A gyerek ne legyen cinkostárs! Anya nevel, apa játszik. Szülői szerepek és bojkottok

Gyerekkoromban nálunk az volt a rend, hogyha el szerettem volna menni valahova, zsebpénzre lett volna szükségem vagy vásárolni kellett volna valamit, akkor azt mindig anyukámtól kellett megkérdeznem. Gyakorlatilag mindenre ő adott engedélyt, mindent ő intézett körülöttünk, gyerekek körül. Ez akkor teljesen természetesnek tűnt. Amióta azonban én is szülő lettem, sokszor elgondolkodok rajta, vajon miért alakult így, pontosabban miért döntöttek így a szüleim. Ők ugyanis kifejezetten azt beszélték meg, hogy egyikük tartsa kézben a gyerekek körüli dolgokat, elkerülve ezzel az esetleges félreértéseket és az akaratlan/akaratlagos ellentmondásokat. Nekik ez így bevált. Felnőtt gyerekként bennem kérdéseket, szülőként pedig aggályokat vetett fel. Szakmai szemmel nézve egy ilyen döntés komoly bukfenceket eredményezhet a családdinamikában és a párkapcsolatban.

Miről is van szó?

Ha az egyik szülő – jellemzően az anya – a kizárólagos döntéshozó a gyerekeket érintő kérdésekben, akkor a felelősség terhe is az ő vállát nyomja. Ő engedte meg a „még egy sütit”, amitől fájt a gyerek hasa. Ő választotta azt az óvodát, ahova nem szeret járni. Ő engedte el abba a buliba, ahol először ivott alkoholt. Ő támogatta, amikor egyetemet váltott és így 26 évesen is diák még.

Láthatjuk, hogy ezen példák súlya sem egyenlő és biztosan mindenki tudja folytatni a sort az alapján, hogy gyermeke éppen melyik évében jár.

Lényegében tehát, ha valami nem jól „sül el”, akkor azért az anya okolható.

Tegyük hozzá, hogy egy kiegyensúlyozott családi légkörben a bűnbakképzés, vagyis a másik ember hibáztatása egy problémáért, nincs is jelen. Lehet jól működő az a rendszer, ahol csak anya dönt, ha apa mindeközben szintén jelen van a gyerek életében és támogatóan lép fel az anya mellett.

Mindenekelőtt tisztáznunk kell azt, hogy egy gyermek (fel)neveléséhez ugyanúgy hozzátartoznak az „engedélyek/tiltások”. Vannak olyan témák, amik nem képezik vita tárgyát: például a konnektorba nem nyúlunk, a LEGO nem az orrunkba való, télen kabátot veszünk stb. Ahogy azonban cseperednek a gyerekek, egyre szélesebb skálán mozoghat a szülők véleménye egy-egy dologról. Lehet-e sütit enni reggelire? Abbahagyhatja-e azt a szakkört, ahová csak pár hete jár, de nem szívesen megy? Mikor mehet el először bulizni? Kell-e dolgoznia a nyáron? Beleszólunk-e, kivel barátkozik, kit választ párjául, hova megy egyetemre, mikor vállal gyereket és lehetne sorolni a végtelenségig.

Fontos kiemelni, hogy szülőként nemcsak addig vagyunk felelősek gyerekeinkért, amíg ki nem repülnek a családi fészekből és el nem tartják magukat. Egy felnőtt embernek ugyanúgy szüksége van arra, hogy tudja, ha bármilyen nehézség éri az életben, ott lesz mögötte a biztonságot jelentő családi bázis.

Kanyarodjunk most vissza a fenti felsorolásokban fellelhető eltérő nézőpontokhoz. Jó teszt lehet párunkkal, ha mindketten válaszolunk ezekre a kérdésekre, mert kiderülhet, hogy miben gondolkodunk másképp. Így „tét” nélkül át tudjuk beszélni, hogyan kezelnénk ezeket a helyzeteket élesben. Amikor ugyanis aktívan benne vagyunk egy adott szituációban, gyakran nagyon nehéz türelmesen teret adni a másik véleményének.

