Áldozatot hozni vagy áldozattá válni?
Az áldozat szó általában kettős érzéseket kelt bennünk. Áldozatot hozni jó, áldozatnak lenni nem jó. Ha áldozatot követel meg tőlünk valami, az lehet nemes cselekedet is, és felesleges, önpusztító hülyeség egyaránt. Attól függ… Nos, mitől is? Nagy különbség van aközött, hogy áldozatot hozunk vagy áldozattá válunk. Könnyű egyikből a másikba átcsúszni, pedig teljesen világosan látható, melyik melyik – már legalábbis addig, amíg kívülről nézzük.
Áldozatot hozni: önkéntes, szabad döntésen alapul, mennyiségét, minőségét mi magunk határozzuk meg, valamely cél érdekében tesszük.
Áldozattá válni: csak úgy „megtörténik” velünk, nem dönthetünk arról, miből mennyit adunk bele a történetbe, nincs célja, vagy nem a saját célunk, vagy útközben elveszett a cél.
Ezek csak az alapvető különbségek.
Áldozattá akkor válunk, amikor nem vagyunk tisztában az áldozathozatal határaival.
Értelmes áldozatot akkor hozunk, ha van egy célunk, amelynek elérése érdekében cselekszünk. Tehát folyamatosan ellenőriznünk kell, megvan-e még az a cél. Ha ugyanis valami miatt elveszett, akkor értelmét veszti minden további erőfeszítés. S ezt azonnal érezni is fogjuk. Ilyen esetben az ember pontosan tudja, hogy milyen áldozatokat hozott! Minél hamarabb derül ki, hogy a cél megsemmisült, annál kevesebbet kell veszteségként elkönyvelni. Mert onnantól szépen abba lehet hagyni az áldozathozatalt, hiszen nincs többé értelme…
Sokszor nemes áldozathozatalnak indul a történet, ám hamarosan úgy érezzük, áldozattá váltunk. Amikor áldozatot hozunk, magunk uraljuk a helyzetet, ha áldozattá váltunk, a helyzet (vagy egy másik ember akarata) uralkodik felettünk. Ez könnyen megtörténhet pusztán mennyiségi alapon is. Erről szól a mondás: „a kisujjamat nyújtom, a karomat viszik”. Ennek elkerüléséhez nagyon pontosan fel kell tudni mérni, mit követel meg tőlünk a cél, mit és mennyit vállalunk, ezeket jó szívvel tegyük, és ami ezen túlmutat, abba ne menjünk bele. Vagy ha mégis, komoly mérlegelés és szabad (!!!) döntés után.
Van egy mondás: „ha ajándékot adsz, ne érezd veszteségnek”.
Ez érvényes az áldozatra is. Lehet nehéz, lehet fájdalmas, követelhet sok lemondást… de ha egy magasabb cél érdekében teszed, nem fogod veszteségként megélni. Ezzel szemben akkor, ha nem te választottad, nem te döntöttél úgy, hogy vállalod, akkor pokoli kín lesz.
Áldozattá válni nemcsak pocsék élmény, de még csak nincs is semmi haszna. Minden komolyabb tanításban – így vagy úgy – szerepel a gondolat: a szenvedésnek semmi értelme, a negatív energiák nem jók semmire. Nem lehet nemes áldozathozatallá varázsolni a körülmények, más emberek, gazdasági kontextus, csillagállás és egyéb nagyhatalmak által ránk sózott, és általunk elfogadott (!!!) áldozatszerepet. Tehát megint csak az a vége, hogy ez is rajtunk, a saját döntésünkön múlik. Döntsünk hát tudatosan!
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
