„Anya, apa most nem ér rá, mert dolgozik!” Érzelmileg elhanyagolt gyerekek

Általánosnak nevezhető nézet, hogy a jobb anyagi helyzetben lévő szülők, az átlagnál magasabb életszínvonalon élő családok gyermekei el vannak kényeztetve. Esetükben általában nem merül fel a szülői elhanyagolás gondolata. Pedig nem kizárt, hogy figyelemhiányosak, hogy nem jut rájuk elegendő idő. Ha a gyerek agresszívebb, kezelhetetlenebb típus, a környezet annak tudja be a viselkedés okát, hogy fel akarja hívni magára a figyelmet. Sokan nem tudják, de a túl csendes, túl jó és mindent zokszó nélkül elviselő gyerekek mögött szintén egy hasonló háttér állhat. Milyen következményekkel jár az érzelmi elhanyagolás, és a mostani járványhelyzetben, a gyakori otthoni munka mellett mennyit ártunk, ha gyereknek azt mondjuk: anya, apa most nem ér rá, mert dolgozik!

Amikor a kisfiam kisebb volt és dolgoztam mellette, onnan tudtam, mikor kezd a tűrőképessége határára érni, hogy elkezdett mindenfélét odahordozni és rápakolni az íróasztalra, sőt, a laptopra: „anya, ezt neked csináltam, neked hoztam”. S amikor már tornyosultak a rajzocskák, legók és játékfigurák, akkor jöttek vele a lelkifurdalás hullámai. Közben azonban a határidő közeledtével a feszültség és a hangnem is emelkedik, egyszerre van nyomás az emberen a gyerek igényei és a munka miatt, így könnyen kialakul a robbanás, amikor már három percenként elhangzik, hogy „anya, nézd, nézd, nézd!” Persze, muszáj nézni, mert ha nem teszed, még a fejedet is odafordítja a biztonság kedvéért. Végül borítékolható a veszekedés, annak ellenére, hogy az embernek pont a gyerek miatt van lelkifurdalása: „Hát nem érted, hogyha most békén hagysz, később rá fogok érni?” Nem, nem érti, neki most kell az anyja.

A másik megoldás a tablet, telefon vagy életkortól függően a mesefilm mély csendet szül ugyan, de a lelkifurdalás nem kisebb közben. Ha netalán odakint a nap is süt, az még ad egy plusz sürgető érzést, és most egy kicsit sűrűbben adódik ilyen helyzet a járvány kapcsán.

Hol a határ, mikortól túl sok a visszautasítás? Mit okoz, ha a szülők túl sokat dolgoznak, és mik az érzelmi elhanyagolás jelei?

– Ez sokszor észrevétlen, nem feltétlen a gyerekre fordított idővel van összefüggésben – szögezi le Szekeres Kristóf pszichológus. – Látszólag meleg, szerető családban is előfordulhat. A lényege, hogy a szülők nem ismerik fel vagy más okból nem reagálnak a gyerek érzelmi szükségleteire, nincs idő, türelem, vagy egyszerűen csak nem képesek az empátiára, mert ők sem kapták meg gyerekkorukban. Ez nem egy drámai, látványos történet, sokszor észrevehetetlen, de folyamatos apróságok sorozata, aminek viszont súlyos következményei vannak.

A pszichológus szerint szemléletes példa, amikor a szülő sokat dolgozik, a gyerek odamegy hozzá, apa, nézd, a transzformerszem mit tud csinálni, gyere, játssz velem. Az apa elhajtja a gyereket, de másnap hazajön egy transzformersszel kompenzálásként. Ennek egy másik formája, amikor megengedő attitüddel ellensúlyoz: cserébe tovább maradhatsz fent, ehetsz cukorkát, kihagyhatjuk a fürdést, stb. Viszont ezzel következetlenné válik.

– A gyereknek figyelemre és empátiára van szüksége, éppen akkor és ott, nem másnap egy tárgy formájában. Ha a szülő mindig valami más, fontosabb dologgal vannak elfoglalva, akkor a gyerek megtanulja, hogy ő nem számít, nem fontos, a létezése jelentéktelen, ő maga nem szerethető. A szüleinktől tanuljuk azt, hogyan gondolkodunk magunkról, a velük való korai kapcsolatunk adja az alapját annak, ahogy később önmagunkhoz és másokhoz viszonyulunk – figyelmeztet a szakember.

Nehéz, de meg kell próbálni a gyerek helyébe képzelni magunkat, az ő világába, cipőjébe helyezkedni. Ez persze életkortól is függ. Sokan kitűnően eljátszanak az apróságokkal, kicsit maguk is gyerekek, a nagyobb gyerekkel szemben azonban elveszítik a türelmüket, míg mások fordítva, a kicsivel nem találják a hangot, nem köti le a figyelmüket eléggé, de amikor már lehet a gyerekkel komolyabb dolgokról beszélgetni, megtalálják hozzá az utat.

– Igyekezni kell! A legnagyobb hiba az, ha nem mutatunk válaszkészséget, az hosszú távon bezárkózáshoz vezet. Mert ha nem reagálnak az érzelmi igényeire, a gyerek megszűnik kifejezni ezeket. Ez látszólag jó, mert autonómmá válik, jó gyerekké, aki elvan magában, nem igényel figyelmet. Csakhogy valójában magányossá válik és később nem lesz képes érzelmi kapcsolatok kialakítására, hiszen nehezen fogja tudni megfogalmazni és kifejezni az érzelmeit, így önmaga állapotával, érzelmeivel sem lesz tisztában eléggé, az érdeikeit is nehezen érvényesíti majd. Összességében véve is érezni fogja, hogy valami nincs rendben, ő más, mint a többiek, kevesebbnek érzi magát náluk, és gyakorta érez önvádat, dühöt. Magával szemben könyörtelen, de másokkal megengedő, bűntudata és szégyenérzete van. Mivel nem érti az érzéseit és a működésüket, az önfegyelemmel is gondjai vannak. Nagyon bizonytalan, ezért nehezen hoz döntéseket, ellenséges másokkal, mert nincs benne bizalom az emberek iránt – sorolja a következményeket a pszichológus.

