„Úgy lesz, ahogy megegyeztünk”, avagy a pontosság a királyok udvariassága
„A pontosság a királyok udvariassága” – ezt a mondást a nagymamámtól tanultam, még 4-5 évesen. Meg is magyarázta szépen, hogy a királynak mindenki hajbókol, mindenki alárendeli magát neki, vele udvariasak és előzékenyek a többiek – neki pedig a pontosság az eszköze, hogy kifejezze a tiszteletét a többi ember iránt.
Manapság viszont mintha senki sem akarna ily módon „király” lenni. Sem jelzőként, sem főnévként használva nem éppen a pontosság jut eszünkbe erről a szóról. Egyre kevesebbet ér az ember kimondott szava, különösen, ha időről is szó esik. Már lassan tíz éve, hogy először szembesültem egy új mobiltelefon (még nem okos, viszont hosszú életű) beszerzésekor, hogy az „automatikus sms” kategóriában a „tárgyaláson vagyok, visszahívom később” mellett a „késni fogok 5 percet”, „késni fogok 10 percet” és még további három „késni fogok” opció szerepelt.
Egyre szorosabb a villanypóráz, hiszen ma már szinte a zuhany alá is magunkkal kell (kell?) vinnünk a telefonunkat, és ha nem vesszük fel „időben”, pár perc múlva kétségbeesett „hová tűntél?” üzenetek árasztanak el (amíg le nem neveljük erről a környezetünket!).
Viszont ahelyett, hogy egyre kontrolláltabb, egyre pontosabban ütemezett lenne az életünk (nem firtatom, hogy ez mennyire lenne jó), inkább a káosz felé taszít a lehetőség, hogy bármikor, bármit le lehet mondani. Sőt. Lassan már egyáltalán nem mondunk le semmit, nem jelzünk, hanem a másik fél majd csak rájön, hogy nem vagyunk ott…
Mi történt? A belső káoszt meg kell jeleníteni. Igen, ekkora káosz van odabent. Kiben-kiben változó mértékben, de ott van.
Nemrég olvastam egy autista kisfiút nevelő anyuka blogjában, hogy a gyermek pontosságának és szabálykövetésének két oldala van. „Egyrészt, amiben megegyeztünk, az úgy is lesz. Másrészt, amiben megegyeztünk, annak úgy is kell lennie.” Kivágtam belőle az érzelmi töltetet jelző többi szöveget, úgyhogy elárulom, az első mondat öröm és büszkeség hangulatú volt, a második viszont igazi panasz!
Ha ugyanis mások pontosan tartják magukat az ígértekhez, és emiatt a mi napunk „klappol”, az rendben van. Mivel egyre ritkábban van ilyesmiben részünk, külön öröm ilyen emberekkel találkozni. Megígérik, hogy hatra odaérnek – és valóban ott vannak! Megígérik, hogy határidőre átküldik az elemzést – és láss csodát, a fájl időben megérkezik!
Amikor azonban a másik oldalra kerülünk, szembesülünk azzal, hogy
„udvarias királynak” lenni nem egyszerű. Ehhez ugyanis nagyon tudatosan ismernünk kell önmagunkat, az ígéret tárgyát képező helyzetet, cselekvést, és jól megfontoltan kell ígérni – nem pedig engedni a nyomásnak, ami helyből lehetetlen dolog ígéretét csikarja ki belőlünk. Azután, ha ígéretet tettünk, mindent meg kell tenni, hogy azt be is tartsuk. Sem a külső környezet eltérítő manővereit, sem saját belső „jó lesz az úgy is!” lazaságunkat nem szabad beengedni a rendszerbe. Tudatosság, önfegyelem, erő és önérvényesítés, ez mind-mind szükséges ahhoz, hogy „udvarias királyok” legyünk.
Úgy hiszem, ez nem lehetetlen. Viszont – mint afféle nulladik feltétel – szükséges a szándék is. Ha nincs meg a szándék, akkor bizony csak véletlenül lesz pontos az ember, néha-néha. Amikor tehát a világot nézem, s a fent említett káoszt látom, akkor azt kell gondolnom: azért van káosz, mert az ember (mint tömeg) ezt akarja. Nincs szándéka másra.
Persze olyan, hogy „az ember”, nincs. Vagy te, vagyok én, van ő, meg ő, meg ő. Személyek, egyesével. Ha pedig igény és vágy támad a szavatartásra, a szavahihetőségre, akkor – mint mindent – ezt is egyesével kell kezelni. Szándékot, tudatosságot, önfegyelmet, erőt, következetességet. Neked is a magadéit, nekem is a magaméit. És ha sikerrel járunk, akkor „úgy lesz, ahogy megegyeztünk”.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
