Mire kell figyelni a rózsák teleltetésénél?
A rózsa extra figyelmet igényel a vegetációs időszakban. Közülük is a tearózsák vannak a leginkább kitéve a téli hidegnek. A folyamatos tápanyag-utánpótlás a tavaszi időszak után sem szűnhet meg, ahogyan a metszés sem ér véget az elszáradt virágok eltávolításával.
A fagyok előtt el kell távolítanunk az összes beteg levelet, szárrészt – dobjuk ki azokat. Komposztba vagy a talajakaró rétegekbe ne kerüljenek, mivel ott csak megfertőznék a halmot. A bokrok köré ekkor kell kihelyezni plusz rétegtakarást. Friss faforgács, aprított fakéreg, vagy vágott levele ideálisak.
Amikor már fagyos a talaj, akkor is gondoskodnunk kell a takarásról. A tövek köré enyhe téli időjárásnál ugyan elegendő 10-15 centiméteres fedés, de a zordabb időszakban a 25-30 centiméternyi takarás is szükséges a megfelelő szigeteléshez.
A rózsafákat be is burkolhatjuk, ehhez azonban több dologra lesz szükségünk. A bokor köré cölöpöket kell szúrnunk, majd azt textilanyaggal körbetekernünk és megkötöznünk. A rózsa és az anyag közötti részt pedig töltsük fel levelekkel.
A kisebb cserjéket műanyag vagy fém hengerekkel vehetjük körbe, és aprított növényi részekkel szintén ellepjük.
A futórózsákat textilzsákkal, vagy az ágakat vízszintesbe hajlítva talajtakarással védhetjük meg.
Hideg tűrő teahibridek
Chrysler Imperial – mélyvörös dupla virágú, fűszeres illatú
Fotó: www.zenzero.com
Double Delight – piros szélű, sárga/fehér árnyalatú piros virágai rendkívül illatosak
Fotó: Wikimedia
Mister Lincoln – bársonyos, sötét piros telt virágú vágórózsa
Fotó: www.tinypic.com
Pascali – illatos fehér virágú
Fotó: flickr | Eiona R
Tiffany – illatos, rózsaszín dupla virágú
Fotó: Senior Hiker
White Delight – dupla rózsaszín virágú futó/parkrózsa
Fotó: Kelley Macdonald
Nagy Adrienn okl. agrármérnök
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.