Hogyan érheted el a magadról elképzelt ideált? Hatásos önfejlesztő módszer: alkalmazd csodakérdés-technikát!

 

Rövid, hatásos, kellően misztikus, inspiratív, lényegre törő technika. Ezek a jelzők és jellemzők jutnak eszembe, ha az ún. csodakérdés módszer merül fel használandó lehetőségként, amit a leggyakrabban a coaching irodalom szeret emlegetni, vagy a magamfajta, inkább behaviorista megközelítést valló pszichológus.

Miről is van szó mai vizsgálódásunkban?

Kezdjük egy vágyott tulajdonsággal: határozottság. „Úgy szeretnék határozott lenni!” – születik meg a sejtető felismerés sokunkban, amikor önmagunk egy elképzelt jobb verziójára gondolunk. Elvégre – sokan mondják – ha határozott leszek, akkor a magabiztosságom, a karakánságom is nőni fog, onnan pedig már csak egy rövidre lépés, hogy végső soron az önbizalmam is szárba szökkenjen. Így tehát a választásunk a határozottság.

A gondok azonban ekkor kezdődnek. Ezzel ugyanis csak azt hisszük, tudjuk, mit szeretnénk, pedig a valóság az esetek többségében, egyáltalán nem ezt mutatja. Még igazán veretes egymondatos definíciónk sem akad feltétlenül. Csak keresnénk a szavakat, ha egy hosszú-hosszú oldalakon át tartó esszét kellene írnunk a határozottságról, no nem úgy általánosságban, szó sincs róla, hanem a saját határozottságunkról.

Bevezető, ráhangoló történet

Ma este lefekszünk. Az igazak álmát álmodjuk majd, mikor valami sejtelmes hangulat lengi körbe hálóhelyiségünket. Kisvártatva maga a jó tündér teszi tiszteletét. Imáink meghallgatásra találtattak, s a csoda lassan valósággá válik; varázsol csodálatos pálcájával, és bumm: innentől kezdve mi magunk vagyunk a határozottság szobrai. Tizes skálán 10-es értéket kapnánk, ha lenne erre mérőműszer.
A bonyodalom, ahogy minden ilyen történetben szokás, ekkor jön el. Mi alszunk, így nem tudjuk, hogy a jó tündér nálunk járt az éjszaka. Ekképp, mikor felébredünk, nem leszünk tudatában a csoda bekövetkeztének, meg kell várnunk, míg tudatosul, de hogyan és miként derül ez ki?
Innen a gyakorlat neve: csodakérdés; vagyis honnan fogom azt tudni, hogy megtörtént a csoda és végre határozott vagyok?
[Megjegyzés: sokszor kapom azt az egyáltalán nem kielégítő választ: „Imre, az ember azt úgy érzi!” Elfogadom, érzésekkel ne vitatkozzunk, rendben van, de honnan és miből esik majd le a tantusz, hogy valami megváltozott az éj leple alatt?]

A napi rutinok

Érdemes egy-néhány napot gondolatban végigzongoráznunk, afféle gondolatkísérletként. A reggeli rutin idején miből vennénk észre újdonsült határozottságunkat? Az evés tempója változna? Nem tűnődnénk annyit, mit vegyünk fel? Kedvesebbek lennénk párunkkal, gyerekeinkkel, vagy épp ellenkezőleg, végre határt szabnánk az indulás káoszának? És a munkahelyi kezdőjelenetek? Örömgyilkos portásunk újabb érces monda meg sem kottyanna, hanem lelkesen vennénk fel az irodakulcsot? Netán főnökünknek egy-egy projekt kapcsán képesek lennénk nemet mondani és végre nem rettegő és remegő hangon csak nyelnénk az újabb és újabb feladatok véget nem érő garmadáját? És így tovább, és így tovább…

A kulcs, hogy minél több apró példát tudjuk összegyűjteni – lehetőleg összeírni –, ami aztán mind segítségünkre lehet, hogy elinduljunk a változás felé.
[Megjegyzés: az ördög a részletekben van, ekképp az angyal is, de ne csupán a hétköznapokra gondoljunk, hanem egy-egy ünnepnapra éppúgy. A következő nagycsaládi ebéd húsvétkor vagy karácsony miben és hogyan lenne más a csoda után? Különleges gyöngyszemekre bukkanhatunk.]

Az igazság

A szomorú pillanat, hogy tudjuk, nincsenek instant, rapid csodaszerek. Legalábbis, ha valaki ilyet árul határozatlanság elleni szérumként, akkor inkább meneküljünk 180 fokkal az ellenkező irányba. Nem lehet egy hétvége alatt kicserélni önmagunkat, az csak merő önáltatás, még, ha ez népszerű variáns is ma oly sokaknál. Tehát csoda nincs, legalábbis nem ebben az értelemben, így a kapott lista kissé távolinak tűnik majd. Ő (ti. önmagam jobb verziója) megtenné a csoda után, de én nem vagyok Ő. Még nem.

Ez igaz. Ugyanakkor abban is van igazság, hogy erről a listáról, ha jó napunk van, ha bele merünk vágni egy-egy változási elhatározásba, akkor egy-egy tételt mégis meg tudunk cselekedni. Van választásunk.

Például látom az alábbi állítást: a csoda után a villamosra menet végre engem kerülnek ki az emberek, s nem én őket, ahogy azt már 28 éve teszem. Mi lenne, ha holnap kipróbálnám, lehetséges-e ez? Ha ütközünk, hát ütközünk, de most nem hátrálok meg, kihúzom magam enyhe mosoly kíséretében és megyek.

Minél több apró lépést teszek önmagam elképzelt jobb verziója felé, annál közelebb kerülhetek hozzá.

Az antik bölcsesség ma is igaz:

a kiválóság nem egyszeri cselekedet, hanem jó szokás.

Így lesz ez a határozottság esetén is, vagy más, régóta dédelgetett tulajdonságunkkal kapcsolatban. A választás a miénk, vagyis a döntés problematikája. Merek lépni, vagy inkább még sok-sok évig hasonló írások olvasásával áltatom magam a szebb élet reményében?

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 5 =

hirdetés