A péntek bűvöletében, avagy miért félünk a beteljesedéstől?
Ha megkérdezed az embereket, hogy melyik a kedvenc napjuk a héten, a legtöbben a pénteket említik. Azért, mert az már „majdnem” hétvége. Jön a pihenés, lazítás, későn kelés, bulizás. Azonban a péntek még nem a hétvége! A péntek ugyanúgy munkanap, mint a többi négy, ugyanúgy ötig, hatig a munkahelyeden vagy, ugyanúgy korán keltél, mint máskor. Akkor mi a péntek varázsa?
A titok a „majdnem” szóban rejlik. Még nem értünk oda, még várjuk a csodát. Amint belekerülünk a hétvégébe, elvész a varázs, porszívózás, bevásárlás, tévé előtt punnyadás lesz belőle. Boldogok a kivételek, akik valóban tartalmasan töltik el a szabadidejüket! De pénteken… pénteken még ott a lehetőség! Pénteken még csodásnak látjuk a holnapot.
Persze a pénteket sem élvezzük, mert mégiscsak munkanap, ilyen értelemben nem jobb a hétfőnél, keddnél, szerdánál és csütörtöknél. Nem a jelen pillanat örömét éljük át, hanem a jövő, a holnap ígéretét. Ami azonban nem létezik, még nem történt meg, még nem vagyunk benne! Csak egy álom, amiből vagy lesz valami, vagy nem. Az öröme is csak álom.
Advent van, várjuk a karácsonyt. Még nincs karácsony, de annak bűvöletében élünk. Az advent rengeteg munkával jár, és sokaknak semmi élvezetük nincs benne. Nem élvezik a készülődést, sőt! A „mit ünneplünk karácsonykor?” kérdésre az a válaszuk, hogy „a karácsony előtti őrület végét”. De ez nem ünnep! Mire odaérnek, már kimerültek, már elegük van, már csak túl akarnak lenni az egészen!
Várjuk a karácsonyt, és egyszer csak felvirrad a napja. Eljön a Szenteste, jöhet a beteljesülés! Ám valami nem működik: üres az egész! Azt kérdezzük: ennyi? Ennyi volt? És már azon jár az eszünk, hogy mi lesz utána. Szilveszter, kijózanodás, karácsonyfabontás, visszatérés a szürke árnyalatú hétköznapokba. Mi van emögött a jelenség mögött?
Félünk a beteljesedéstől…
…félünk jelen lenni, befogadni és elfogadni a pillanatot. Félünk teljesen átadni magunkat a jelen pillanat adta minőségnek. Félünk, mert álmainkban annyira kiszíneztük, csillámporral szórtuk be a csodát, hogy ha a valóság nem hozza az álombeli szintet, akkor csalódunk. És ettől aztán valóban félünk!
A két nagy életrabló: a múlt és a jövő. Az egyik MÁR nincs, a másik MÉG nincs. Az élet a jelenben, az ittésmostban van. De nem vagyunk jelen. Merengünk a múlton, ábrándozunk a jövőn. Minden kell, csak a jelen nem! Mert az élet, a valóság szürkébb, mint az álmaink, és így már nem kell! Dacos kisgyerek módjára utasítjuk vissza a való életet. Valami mást várunk, természetesen HOLNAP.
Mit tegyél, hogy örömmel élhesd meg a jelent?
Értsd meg, hogy az öröm pusztán elhatározás kérdése. Csak rajtad múlik, hogy minek vagy hajlandó örülni, és minek nem. Ha a külső dolgok egy részén nem is tudsz változtatni (pl. azon, hogy december van és nem július), a nézőpontodon bármikor változtathatsz, mert azt te magad alkotod meg.
Az advent a várakozás időszaka. Ez nem azt jelenti, hogy olyasvalami lenne, amit túl kell élni, amin túl kell esni, és majd egyszer jó lesz utána! Azt jelenti, hogy felkészülsz az ünnep befogadására. Megérsz rá. Ha a várakozásban jelen tudsz lenni, akkor jelen leszel az ünnep pillanataiban is. Akkor megéled a beteljesedést, és örömödet leled benne. Ha megéled, ha valóban jelen vagy, az ünnep is valódi lesz.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
