„Alkoholista a férjem, de nem hagyom el.” A reménykedés és tehetetlenség csapdája
Anna látta, ahogy férjén elhatalmasodik az ivás, de elhitte, hogy az ellenőrzése alatt tudja tartani. Miklóson nem látszott, hogy aggódna a számlák, a munka, a gyerekek testi épsége, vagy a saját egészsége miatt, míg Anna gyötrődött, és abba a hibába esett, hogy elpalástolta az igazságot. Számolta a férje által elfogyasztott italokat, felkutatta a házban elrejtett üvegeket, fülelt a kinyíló sörös dobozok hangjára… Mindent elkövetett annak érdekében, hogy megvédje Miklóst az ivás következményeitől. Titkolta a rokonok és barátok előtt, hazudott az ügyfeleknek és a kollégáknak, ha Miklós lekéste a megbeszélt találkozókat, és ágyba cipelte a férfit, ha az este a földön terült el.
Anna kislányként okos volt és érzékeny. Sajnos apja korai halála, és édesanyja szorongásai miatt túl hamar kellett felnőnie. Megtanulta, hogy minden idegszálával az anyjára rezonáljon, hogy megdolgozzon a figyelméért, így kapcsolatuk nem Anna igényein alapult, hanem az anyáén.
Annának mindig is nehezére esett nemet mondani, és kifejezni a haragját. A legjobb esetben is csak ironikus formában hozta mások tudomására, hogy dühös, de sohasem közvetlenül.
Ezzel a háttérrel sajnos ragyogóan alkalmas volt az „alkoholista feleség” szerepére…
Miklós viselkedését eleinte rendszeresen kimagyarázta még nekem is, és azt bizonygatta, hogy valójában milyen rendes ember – lehetne. És hogy ő is hibás azzal, hogy nem elég jó felesége Miklósnak. Mert a kelleténél hűvösebb fejjel ment hozzá: harmincas, elvált nőként, egy kisfiúval. Anna jól akarta csinálni… Annak ellenére is, hogy nem érzett hatalmas szerelmet. Szült két közös gyereket, csodás precizitással vezette a háztartást, kifejezetten csinos maradt, és teljes lelkesedéssel dolgozott férje vállalatánál.
Miklós (mint minden alkoholista) Anna felé a saját öngyűlöletét vetítette ki.
Az ivászatával és viselkedésével haragot keltett az asszonyban, amikor pedig Anna elveszítette az önuralmát, és épp nem volt sem kedve, sem ereje Miklóst segíteni, azzal a férfi bizonyítva érezte, hogy ő valóban egy gyűlölendő, megvetendő ember. Tehát újabb indokot talált az ivásra. Nála volt a pont! Emellett rengeteg aggodalomra adott okot Annának. Amikor elhanyagolta a céget, és a család megélhetését kockáztatta, ha részegen ment a baráti programokra, vagy gyomorvérzéssel kórházba került – ezekkel arra késztette az asszonyt, hogy helyette (és érte) rendezze mindazt, ami az ő dolga lett volna. Sajnos minden ilyen alkalom, amikor Anna a férje helyett lépett, minta lett Miklósnak a problémamegoldásra. Megtanulta, hogy a család szenvedi el helyette a következményeket, és már is elvárta ezeket.
Lefelé tartó spirál volt ez. Amikor a család cselekszik, és átvállalja a felelősséget, akkor ezt az alkoholista nem teheti meg, és a kudarcérzete állandósul. Egy alkoholista nem tudja megoldani azt, amit mások oldanak meg helyette. Ez növeli a sikertelensége érzését, a bűntudatát, illetve a család ellenségességét és az alkoholista elítélését is. Az ilyen ember így kétszeresen sérül.
Minden kritizálás, szemrehányás és az erkölcsi prédikáció erősítette Miklós bűntudatát. De az ellenszenvét is önmaga és Anna (!) iránt. Így az egész helyzet még rosszabbá vált. Mert a cselekedetein keresztül Anna tulajdonképpen hozzájárulását adta valami olyanhoz, amit közben a szavaival elátkozott.
Mivel Anna kiskorától képzett teher- és felelősségátvállaló volt, sajnos nem mindig ismerte fel, hogy haragudna Miklósra. Elfogadta azt is, hogy férje nem törődik kötelezettségeivel, és hogy kihasználja az ő erejét. Mert Annának szüksége volt a tudatra, hogy fontos, sőt nélkülözhetetlen a jelenléte. Hogy rajta múlnak a dolgok. Viselkedése persze távol állt a valódi megoldástól. Beszélgetéseink során jött csak rá, hogy mennyire logikátlanná és irracionálissá vált ő maga is. Volt, hogy estére magára hagyta a gyerekeket Miklóssal, pedig a férfi ilyenkor itta le magát. Hagyta, hogy elutazzanak nélküle egy háromnapos nyaralásra, aminek kis híján tragédia lett a vége, mert Miklós másnaposan ült autóba a két gyerekkel, és lesodródtak egy hegyi útról.
Anna ráadásul viszonyba kezdett, mert azt érezte, csak az segít neki elviselni Miklós mellett a mindennapokat. És bár ő azt hitte, így visszaüt, és megfizetteti a kapott sérelmeket, amelyeket Miklós ivászata okozott – valójában bűntudata és szégyenérzete miatt még mélyebb érzelmi válságba került.
Megdöbbent, amikor rájött, hogy neki is szüksége van változásra, mert a nélkül továbbra zűrzavarban és a boldogtalanságban fog élni.
Egy idő múlva sikerült elhatárolódnia attól a bűntudatkeltéstől, aminek Miklós a mestere volt. Elfogadta, hogy nem ő változtatta a férjét alkoholistává, és nem tehető felelőssé a gyógyulásáért sem, de a hárítással, a látszat fenntartásával, Miklós feladatinak és felelősségeinek átvállalásával mégis támogatta őt a kezelés elkerülésében.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.