Hogyan tovább? Hatásos kérdezéstechnika, ami támpontot adhat döntési nehézségekben
A döntéshelyzetek tanácstalansága sokunkat felemészt. A jót, a legjobbat, az ideálist, a megfelelőt, a kisebbik rosszat, az igazat, vagy épp a nyerő döntést akarjuk meghozni. Szeretnénk tudni, melyik út igazán nekünk való. Bárcsak belenézhetnénk egy titkos látcsőbe, ami megmutatja, mit is döntsünk, mi a helyes választás! Ilyen látcső természetesen nincs, ellenben mégsem vagyunk egyedül döntési dilemmáinkban, ha a következő technikával élünk és főként, ha merünk kérdezni.
A kiinduló pillanat hipotézise, hogy mi nem tudunk még dönteni, hiszen akkor már határoztunk volna, ellenben van olyan személy, aki könnyedén választana a helyzetünkben. Őket érdemes megkérdeznünk. Ha valaki sokat gyakorol, egy sokszínű gondolati játékban lesz része.
Ebben a helyzetben – amiben vagy(ok) – hogyan cselekedne:
A nagyapám, vagy valamelyik szeretve tisztelt nagyszülőm?
Képzeljük csak el! Hetven, nyolcvan vagy akár kilencven évvel a háta mögött – lehet nem is él már –, mégis eljátszhatunk az ötlettel, vajon mit mondott volna? Lehet, nem is a döntésben segít közvetlenül, csak lenne egy jó szava, egy bátorító gesztusa, vagy lelkesítő félmondata. „Drága kis unokám, nem kell mindent olyan véresen komolyan venni. Lépj, aztán megnézzük, hogy jön ki.” Még a hangját is halljuk néha. Köszönöm, nagyapa!
Egy híres történelmi személyiség?
Napóleon zsenialitását gyakran idézik. Képzeljük csak el, ebben az eszeveszett krízisben, amibe épp csöppentünk, ő mit vállalna fel? Mire sarkallná magát és a környezetét? És Mátyás király? Ő mit lépne? (Fontos, hogy általunk valamennyire ismert és nagyon tisztelt személyről legyen szó.)
Egy világhírű tudós?
Szent-Györgyi Albert vajon hogyan látna azt az élethelyzetet, amiben dilemmánk épp agyonnyom terhével?
Egy művész?
Mi lenne a Picasso-i válasz elakadásunkra? Mit tenne, mondana, érezne, gondolna a döntés előtt?
Egy író?
Márai Sándor hasonló dilemma-szituációban vajon miről írna naplójában? Hogyan hozná meg a végső döntést?
A példaképünk?
Ki ő? El tudnánk képzelni, ő melyik úton indulna el ebben a kereszteződésben?
Az a személy, aki lenni szeretnék?
Klasszikus segítői kérdés. Mennyire látjuk magunk előtt tisztán annak a személynek a profilját, érzésvilágát és gondolkodásmódját, napi szokásait, akivé hosszabb távon válnánk? Gondolatban elmerenghetünk, ő mit tenne?
Megoldást adnak ezek a személyek? Direktben biztosan nem. Elvégre nem vagyok a nagyapán, nem vagyok sem Napóleon, sem Szent-Györgyi, sem Picasso, de még Márai sem. Sőt, nem vagyok még az a személy, aki lenni szeretnék. De valamit mégis kaphatok tőlük. Ötletet! Ahogy Einstein fogalmazott:
„Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett.”
Én nem ők vagyok, de mégis lendületet, támpontot lelhetünk a döntési nehézség sötétségében. Ha pedig van ötlet, akkor már csak arról kell határozni, melyiknél érzem a bátorságot magamban.
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