Persze kérdés, hogy akkor mi a megoldás, hiszen nem lehet reggeltől estig csak a gyerekkel foglalkozni.

– Természetesen szükség van a szülő feltöltődésére is. Nem is szabad bűntudatból belekényszeríteni magunkat a gyerekkel való foglalkozásba, mert ha nem tudunk empatizáló, megértő módon figyelni, a gyerek érezni fogja, és ez végeredményben ugyanoda vezet, az együttlét általában ingerültséggel is színezett lesz. Ilyenkor érdemesebb magyarázni, hogy anya is lehet fáradt, anyának is van dolga. Ha őszintén ki tudjuk mondani az érzéseinket, ő is megtanulja ugyanezt tenni. De cserébe később azért hagyjuk lerágni magunkról a húst újra. Ahogy Vekerdy mondta mindig, élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza a gyerekek. Az tesz jót mindenkinek, ha élvezzük a gyerekkel való marháskodást – tanácsolja a pszichológus.

– A minőség fontosabb, mint a mennyiség – így Bóna Adrien klinikai gyermekpszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének oktatója. – Az is fontos, hogy az együtt töltött idő valóban örömforrás, intenzív és közös élmény legyen mindkét fél számára. Ha a szülő közben frusztrált a munka miatt, a gyerek is az lesz. És ez visszafelé is igaz, például a gyerekkel való tanulás nem örömforrás a számára, és nem közös tevékenység, amelyben ő is irányít. De az sem együtt töltött idő, ha úgy megyünk el az állatkertbe, hogy érzelmileg nem vagyunk ott.

Hogyan követelik meg a figyelmet a gyerekek, ha nem kapják meg? Például erős intő jel lehet a pszichoszomatikus betegség. A gyerek igényeire türelmetlenül reagálnak a szülők, de ha fáj a hasa, beteg, kénytelenek úgy foglalkozni vele, hogy közben nem haragudhatnak rá emiatt, hiszen nem tehet róla. Megkapja a vágyott figyelmet, idegesség, feszültség nélkül.
Bóna Adrien is felhívja a figyelmet arra, hogyha feltűnően jó a gyerek, akkor megtanulta elnyomni az igényeit.

– Ez olyan, mint amikor a konyhában főzve egyszercsak arra figyelünk fel, hogy túl nagy a csend a gyerekszobában, az mindig bajt jelent. Ugyanígy kell figyelni arra, hogyha hirtelen csend van a gyerek körül, már nem akar semmit, nem igényel minket. Persze, ez kényelmesebb, de nem jó. Az is intő jel, ha eltűnnek a közös történetek, amiket a gyerekek és szülők is gyakran fel szoktak idézni, hogy emlékszel, amikor ezt vagy azt csináltuk, ez meg az történt, milyen jó volt, milyen jót nevettünk. Ha nincsenek megosztható élmények az arra utal, hogy érzelmileg nem osztják meg az együtt töltött időt, a gyerek magányos – figyelmeztet a pszichológus.

Ha pedig a gyerek befelé fordítja a szülők által le nem reagált agressziót, az hosszú távon szuicid gondolatokhoz is vezethet. S van olyan gyerek is, aki a kortársain vezeti le ugyanezt. Ez részben életkorfüggő, inkább az óvodás lányok szoktak magukba fordulni, betegeskedni, az óvodás fiúk verekedőssé válni, míg az iskolásoknál a teljesítmény romlás lehet mérvadó. De az agresszió a következetlen figyelem eredménye is lehet, amikor a gyerek nem tudja kiszámítani, mire számíthat a szülőtől, mert annak kedvétől függenek a reakciói. Az agresszióra azonban azért mindenki hasonlóan reagál.

– Nehéz ezt megérteni, de mégicsak biztonságérzetet ad a gyereknek, hogy ez kiszámítható és valóban jobb a negatív figyelem is, mint a semmilyen – magyarázza Bóna Adrien. – Az érzelmi bántalmazásnak azért vannak fokozatai, nem szükség felmondani a munkahelyünkön, de sok munka esetén érdemes rendszert kialakítani és ehhez mindig igazodni. Az óvodás gyerek egy idő után nem követeli az anyját napközben, mert megtanulja, hogy anya ilyenkor dolgozik, délután viszont már várja, mert jönni fog. Ez ugyanígy működik otthon is, de cserébe nekünk is be kell tartanunk az időpontokat, és elérhetővé válnunk, amikor rajtunk a sor. Akkor valóban legyünk is ott, teljes valónkkal.

Bizonságérzetet kell nyújtanunk, hogy határok között, de valóban számíthat ránk a gyerek a számára lényeges problémák megoldásában, bármilyen banálisnak is tűnnek felnőttként. Ezzel meg is tanítjuk ezt a képességet. De ahhoz, hogy az érzéseit megossza velük, támogató és nyitott hozzáállásra, elfogadó attitüdre van szükség, továbbá nekünk is őszintének kell lennünk. A valódi érzelmi kapcsolat csak így működik, gyerek és felnőtt között is.

Egyszerűnek hangzik, de nehéz: oda kell figyelni a gyerek érzelmi jóllétére, mert ha most nincs jól, felnőttként is nehezen fogja ezt megteremteni magának.

 

Nyitókép: Ksenia Chernaya, Pexels

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kilenc − 6 =

hirdetés