Mikulásvirág. Kedveli a párát, nem tűri a száraz levegőt. Tippek gondozáshoz
Az adventi, karácsonyi időszakban lakásunk éke lehet az élénkvörös leveleket bontó mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima), ám csak akkor tudunk benne sokáig gyönyörködni, ha megfelelő körülményeket tudunk számára biztosítani. Nem kedveli a száraz levegőt, kifejezetten fény- és páraigényes növény, ha ezeket nélkülöznie kell, fűtött lakásban hamar száradásnak indul.
A mikulásvirág nevével ellentétben nem a virágai, hanem színpompás levelei miatt népszerű dísznövény. Kapható fehér, bézs és rózsaszín változatban is, de vörös változata a legjellegzetesebb. Mire figyeljünk? Bárhonnét is szerezzük be, figyeljünk arra, hogy ép, egészséges példányt vigyünk haza, melynek egészségesek a levelei. A Mikulásvirág viszonylag jó tűrőképességű növény, de van, amit kifejezetten rosszul visel, és ennek gyorsan a jelét adja, 1-2 hét alatt tönkremegy.
A túlöntözésre rosszul reagál, ezért figyeljünk arra, hogy a földje ne legyen túl nedves, ne álljon vízben – a legjobb, ha a kaspóba öntünk kevés vizet, amit a növény apránként fel tud szívni.
A páradús levegőt napi 1-2 vizes permetezéssel tudjuk számára biztosítani. Azokban a lakásokban, ahol párásító berendezést használnak, a növény kifejezetten jól érzi magát.
Ne tegyük fűtőtest közelébe, mert a levelei hamar kiszáradnak. Optimális számára a 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet, de fontos, hogy elegendő fényhez is jusson.
Kéthetente célszerű általános tápoldattal segíteni a levélbontást, hiszen a Mikulásvirág ékét gyönyörű vörös levelei jelentik, melyek optimális körülmények mellett tavaszig folyamatosan megújulnak.
Elvirágzás után érdemes a hajtásokat visszanyesni, és pár hónapig pihentetni a növényt. Nyáron szabadba is kiültethetjük, kerüljük a tűző napot, félárnyékos helyen érzi jól magát.
Fontos tudni a növényről, hogy mérgező tejnedvet tartalmaz. A tejnedv bőrrel érintkezve irritációt, allergiás reakciót válthat ki, lenyelve gyomorbántalmakat, hányást okoz.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.