Az én apukám
Amerikában történt állítólag: egy 8 éves kisfiút leszólított az utcán egy idegen, azzal a szöveggel, hogy a gyermek anyukája küldte, azonnal menjen vele, mert az édesanya bajba került. A fiú erre megkérdezte: mi a jelszó? Az illető zavarba jött, a kisfiú, ezt kihasználva, elszaladt. A mamájával ilyen esetekre megbeszéltek egy jelszót. Lehet, hogy a fiúcska életét mentette meg ezzel az édesanya. Ennyi a történet.
Lehet, hogy fele sem igaz, mindenesetre elgondolkodtató. Bizonyos esetekben valóban segíthet – pillanatokat nyerhet vele egy okos, talpraesett, nagyobbacska gyerkőc.
Ártalmatlanabb szituáció is mély nyomokat hagyhat a gyerekben; drámaként éli meg, ha szüleitől elszakad. A szülő feladata, hogy minél korábban, a csemete értelmi szintjéhez mérten felkészítse őt a váratlan (drámai) helyzetre: eltűntek mellőle a szülei! Abszurd felvetésnek tűnik, de sajnos megesik – ismeretségi körömben négy kísérő hagyott el egy 3 éves kisfiút a velencei Szent Márk téren. Nem épp ingerszegény környezet! Szerencséjük volt: a gyermek az egyik beléptető kapuval volt elfoglalva, csak vissza kellett érte menni, és túlélni azt a szörnyű percet, ami a kétségbeesett keresgéléssel telt.
A legegyszerűbb a csemete ruhájába dugni egy cetlit, a gyermek nevével, a szülők telefonszámával. Kabátokban általában gyárilag található ruhacímke, amire felvéshetők ezek a fontos információk. Persze nyáron nehezebb ezt kivitelezni, amikor egy szál fürdőgatyában flangál a szemünk fénye – ráadásul biztonságosnak vélt környezetben. Viszonylag jó megoldást jelentenek a névvel ellátott karkötők, feltéve, hogy a gyerkőc megtűri magán.
Az egyik csendesebb balatoni strandon időztünk, amikor megszólalt a hangosbemondó.
Figyelem, figyelem! A strand bejáratánál találtunk egy 4 év körüli szőke hajú kisfiút, nagyon sír, valószínűleg Attila a neve. Nem tudja megmondani, hogy hívják az édesapját, az édesanyját, őket keresi, velük van itt a strandon. Kérjük a szülőket, jöjjenek érte a bejárathoz!
A szülők egy nagyobb baráti társasággal – felnőttekkel, több kisgyerekkel – épp mellettünk telepedtek le, így nyomon követhettük a fejleményeket. Hol van Attila? Milyen okos, odament a bejárathoz! Menj érte! Kisgyermekes anyaként rácsodálkoztam a csapat és a szülők könnyedségére: jót derültek a szituáción, nem estek pánikba. Az apuka elballagott a bejárathoz, majd visszaérve kicsit csalódottan közölte a többiekkel: nem magától ment a bejárathoz a gyermek; egy néni kísérte oda.
Az akkor 3,5 éves fiamban mély nyomokat hagyott a történet. Az egész napunk azzal telt, hogy kérésének századszor is eleget téve elmeséljük: mi történt Attilával? Mit mondott a néni a mikrofonba? Anya, apa is elveszik majd? Döbbenten vettük tudomásul, hogy a fiúnk berágott a közeli lámpaoszlopra rögzített hangszóróra! Gyermeki logikával kikövetkeztette: ha megszólal a doboz, az rosszat jelent, valaki elveszett és sír. Próbáltuk megértetni vele, hogy a hangszóróra nem kell haragudnia, mert segít! Segített Attilának is, hogy megtalálja a szüleit. Hiába. Kérte: telepedjünk le a hangszórótól távolabb. Gyermeki struccpolitika… aztán el kellett kísérnünk oda, ahonnét a hang jön!
A pénztáros, aki a mikrofont kezeli, készségesen megmutatta a szerkezetet, s ő is elmagyarázta: nincs mitől félni! Attila jól van! Anya és apa nem veszik el!
– Ha már így esett, próbáljunk ki valamit – vetette fel a pénztáros néni.
– Mondd a mikrofonba, hogy hívnak!
A kisfiam, aki nagyjából 1,5 éves kora óta megmondta a teljes nevét, a lakóhelyét utcával, házszámmal, a következőt mondta megszeppenve:
– Hogy hívnak?
– Téged hogy hívnak, kincsem? Mi a neved?
Erre kibökte, milyen néven anyakönyvezték.
– Meg tudod mondani, mi a neve az apukádnak?
– Az én apukám… – mondta erre a fiam, szorosan belém kapaszkodva, hogy érezze: nem veszett el senki, nincs veszve semmi, ez csak valami butuska játék.
(Az apukája nevét is meg tudja mondani jó ideje amúgy.)
Csattanó nincs. Azaz… Pironkodva mondom: a fiam ragadt a képernyőre, amikor a The Voice c. műsor ment a tévében. Hol Somló Tamásnak (Isten nyugosztalja!), hol Mező Misinek képzelte magát. Ekkoriban teszteltük a tudását.
– Hogy hívnak?
– Somló vagyok.
– Hol laksz?
– Otthon.
– Hogy hívják édesapát?
– Az én apukámnak.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
