk magunkra, amik agyonnyomnak már január másodikán.
Nyitókép: Depositphotos, zzoplanet
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.