Az én apukám

hirdetés

hirdetés

Amerikában történt állítólag: egy 8 éves kisfiút leszólított az utcán egy idegen, azzal a szöveggel, hogy a gyermek anyukája küldte, azonnal menjen vele, mert az édesanya bajba került. A fiú erre megkérdezte: mi a jelszó? Az illető zavarba jött, a kisfiú, ezt kihasználva, elszaladt. A mamájával ilyen esetekre megbeszéltek egy jelszót. Lehet, hogy a fiúcska életét mentette meg ezzel az édesanya. Ennyi a történet.

Lehet, hogy fele sem igaz, mindenesetre elgondolkodtató. Bizonyos esetekben valóban segíthet – pillanatokat nyerhet vele egy okos, talpraesett, nagyobbacska gyerkőc.

Ártalmatlanabb szituáció is mély nyomokat hagyhat a gyerekben; drámaként éli meg, ha szüleitől elszakad. A szülő feladata, hogy minél korábban, a csemete értelmi szintjéhez mérten felkészítse őt a váratlan (drámai) helyzetre: eltűntek mellőle a szülei! Abszurd felvetésnek tűnik, de sajnos megesik – ismeretségi körömben négy kísérő hagyott el egy 3 éves kisfiút a velencei Szent Márk téren. Nem épp ingerszegény környezet! Szerencséjük volt: a gyermek az egyik beléptető kapuval volt elfoglalva, csak vissza kellett érte menni, és túlélni azt a szörnyű percet, ami a kétségbeesett keresgéléssel telt.

A legegyszerűbb a csemete ruhájába dugni egy cetlit, a gyermek nevével, a szülők telefonszámával. Kabátokban általában gyárilag található ruhacímke, amire felvéshetők ezek a fontos információk. Persze nyáron nehezebb ezt kivitelezni, amikor egy szál fürdőgatyában flangál a szemünk fénye – ráadásul biztonságosnak vélt környezetben. Viszonylag jó megoldást jelentenek a névvel ellátott karkötők, feltéve, hogy a gyerkőc megtűri magán.

Az egyik csendesebb balatoni strandon időztünk, amikor megszólalt a hangosbemondó.

Figyelem, figyelem! A strand bejáratánál találtunk egy 4 év körüli szőke hajú kisfiút, nagyon sír, valószínűleg Attila a neve. Nem tudja megmondani, hogy hívják az édesapját, az édesanyját, őket keresi, velük van itt a strandon. Kérjük a szülőket, jöjjenek érte a bejárathoz! 

A szülők egy nagyobb baráti társasággal – felnőttekkel, több kisgyerekkel – épp mellettünk telepedtek le, így nyomon követhettük a fejleményeket. Hol van Attila? Milyen okos, odament a bejárathoz! Menj érte! Kisgyermekes anyaként rácsodálkoztam a csapat és a szülők könnyedségére: jót derültek a szituáción, nem estek pánikba. Az apuka elballagott a bejárathoz, majd visszaérve kicsit csalódottan közölte a többiekkel: nem magától ment a bejárathoz a gyermek; egy néni kísérte oda.

Az akkor 3,5 éves fiamban mély nyomokat hagyott a történet. Az egész napunk azzal telt, hogy kérésének századszor is eleget téve elmeséljük: mi történt Attilával? Mit mondott a néni a mikrofonba? Anya, apa is elveszik majd? Döbbenten vettük tudomásul, hogy a fiúnk berágott a közeli lámpaoszlopra rögzített hangszóróra! Gyermeki logikával kikövetkeztette: ha megszólal a doboz, az rosszat jelent, valaki elveszett és sír. Próbáltuk megértetni vele, hogy a hangszóróra nem kell haragudnia, mert segít! Segített Attilának is, hogy megtalálja a szüleit. Hiába. Kérte: telepedjünk le a hangszórótól távolabb. Gyermeki struccpolitika… aztán el kellett kísérnünk oda, ahonnét a hang jön!

A pénztáros, aki a mikrofont kezeli, készségesen megmutatta a szerkezetet, s ő is elmagyarázta: nincs mitől félni! Attila jól van! Anya és apa nem veszik el!

– Ha már így esett, próbáljunk ki valamit – vetette fel a pénztáros néni.

– Mondd a mikrofonba, hogy hívnak!

A kisfiam, aki nagyjából 1,5 éves kora óta megmondta a teljes nevét, a lakóhelyét utcával, házszámmal, a következőt mondta megszeppenve:

– Hogy hívnak?

– Téged hogy hívnak, kincsem? Mi a neved?

Erre kibökte, milyen néven anyakönyvezték.

– Meg tudod mondani, mi a neve az apukádnak?

– Az én apukám… – mondta erre a fiam, szorosan belém kapaszkodva, hogy érezze: nem veszett el senki, nincs veszve semmi, ez csak valami butuska játék.

(Az apukája nevét is meg tudja mondani jó ideje amúgy.)

Csattanó nincs. Azaz… Pironkodva mondom: a fiam ragadt a képernyőre, amikor a The Voice c. műsor ment a tévében. Hol Somló Tamásnak (Isten nyugosztalja!), hol Mező Misinek képzelte magát. Ekkoriban teszteltük a tudását.

– Hogy hívnak?

– Somló vagyok.

– Hol laksz?

– Otthon.

– Hogy hívják édesapát?

– Az én apukámnak.

 

hirdetés

Mesterházy Mónika

Életszépítők Magazin alapító-főszerkesztő

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás