Mások tükrében: társas játék. Hogyan szocializálódik a gyerek a játékban?

„Nem tudok annál szomorúbb és magányosabb dolgot elképzelni, mint mikor egy gyerek ül a képernyő előtt, és egyedül játszik. Játszani legalább ketten kell, de inkább tízen, húszan, mert a közös játék a legnagyobb dolog az életben.” (Csukás István)

Négyéves kortól a gyerekek már egyre inkább egymással, és nem egymás mellett játszanak: együtt, közös célokat kitűzve, szerepeket kiosztva. Ez a játéktevékenység fejleszti a gyermek együttműködési és konfliktuskezelési technikáit, amelyek meghatározzák a későbbi társas kapcsolatainak minőségét. De ennél többről is van szó: Margaret Mead-et, a híres amerikai antropológusnőt szokták idézni a témában: az öntudat társas eredetű fejlődési termék, az én alakulásában másoknak és a velük való interakcióknak kitüntetett szerepe van.

Az ember többek között a játékon keresztül válik szocális lénnyé, hiszen ez a társas szabályok gyakorlásának tere, megtanuljuk, hogyan alkalmazkodjunk másokhoz és érvényesítsük a saját akaratunkat, miközben mások tükrében az énképünk is alakul.

A gyerek közben tanulja önmaga szabályozását (agressziója kontrollálását), összehasonlítja magát másokkal, közös tapasztaláshoz jut, egyenrangú kommunikációs partnereket talál (szimmetrikus kapcsolatot alakíthat ki velük, nem úgy, mint a felnőttekkel): számára a társ egyszerre utánzási modell és viselkedésének megerősítője.

A játék egyébként sem csak a szerepek, különböző viselkedésformák, az eszközök használatának és a beszédnek az utánzással történő elsajátítását jelenti, hanem az utánzásból kinő egy szerep, amelyet átél és amellyel azonosul a gyerek: ez az empátiával alakulhat ki. Vagyis a gyerek a játék során elsajátítja a beleérző képességet, aminek következtében képes lesz átérezni és megérteni a vele személyes kapcsolatban lévő egyén érzéseit, lelki állapotát, vágyait, indítékait még akkor is, ha azokat az nem adja tudtára direkt módon.

A többiekkel való játék a „valahová tartozás” iránti igényből is táplálkozik, társas szükségletek kielégülését is hozza magával, így pozitív szociális érzelmeket eredményez: az együttesség örömét. Ugyanakkor az önbecsülés szükséglete is kielégül a játéktevékenység során: a fontosság és kompetencia érzését éli át a gyerek, fontos, hogy képesnek érezhesse magát a döntések meghozatalában részt venni, hatékonyan cselekedni, hatást kifejteni a játék folyamatának alakulására vagy a játékban résztvevő társakra. Mindez önbizalmat ad, és még magasabb rendű igényeket szül, önmegvalósításra serkent. Ha az önbecsülés szükséglete kielégítetlen marad, annak érzelmi zavar, kisebbrendűségi érzés, elesettség a következménye. Ez kiegyenlítési mechanizmusokra készteti a gyermeket, ilyen lehet például a játékban történő agresszív rombolás is: a gyermek szeretné magára felhívni a figyelmet, mert kizártnak, feleslegesnek érzi magát a játék során. De kiegyensúlyozatlanságra utal a gátolt játék is, amit az önállótlanság, félénkség jellemez, a gyermek főként szemlélődik, mozdulatai bizonytalanok.

Figyelmeztető jel lehet a kapkodó játék is, amikor sűrűn váltogatja a tevékenységet és az eszközöket, nem tud elmélyedni, míg a kényszeres játékot a merevség jellemzi, leragadás egy azonos tevékenységnél, mozdulatnál, a gyermek nem kezdeményez, ötletszegény.

A kicsiknél még inkább egy cselekvés (például főzőcskézés), a nagyobbaknál egy-egy tárgy, a legnagyobbaknál pedig a szerepek adják a játék témáját. Ez utóbbi azt jelenti, hogy például csak akkor lehet valaki a játékban orvos, ha vannak betegei (nem a gyógyítás cselekményétől vagy a hallgatócső meglététől függ), de persze mindegy, hogy a kiegészítő szerepeket gyerekek játsszák vagy babák. Ilyenkor a közös vagy a hasonló tapasztalatok egy „forgatókönyvet” vagy cselekvési sorrendet hoznak létre a gyerekekben, amelyet a szerep sémája magában foglal, és amelynek elemeihez ragaszkodnak, ha csak jelzésértékűen is. Ezek tulajdonképpen sztereotip fogalmak, de a játék során mégis gazdagodik a világról alkotott képük.

