Újabban készült, szórakoztató és színvonalas magyar mesesorozatok: Bab berci kalandjai, Boxi, Városi legendák
Néhány olyan újabban készült rajzfilmsorozatra szeretnénk a figyelmet felhívni, amelyek minőségükben a régi aranykorra emlékeztetnek, mind a szöveget, mind a látványt tekintve hozzák a színvonalat, felnőttként is szórakoztató nézni őket, lehet róluk beszélgetni a gyerekekkel, gondolkodni és nevetni rajtuk. Az interneten már mindegyik elérhető.
Bab Berci kalandjai
A 6-9 éves korosztálynak való a leginkább a Lázár Ervin meséit feldolgozó sorozat, a kisebbek nem értik minden rétegét, de így is foglalkoztatja őket. Látványvilága és kedves figurái illenek az irodalmi szöveghez, illetve az íróra jellemző finom humort és iróniát is hozza a rendezés – Kovács Márton személyében -, a gesztusok, mozdulatok nagyon kifejezőek. Számos olyan részlete van, ami második, harmadik alkalommal tűnik fel a felnőttnek is, és ez nagy szó egy mesesorozat esetében.
Lázár Ervin nagyon őszintén és komolyan szól a gyerekekhez, rögtön az első rész, a Bab Berci köve talán a legjellemzőbb és legnehezebb meséje. Bercit megszólítja egy kő, aki szeretne csinálni valami hasznosat. Elmeséli, mi minden lehetett volna belőle egykor – itt aztán Stonehenge-től kezdve az ősi maja piramisokig kincsekre bukkanhat az épületeket szerető gyerek -, és végül kitalálja, mi szeretne lenni most: virág. Gyönyörű, érzelmekkel teli és éppen annyira szívszorító mese, ami képes egy gyerek világát erősen mozgatni, de annak határain belül. Utána van miről beszélgetni, az élet legfontosabb kérdései mind felmerülnek benne: élet és halál, az élet értelme, önmagunk elfogadása, elengedés.
Az első rész megnyerte a Primanima World Festival of First Animation díját versenyfilmként, a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról (KAFF) pedig a Gyermekzsűri díját hozta el. Ideje volt Lázár Ervin meséit sorozattá tenni (egyébként másik is készült az elmúlt években Horváth Mária rendezésében, a Négyszögletű Kerek Erdő). Az egész hibája csak az, hogy sajnos csak három rész készült el eddig – valamiért csak egy-egy epizódra kapnak támogatást -, két-három évente jött ki egy rész, utoljára tavaly.
Itt nézhető meg a Bab Berci köve, a Bab Berci és a tünkány vagy kicsoda, és a Bab Berci együtt sír Nuuszi Kuuszival című epizód előzetese.
Boxi
4-7 éves korosztálynak ajánlott, humoros, 3D animációs sorozat, ami szintén egy “beszélgetős” mese olyan értelemben, hogy jó ott ülni a gyerekkel és együtt megfejteni, miről is van éppen szó, a történetek ugyanis nem mindig egyértelműek egy négy éves számára – persze ez nem is baj. Szöveg nélküli, amit azért is szeretünk, mert a még kisebbekkel megtehetjük azt is, hogy mi beszélünk a szereplők helyett és narráljuk az eseményeket, ha akarjuk – ez mindig jó szórakozás, a Kisvakondnál szoktunk rá, de a Boxi annál szofisztikáltabb mese. Egyszóval ez a mese egy jó közös program.
Klingl Béla forgatókönyve, Koós Árpád, Klingl Béla, Sándor József és Gauder Áron rendezése a K. G. B. Stúdió keretében szintén több nemzetközi díjat és a KAFF elismerését is elnyerte. 13 nagyon rövid epizódból áll, amelyek Boxi kutyus és kisfiú barátja, Kartomi kalandjait mesélik el: mindig valamilyen galiba történik, amit aztán együtt hoznak helyre.
A látványvilága külön érdekes, egy gyerek képzeletbeli, háztartási hulladékból épült papírvárosában játszódik. Az ebben rejlő lehetőségeket ki is használják az alkotók, van olyan rész, az Asztalon túl, amikor a szereplők kiszabadulnak a saját környezetükből az íróasztalra.
Egy másik kedvenc részünk a Zene-bona, amikor a papírváros autói és lakói keltette zajokból zene alakul ki, egy harmadik, a Zöldben című rész pedig kifejezetten ökológiai személetű és az újrahasznosításról szól.
Itt látható a Zöldben, a Zene-bona, az Asztalon túl, a többi rész pedig ugyanitt megkereshető.
Városi legendák
Hat éves kortól ajánlott, rendezője és írója Glaser Katalin: mindenféle városi legendákat mutat be nagyon szórakoztató és abszurd módon.
A valóság és a képzelet egy sajátos keveréke, gyorsan váltakozó jelenetekkel, sok olyan poénnal, amit csak a nagyobb gyerekek vagy a felnőttek értenek, viszont az abszurditása a kisebbeknek is vicces. Az számukra is egyértelmű, hogy itt valami nem stimmel, ezenkívül a történetvezetés nagyon hasonlít a gyermeki fantázia képtelen asszociációs ugrásaira is. A kedvencünk a szegedi árvízről szól, amelyben úszva randevúznak a párok és a vízben mennek a gyerekek az iskolába, de ez teljesen természetes, a szegedi halászlé is a konyhába folyt vízben készül. Egy másik részben az asztalosoknak szóló operaközvetítések hiányát fájlalja egy idős házaspár, hogy nincs a tévében Grimm-mesék cápákkal vagy közlekedési jazz-műsor. Leírhatatlan humor és derű hatja át a történeteket.
Mindegyik hasonlóan kezdődik, hogy a manikűrösöm pedikűrösének a fodrásza mesélte, és egyebek, a történetek, a bemutatott szokások, a figurák nagyon ismerőssé, hazaivá és kelet-európaivá teszi a sorozatot. Vannak ilyen jó, magyar filmek, amikor azért tetszik az egész, mert ilyet egyszerűen sehol máshol a világon nincs, és annyira magára, a környezetére és mindenre ismer az ember, és mindezt olyan enyhe önirónia, erős derű és elfogadás hatja át, hogy az nem ér fel egyetlen profi hollywoodi vagy Pixar-filmmel sem. Amikor pontosan tisztában vagyunk azzal, milyenek vagyunk, és ez nem baj.
– Olyan képet szeretnék felfesteni, amilyet magamnak is szeretnék. Egy olyan világot, ahol mindenki elfogad minden devianciát, szeretettel. És megpróbálja élvezni a másik társaságát függetlenül attól, hogy ő fenyőfa alakú vagy sem – nyilatkozta a sorozatról a rendező egy interjúban. A sorozat kollázsszerű grafikai stílusával kapcsolatban pedig hozzátette, azért akart bele valódi fotókat is a festett elemek mellett, mert az egész városi legendaság is ilyen: – Ahogy szájról szájra járnak a történetek, úgy változnak, egy kicsit olyanok, mint a szemét: sodorja őket a szél és az egész tulajdonképpen hordalékszerű.
A városi legendákat itt lehet megnézni.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
