„Bezzeg az én időmben!” Generációk harca. Hogyan értsük meg egymást? Könyvajánló
„Bezzeg az én időmben!” Állítólag az öregedés biztos jele, ha már te is használod ezt a szófordulatot. Nem poénból. Meggyőződésből.
Nemrég fültanúja voltam két középkorú férfi beszélgetésének. Furcsa leírni, hogy középkorúak, mert velem egyidősnek tűntek. Nehéz tudomásul venni, hogy középkorú vagyok, ez van. Két szakiról van szó, akik a közelben szereltek valamit. Zavarba ejtőnek találtam a beszélgetésüket, amíg nem volt egyértelmű számomra, hogy a hangosabb, kifejezetten haragosnak tűnő férfi kiről beszél. Annyit értettem, hogy nőről van szó.
„Még a végén a nyakamon marad!” – háborgott a jóember. Megsajnáltam szegény nőt. Ha tudná, hogy a szeretője így beszél róla a háta mögött! De a hangos monológ folytatódott, és világossá vált, hogy nem a szeretőjéről van szó. „Semmire sem fogja vinni az életben.” „Nincsenek céljai.” „Pattanásos hülyegyerekekkel szórakozik…” stb. És csak úgy sorjáztak az atyai bezzegek. Bezzeg amikor ő ennyi idős volt! Bezzeg neki voltak céljai! Bezzeg ő tudta, hogy mit akar az élettől.
Kirajzolódott előttem egy lusta, kissé egomán leányzó képe, akit csak az öltözködés érdekel, a fiúzás, a csavargás meg a telefonozás.
Mosolyogtam. Nincs új a nap alatt. Mennyire ismerősek ezek a szavak! Bezzeg az én időmben is hallottam ilyesmit az „öregektől”, annyi különbséggel, hogy akkoriban még nem létezett okostelefon. Öltözködni már akkor is akartunk, csak sokkal szerényebbek voltak a lehetőségek, fogalmunk sem volt arról, mi is az a pláza. Ünnepnapnak számított, amikor kiugrottunk egy farmernadrágért Ausztriába – s ha már arra jártunk, magnót meg hűtőgépet is vettünk.
A 20 éves lányra gondoltam, akit az apukája szerelés közben a kollégájának szidott. Miért ne vihetné valamire? Lehet, hogy igen is ambíciózus, csak későn érő típus. Vagy nem találja a helyét. Vagy nem értik meg egymást az apukájával, és ettől mindkettejük tiszta „ideg”. És hát az apa végül is jót akar, szeretné, ha a lánya boldogulna a nagybetűs életben, csak ezt a vágyát nem tudja szofisztikáltan kifejezni.
Generációk harca
Steigervald Krisztián könyvét olvasom, és azt kell mondjam, hogy számomra az idei év egyik legérdekesebb olvasmánya. Nem csak azért, mert érdekel a téma. Jól rendszerezett könyv, és a tudományos jelleg ellenére kifejezetten szórakoztató, olvasmányos.
Steigervald Krisztián évek óta tart előadásokat arról, milyen történelmi, technológiai és kulturális események hatására változtunk meg az utóbbi csaknem száz évben; hogyan hatottak az egyes korszakok a gondolkodásunkra és a világlátásunkra, miért alakultak ki ebből különböző generációk, melyiknek milyen jellegzetességei vannak, miképpen viszonyulnak egymáshoz, és hogyan érthetnék meg egymást ezek tagjai a jobb együttműködés érdekében – egy sikeresebb, boldogabb élet reményében.
A szerző Generációk c. weboldaláról idézem:
„Ma Magyarországon hat generáció éli életét, hat meglehetősen különböző embercsoport. Egyszerű általánosítással azt mondhatnánk, hogy ezek a generációk mást kedvelnek, máshogy élnek, mások a tulajdonságaik. De ez nem lenne teljesen igaz, hiszen vannak közös tapasztalatok, együtt megélt évtizedek, azonos ismerősök és kollektív problémák. Az már más kérdés, hogy ezeket esetleg nem ugyanúgy élték meg ezek a generációk.”
A hat generáció: Alfa, Z-generáció, Y-generáció, X-generáció, Baby Boomer, Veterán.
Az egyes generációk sűrített jellemzőiről már a könyv tartalomjegyzékét olvasva képet kaphatunk. Eszerint az 1945 előtt született veteránok a helyettünk (is) emlékező generáció. Az 1946-1964 között születettek a baby boomerek, ők az önzőnek titulált hős nemzedék. Az 1965-1979 között születettek az X-esek, a sikerre ítélt generáció tagjai. Az 1980-1994 között született az Y-generáció, a kettészakadt nemzedék. Az 1995-2009 között születettek a Z-sek, a (még) meg nem értett generáció. A 2010-től születettek az alfák, akik kitörtek a négy fal közül.