A közös játék élménye sokszor tovább él a résztvevőkben, később ismétlik az együtt kitalált játékokat, rítusaik, hagyományaik képződnek. Az eredeti élmény újraélesztése sajátos utalással történik, vagyis kialakul az együttes élmény anyanyelve: ezzel egyébként felidézik a teljes játékot annak érzelmi-hangulati hőfokával együtt, az egész emocionális feszültség ugyanolyan, mint amilyen az első alkalommal volt (milyen jó lenne, ha felnőttként is képesek lennénk még erre). Ez jellemző lehet egy csoportra, de egy (baráti) párra is egy csoporton belül, kialakul egy sajátos szubkultúra (zsargon, szokások, sőt értékrend is).

Mérei Ferenc és Binet Ágnes híres kísérletei közül némelyik nagyon érdekes az összeszokott csoportok vagy párok szembesítéséről egy-egy vezéregyéniséggel. A vezetőt azt teszi vezetővé, hogy általában ő nyújtja a modellt, amit a többiek követnek. A kísérletben azonban inkább modellkövető gyerekekből alakítottak csoportot, amit összeeresztettek egy vezetővel. Mivel nem hallgattak a kezdeményezéseire, végül akarva, nem akarva, de átvette a hagyományokat, amelyek a megjelenése előtt alakultak ki, hogy irányíthasson: gyerekek továbbra is ugyanazt játszották, mint korábban, de erre elkezdte utasítani őket. Nem a vezető volt a modell, nem ő nyújtotta a mintát, hanem követte, habár a csoporttagok engedelmeskedtek neki.

Peter Gray, a Boston College kutatóprofesszora is azt vallja, hogy a gyerekek tudják a legjobban megtanítani egymásnak azt, amit a szülők szeretnének: úgy érvényesülni, hogy közben jól kijönnek a társaikkal. Ugyanis muszáj a másik szükségleteire is figyelniük a sajátjuk mellett, különben egyedül maradnak. Le kell győzniük a narcizmust és meg kell tanulniuk megosztani a javakat, valamint olyan módon megvitatni a kérdéseket, hogy tiszteljék mások ötleteit és véleményét. A játék során tehát érvényesítenünk kell saját akaratunkat, ugyanakkor meg kell értenünk és elfogadnunk a játszótárs vágyait is.

– Azzal tehetünk a legtöbbet a gyerekeinkért, hogy lehetőséget teremtünk a minél több szabad játékra, ne akarjuk irányítani ezt a folyamatot vagy beleszólni – tanácsolja Dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértő. – Óvodáskorban a barátságnak mondható kapcsolat is annak mentén születik, hogy sokszor van-e lehetőségük együtt lenni a gyerekeknek azzal, akivel jól eljátszanak. Ha pedig konfliktus van, az a cél, hogy egymást közt oldják meg, habár ez természetesen sokszor nem sikerül. Fizikai agresszió esetén ugyan közbe kell lépni, de ha az agresszió átterelődik a játékba, annak részévé, témájává válik, az egy jó irány.

A szakértő szerint érdemes helyrehozó technikákat alkalmazni akkor, ha a gyerek rossz fát tett a tűzre a másikkal szemben: például rombolás esetén segíteni újraépíteni a várat. Ha muszáj beavatkozni, vagy ők kérnek segítséget, érdemes megoldási mintákat nyújtani: ebben a korban még nagyon örülnek a gyerekek, ha egy felnőtt bekapcsolódik a játékba, és ilyenkor megmutathatjuk az elfogadható szociális viselkedést anélkül, hogy direktben helyretennénk a gyerekeket. A konfliktusok gyakori oka valamilyen játék megszerzése, megtartása, birtoklása körül alakul ki: ilyenkor javasoljuk, hogy játszanak vele együtt, ha pedig ezt nem akarják, akkor homokórával is mérhetjük az időt, és cserélhetnek, amikor az idő lejár.

A beavatkozás célja a balesetveszély elkerülésén túl inkább csak a gyerek játékának támogatása legyen, ha kéri: technikai segítségnyújtás. Fontos ugyanakkor, hogy a gyerekek elmondhassák mi történt és mit szeretnének: lássuk és láttassuk a különbséget az árulkodás a segítségkérés között. A történtekkel kapcsolatos érzéseket, a haragot és az indulatot is fogadjuk el, csak azok kifejezési formáit módosítsuk.

Arra a kérdésre, hogy melyik játékban tanul a legtöbbet egy gyerek, a válasz: abban, amelyben örömmel vesz részt, amelynek jó az érzelmi klímája (átélheti az elfogadást és elismerésben részesül), amelybe beleviheti egyéni élményeit is (tehát róla is szól), továbbá ami mozgásos vagy mentális erőfeszítést is jelent a számára.

 

Felhasznált irodalom:

Körmöci Katalin: A gyermeki játék és a tanulás

Jónásné Gizella: Társas viszonyok

Méreti-Binet: Gyermeklélektan

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tíz − egy =

hirdetés