Mire kell figyelnünk szülőként, ha eltérő attitűd jellemző ránk és a párunkra?

A legfontosabb, hogy a szülőknek mindig egy oldalon kell állniuk. A gyerek szemében akkor lesz hiteles anya és apa szava, ha tudja, hogyha anya A-t mond, akkor abból apánál sem lesz B.

A gyerekem sosem lehet a cinkostársam! SOHA! Semmiben! Nem kacsinthatunk össze a másik szülő háta mögött, nem érezheti azt a gyerek, hogy a másik kijátszható.

Miért? Mert így nemcsak a kijátszott szülő lesz hiteltelen, hanem az is, akivel cinkosságra lépett. Megbomlik a szülő-gyerek kapcsolat egyensúlya és mind a szigorú szülő, mind az engedékenyebb szülő elveszti tekintélyét a gyerek szemében. Egy ilyen családban felnövő gyerek pedig folyamatosan feszegetni fogja a határokat és játszmázásra késztet(het)i a szülőket, hogy megkapja, amit akar. Hiszen ezt látta példaként, így ezt is viszi tovább.

A mára már végtelenül elcsépeltté vált következetesség fogalmát itt is szóba kell hoznunk. Nézzük meg egy példán keresztül!

Anya megkéri a három éves gyermekét, hogy pakolja el a kedvenc kismotorját. Többször elismétli, de a kismotor még mindig az udvar közepén hever. Erre anya ordítva bevágja a kismotort a helyére és azt mondja: „holnap nem motorozhatsz!” Apa tudja, hogy anya mit ígért a gyerkőcnek, másnap némi unszolás után mégis odaadja a kismotort, és ezt mondja: „na jól van, kivételesen, visszakapod, de legközelebb fogadj szót!” A gyerek lelkesen ígéretet tesz, bár számára ezek a kiemelt szavak teljesen megfoghatatlanok. Olyannyira nem tudja, hogy a legközelebb mit jelent, hogy legközelebb sem fogja tudni, hogy ez a legközelebb. A kivételesen kifejezést pedig ügyesen fogja használni a szülővel szemben egy másik helyzetben. Hiszen, ha nem egyértelműek a szabályok, akkor az sem lesz egyértelmű számára, hogy a kivételes helyzeteket a szülő vagy ő határozza-e meg. Épp ezért be fog próbálkozni egy kis hisztivel alkalomadtán, mivel tudja, hogy néha ez remekül bejön és lehet, hogy a szülő ismét „kivételt” tesz.

Visszatérve a fenti szituációhoz: apa itt semmibe vette anya döntését egy igen sarkalatos gyereknevelési helyzetben. Ezzel apa nem csak azt érte el, hogy a gyerek előtt semmibe vette anya szavát, de meg is nehezítette anya számára, hogy legközelebb elérje a gyereknél, hogy elpakolja a kismotort. Arról nem is beszélve, hogy ez egy garantált veszekedést generál a szülők közt, ami – ha remélhetőleg nem is tanúja – feszültséget okoz a gyerekben is.

Mire van tehát szüksége a gyereknek?

Egyértelmű szabályokra, követhető keretekre, számára érthető következmények felvázolására (előre és nem utólag) és azok következetes betartására, illetve mindenekelőtt a szülők közti összetartásra. Ezek mind együtt szükségesek ahhoz, hogy a gyerek megtanulja az alapszabályokat és a szülői szó súlyát. Mindezeken túl pedig így lesi el a szülőktől a párkapcsolati mintákat és azokat a sémákat, amelyeket felnőttként a párjával és a saját gyerekeivel szemben alkalmazni fog.

 

Nyitókép: Jonathan Borba/Pexels

 
hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × három =

hirdetés