– Egy korcsoportot jellemzően egy tizenöt-tizennyolc éves periódus foglal magában – írja a szerző. (…) – A besorolás alapja azoknak a körülményeknek a változása, amelyek meghatározzák egy-egy generáció viselkedési jegyeit. Én idesorolom a háborút, a háztartási gépek forradalmát vagy akár a walkman megjelenését, az internet és az okostelefon elterjedését, így alakultak ki a feltüntetett életkori határok.
A Generációk harca c. könyv legfontosabb célja, hogy letisztítsa az egyes korcsoportokról az igaztalan sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait, és a nemzedékek között dúló csatározások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni, másokat megérteni – vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk beszélt belőlünk…
A könyv utolsó, III. fejezetében a szerző azt kísérli körbejárni, hogy milyen az élet hat generációval a 21. században. Ebben a részben felidézi a generációk játékait, s egyúttal párhuzamba is állítja őket. Izgalmas, kimeríthetetlen téma a mindennapjainkban, teret ad a generációs bezzegelésnek. Steigervald Krisztián az alábbiakat írja saját korabeli játékaink idealizálásáról:
– A mi játékaink tele voltak veszélyekkel, kibabrálásokkal, kellemetlen helyzetekkel, sőt kegyetlenségekkel, amelyeket most abszolút nem kívánunk a gyerekeinknek. A szülők jelentős része nem szívesen emlékszik ezekre a szituációkra (…). A szülők egy kisebb – ámde sokszor hangosabb – csoportja viszont pont a saját gyerekkorának a visszasírásaként szívesen hozza a gyerekét ilyen helyzetbe, mondván: „Hadd edződjön, így nőttünk fel mi is!” Ők azok, akik például direkt faultra biztatják („Rúgd már fel!”) a gyerekeiket a pálya szélén meccs közben.
A generációkutató érdekes gondolatokat oszt meg könyvében a Facebook, a Messenger, a TikTok, a Snapchat hatásmechanizmusairól, az influenszer-jelenségről is. „A korábbinál sokkal több inger – és így sokkal több viszonyulási kényszerhelyzet is keletkezik a közösségi média miatt az életünkben, mint ezt megelőzően. Régen nem tudtunk arról, ha a távoli ismerősünk macskájának cuki kölykei születtek, de arról sem, ha egy másik városban valaki megverte a kutyáját. Most azonban értesülünk minderről, sőt képeket és videót is láthatunk ezekről az esetekről. (…) …nem csupán a szeretet-, de a gyűlöletmegnyilvánulások száma is megemelkedett, csakhogy ezek érzékelése asszimetrikus. A gyűlölet hangjaira jobban felkapjuk a fejünket, belénk ivódnak, számontartjuk őket, ugyanis a legerősebb ösztönünkre, a félelmünkre hatnak.”
A szépségeszmény, a táplálkozási szokások változása is élesen visszaadja a generációs különbségeket.
„Ki emlékszik még arra, hogy húsz-harminc évvel ezelőtt cukroztuk az epret? A fiatalabbak kedvéért írom le, hogy ez úgy ment, hogy az egyébként remek epret megpucolva bögrébe vagy kisebb tálkába rakták a szüleink, alaposan meghintették kristálycukorral, mi meg nekiestünk kiskanállal…”
Pontosan így volt, tisztán emlékszem. Ahogy arra is, amikor ezt eperszezonban elmeséltem a Z-generációs fiamnak. Rögtön követelte az eperrel a cukrot. Belekanalazott, majd közölte, mégsem kéri, mert a cukor hízlal és egészségtelen…
,,Az eltelt évszázadok során csupán minimális különbségek voltak megfigyelhetők az egyes generációk megélésében. Az elmúlt ötven-hatvan évben viszont rohamtempóban változott meg szinte minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció – s így például a tisztelet – fogalma, a várakozás jelentése, az agy leterheltsége, és még sorolhatnám. Érdemes megismerni, alaposabban feltérképezni ennek az átalakulási folyamatnak a mibenlétét és az egyes korcsoportokra gyakorolt hatását, mert enélkül csak azt látjuk, hogy nem az van, ami eddig volt – és ez feszültséghez vezet. Az ismeret viszont megértéshez és elfogadáshoz. Ennek a könyvnek ez a célja.”, írja Steigervald Krisztián a könyv fülszövegében.
Ez a kötet populáris társadalomtudományi gyöngyszem. Ötgenerációs családi olvasmány; az alfák kivételével minden generációt magával ragad.
A Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
