Karácsony körüli népszokások

A karácsony körüli népszokások a téli napfordulóhoz, Jézus Krisztus születéséhez, az új év köszöntéséhez fűződnek. Egy részük a régi pogánykori rítusokból maradtak ránk. A betlehemezés hagyománya sokak számára ismert, de ezen kívül még sok más népszokás kötődik a karácsonyi ünnepkörhöz.

A karácsonyt megelőző kilenc napon szokás volt az úgynevezett Szentcsalád-járás, amit szentkilencednek is neveznek. Ez a kilenc napon át tartó szálláskeresési népszokás a Magyar Katolikus Lexikon szerint 20. század elején keletkezett, és a Betlehembe érkező és ott szállást kereső gyermekét váró Mária és József tiszteletére kilenc család összeáll, és a Szent Családot ábrázoló képet egymáshoz hordozzák december 15-től karácsonyig, hogy szállást adjanak nekik az egyes otthonokban előkészített oltáron.

Némely vidékeken a kántor vagy a pap gyermekek kíséretében házról házra járva bekopogott az ablakon, és megkérdezte, beengedik-e Isten igéjét. Ez volt az ostyahordozás Ha megengedték, énekeltek és ostyát osztottak. A házban ezt hálából lencsével, mákkal, aszalt gombával vagy éppen szilvával viszonozták, annyival, amennyi a gyermekek tányérjába belefért.

A pásztorok december 24-én egy nagy csomó vesszővel járták a házakat és jókívánságokat mondtak – ez volt a pásztorok vesszőhordása. A jókívánságot a gazdasszony elfogadta, a kötényével húzott egy vesszőt és megcsapkodta vele a pásztor lábát, hogy az soha ne késsen és friss legyen. Ezt követően megajándékozta vagy megvendégelte a pásztort és a vesszőt a sarokba állították, hogy és tavasszal azzal hajtották a legelőre az állatokat.

Vesszőhordozás

Karácsonykor és az adventi időszakban mendikálással, kántálással, azaz énekes, verses köszöntéssel járták házról házra, elsősorban felnőttek, de a déli órákban gyerekcsoportok is csatlakoztak hozzájuk. A karácsonyi kántáló énekek közül a Csodapásztorok kezdetű dal első ismert alakja már egy 1651-es egyházi énekgyűjteményben is szerepelt. Engedélykérést követően a házban vagy az ablak előtt adták elő.

István napjától – december 26 – újévig regősök járták a vidékeket, akik énekeikkel csupa jót, bőséget, szerelmet kívántak, cserébe adományt vártak.

December 27-én a templomban borszentelést tartottak, a pap megáldotta a családok által bemutatott borokat. A szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak: beteg embert és állatot gyógyítottak vele, öntöttek bele a boroshordókba, hogy azok tartalma ne romoljon meg.

December 28-án, Aprószentek napján a vesszőzés a szerencsekívánás egy különös fajtája volt: a szomszédba küldött gyermeket volt szokás megvesszőzni. Ezzel a hagyománnyal emlékeztek a Heródes rendeletére kivégzett betlehemi kisgyermekekre. A megvesszőzés célja az volt, hogy a gyermek egészséges maradjon.

 

Összeállította: Király-Dobos Beatrix 

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × 5 =

hirdetés