Ezzel a feladvánnyal 5 perc alatt tesztelheted a szókincsed és a fogalmi működésed!
Ezt a gyorstesztet bár ki elvégezheti, mindössze öt percet vesz igénybe; tanórai keretben is kipróbálható felső tagozaton, középiskolában, gimnáziumban; digitális nyelvtan vagy irodalom órán is bevethető – képernyőmegosztással közzétehető a feladvány és meghatározott időkeretben (5 perc) a tanulók önállóan dolgozhatnak.
Ezzel a játékos feladattal a szókincs és a fogalmi működés tesztelhető.
A feladat: vízszintesen, függőlegesen vagy átlósan lépegetve négyzetről négyzetre – bármilyen irányban haladva – minél több 3 vagy annál több betűs szó összegyűjtése (tehát a lényeg, hogy a talált szavakban a betűk egymás mellett álljanak). Egy szóban ugyanaz a betű csak egyszer szerepelhet, és az ékezetekre is figyelni kell (például az „író” nem fogadható el megoldásként, mert a táblázatban rövid i látható). Tulajdonnév is gyűjthető, és a szavak ragozott alakja is megfelelő.
A feladatra 5 perc áll rendelkezésre.
Ha 30 szónál többet találsz, kiváló eredményt értél el, elégedett lehetsz az aktív szókincseddel! 20 találat felett már jónak mondható az eredmény.
5-6. osztályos diákok esetén 15, 7-8. osztályosoknál pedig már 20 találat is remek eredménynek számít.
A feladvány egyszerűnek tűnik, de ez csak a látszat.
Kommentben megoszthatod velünk az eredményedet! Csak egy számot írj, a talált szavakat ne áruld el!
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.