Barátok vagy barátnők? A női barátság lélektana
Ők azok, akik kamaszkortól kezdve ott vannak melletted jóban-rosszban, együtt sírtok, nevettek, vásároltok, buliztok. Ők azok, akik minden kis titkodról tudnak, beszámoltok egymásnak minden eseményről, pillanatról, ami veletek történik. Aztán felnőtök, dolgozó emberek, majd feleségek, szülők lesztek, és ezek a közös élmények idővel ritkulnak, majd teljesen elmaradnak, mígnem a baráti szál is megkopik. Ez életünk alakulásának természetes velejárója, mert a szociális hálónk is átalakul, ha saját családunk lesz.
Egész egyszerűen nem tudunk hat-hét embernél többel igazán közeli kapcsolatot ápolni minden egyes nap. Ha nem elég erős baráti kapcsolatunk alapja, és ha nem dolgozunk rajta, akkor ezek a „lánybarátságok” sokszor elhalványodnak, más szintre sorolódnak vagy véget érnek.
Női vs. férfi barátságok – mi a különbség?
Nézzünk egy teóriát agyi működésünk nemi varianciájáról. (Nem tudományos alapon.) A nők, ellentétben a férfiakkal, egy nagyon bonyolult, egész koponyát átszövő úgynevezett „pókháló aggyal” rendelkeznek, ahol minden apró kis történést legalább öt olyan szállal tudnak másodpercek alatt összekötni, amelyek térben és időben teljesen eltérnek egymástól.
Félreértés ne essék, nem cinikus vagyok, inkább csodálom magunkat, hogy ilyen hihetetlen képességgel áldott meg minket a teremtőnk. Az persze más kérdés, hogy nem volt lehetőségünk azt mondani, hogy „köszönöm, de inkább mást választanék”. Ezek a kombináció-sorozatok ugyanis annyira megterhelhetnek, hogy általuk bármi ki tud minket zökkenteni, és szinte azonnal el tudunk veszni a részletekben. (Akinek nem inge….)
A párunkkal való veszekedés során azonban remekül jön, amikor az önértékelésünket netán jogosan sértő kritikát kapva szeretett emberünktől, a pillanat tört része alatt képesek vagyunk a múlt heti vagy akár a tavalyi tévedését felemlegetni, bizonyítva, hogy közös történelmünkben összefüggések nélkül is rendkívül járatosak vagyunk. Rendben ez most cinizmus volt a javából, bevallom. De kanyarodjunk vissza az eltérő agyszerkezetek – nem tudományos – megközelítéséhez.
Hímtársaink nemcsak hogy megválaszthatták, mely testrészüket áldozzák fel a szebbik nemért, de egy sokkal egyszerűbb „raktár agyat” kaptak. Ráadásul egy igen rendezettet, ahol minden fontos dolog az első polcon van a nagy dobozokban. Aztán egyre feljebb, egyre kisebb dobozok vannak. Az ő tárhelyük véges, hiszen egy doboz mindig több helyet foglal egy aprócska kis pókfonalnál, azonban éppen annyi „csomópont” van a női agyban, ahány doboz a férfiben.
Vagyis a lényeges dolgok mindegyikben ugyanolyan fontosak. A különbség az, hogy nem hozzák összefüggésbe egymással, mert csak azokkal a dolgokkal foglalkoznak egyszerre, ami egyetlen doboz tartalma. Ráadásul náluk mindig csak egy doboz van nyitva.
Van ez a nagyon találó vicc a női férfi barátságok különbségéről:
Egy napon a feleség nem jött haza, a férj megkérdezte, hol aludt, azt válaszolta, hogy az egyik barátnőjénél. A férj felhívta a tíz legjobb barátnőjét, de egyik sem igazolta ezt. Ellenkező esetben pedig a férj egy napon nem jött haza, a felesége megkérdezte, hol aludt, azt válaszolta, hogy az egyik barátjánál. A feleség felhívta a tíz legjobb barátját, akikből nyolcan igazolták, hogy ott aludt, ketten pedig, hogy még mindig ott van.
Barát vagy barátnő?
A nők közötti barátságokra inkább jellemző az érzelmi túlsúly, a fokozottabb intimitás, holisztikusabbak és komplexebbek vagyunk egymással. Ezzel szemben a férfiak közötti barátságok inkább specializáltak, vagyis egy meghatározott és strukturált cselekvésekhez kapcsolódnak.
De miért is barátkozunk? Nem is olyan régóta létezik a pszichológiában egy új perspektíva, a pozitív pszichológia, amely a „hagyományos” pszichológiát kiegészítve egy olyan szemléletet képvisel és olyan témákat és élményeket hoz fókuszba, amelyek iránt az emberek évezredek óta fogékonyak, amelyek megismerésére és megértésére vágynak. Mindnyájunknak foglalkoztat, hogy mi a boldogság titka, hogyan lehetünk bölcsek vagy, hogy miért érdemes élni.
A barátság egy olyan igénye az emberi létnek, amelynek ősi gyökerei vannak. Ahogyan a több generációk együttélése egyre inkább átalakult, a családok, rokonok messzebbre kerültek egymástól, sokszor még csak nem is egy városban laknak. Így alakult ki az úgynevezett reciprok altruizmus, amikor kölcsönös segítségnyújtás történik a felek között. Röviden, ha meglocsolod a virágaimat, amikor elmegyek nyaralni, akkor megetetem a kutyádat, amikor te leszel szabadságon. Ez a kölcsönösség jelenik meg a barátságokban is. A női barátságokban is. Már kiskorunktól kezdve természetes számunkra, hogy a lányok a lányokkal barátkoznak. Egyszerűen jobban megértjük egymást, közös az érdeklődés, hasonlóbbak a szerepek.
A női barátságok piramisának három oldala: meghallgatsz, a támaszom vagy, számíthatok rád. Ennyi és nem több, ami életben tart egy barátságot.
Örök barátok?
Ahogy haladunk előre életünk útján a női barátságok kapcsán megtanuljuk, hogy mi is a fontos a barátnőimmel való kapcsolatomban, és ezáltal megtanulunk válogatni. Bármilyen keményen hangzik is, van, hogy egy barátság mindössze egy időre szól. Sokszor úgy találunk egy barátra, hogy ő hasonló krízist él át, ugyanott dolgozik, vagy egy közös barát összetart bennünket. Ezek azonban időről időre változnak, mert az alapjuk nincs rendesen lerakva. Néha a közös gyerekkor, az iskola, a munkahely, esetleg az az életszakasz, amikor közösen változtatok serdülőkből felnőttekké, feleséggé, anyává.
Mivel mi is folyamatosan változunk, fejlődik a személyiségünk, alakul az életlátásunk, és ezáltal formálódik az értékrendünk is. Ha nem együtt változunk, végül ezek a dolgok annyira szétcsúsznak, hogy a véleményünk, hozzáállásunk teljesen más lesz, és már nem azt az embert látjuk a másikban, akit korábban „örök barátunknak” hittünk.
Persze fenn lehet tartani, de előbb-utóbb kiderül, hogy az igazán fontos dolgokban eltérő életszemléletünk van. Ilyenkor el kell engedni a másikat (itt nem teátrális szakításra gondolok), de általában mire eljön ez a pont, már annyira eltérő életet éltek, akár lokálisan, akár minőségben, hogy egy lelkileg elrendezendő feladat marad csupán. Egy számomra nagyon kedves pszichológus hölgy szavaival élve azonban „ezt nem szabad problémaként megélni, hiszen van, hogy egy emberrel csak egy bizonyos ideig váltottunk jegyet ugyanarra a vonatra, aztán át kell szállnunk egy másikra, talán mert más felé akarunk tartani, talán mert ennyit tudtunk adni egymásnak.”
Szókratész szerint: „A barátság kritériuma még az egyenlőség és a hasonlóság, mégpedig az erényesség szempontjából. Fontos, hogy a barátok hasonlóan gondolkodjanak, ami nem szükségszerűen jelenti azt, hogy mindenben egyet kell értsenek. Ha a hasonlóság nem teljesen érvényesül, az arányosság biztosíthatja az egyensúlyt.”
Nem attól vagyunk barátok, hogy mindent megbeszélünk vagy mindennap találkozunk. Azért vagyunk barátok, mert erős alapokra épült a kapcsolatunk, mert már bebizonyítottuk egymásnak, hogy számíthatunk a másikra és odafigyelünk egymásra.
A pozitív pszichológia vezető gondolkodója, Csíkszentmihályi Mihály két számomra meghatározó gondolatával zárnám soraimat: „Ha valaki olyan ‘barátokkal’ veszi körül magát, akik pusztán csak megerősítik a kifelé mutatott személyiségét, akik soha nem kíváncsiak álmaira és vágyaira, akik soha nem biztatják arra, hogy új utakat próbáljon ki, akkor elmulasztja azokat a lehetőségeket, amelyeket a barátság nyújthat.”
Talán úgy érezzük, hogy korai még erre gondolni, de emlékezzünk rá, hogy „az élet későbbi szakaszában a barátság kialakulása ritkán a véletlen műve: éppoly gonddal kell művelni, mint a munkát vagy a családi életet.”
Én nem hiszek a véletlenben, vagy abban, hogy valami eleve elrendeltetett az életünkben. Én abban hiszek, hogy vannak emberek, akiket nagyon szeretek, és akikkel sokszor kölcsönösen meg kell dolgoznunk egymásért, a kapcsolatunkért. Kölcsönösen.
Nyitókép: Elina Fairytale/Pexels
pszichológus
Hiszem, hogy abban a pillanatban, amikor megfogalmazódik bennünk a gyermek gondolata, szülőkké válunk. Azonban a fogantatástól a kisgyermekkorig tartó út során érünk igazán anyává és apává mely szerepünket életünk végéig finomhangoljuk. Gyermeket nevelni nem egyszerű feladat, és egyikünk sem tökéletes anya vagy apa. Amikor megtorpanunk, jól jöhet egy szakértő útitárs, akivel belekezdhetünk egy belső munkába, kezünkbe kapva egy mankót, amely emlékeztet arra, hogy pontosan elég, ha ELÉG JÓ apa és anya vagyunk, és ha elhisszük, hogy minden nap lehetőségünk van változtatni és olyan szülővé válni, akire a gyermekünknek szüksége van.
