Világra jönni, az életbe érkezni

Születésünk mély nyomot hagy bennünk; testileg, lelkileg befolyásolja az életünket. A mód, ahogyan világra jövünk, későbbi megküzdési stratégiánk alapmintájává válik, és minden fontos pillanatunkban benne van: párkapcsolatainkban, a változásra való nyitottságunkban, a határaink kialakításában.

„Akiknek a születése orvosi beavatkozással indított volt, azok valamilyen formában nehézséggel küzdenek minden indulással kapcsolatban: saját maguk szeretnék az előttük álló feladatot megvalósítani, de sokat toporognak, nehezen szánják el magukat, hogy belevágjanak, mások segítségét viszont következetesen visszautasítják. A császárral született gyermekek a határok meghúzásánál küzdenek nehézséggel, gyakran akaratlanul is megsértenek másokat: mintha nem érzékelnék, hogy a másik önálló elképzelésekkel rendelkezik. Akik sok fájdalommal, nehezen születtek, azok pedig egyszerűen nem tudják elszánni magukat egy-egy változásra.” (Orosz Katalin klinikai szakpszichológus)

Zoltán születését beindították, mert „késett”. Komplikáció lépett fel, és egy másik kórházba szállították, az édesanyjától távol. A teljes szeparáció és az orvosi beavatkozások miatt a mai napig nehezen fogadja az érintést, az ölelést, és a sürgetés dühbe hozza. Nem jó csapatjátékos; egyedül tud és szeret leginkább dolgozni, de tudatosan gyakorolnia kell a segítségkérést.

Enikőt majdnem elvesztette az édesanyja – a 24. héten erőteljesen beindultak a fájásai, ezért a méhszáját összevarrták. Ez később, Enikő időben való, de gyorsan zajló születésénél már gondot okozott. Ami korábban védelem volt, az sérülést okozó akadállyá lett. Felnőve ez a minta Enikő párkapcsolataiban jelenik meg; olyan férfiakat talál, akik előbb óvják, védelmezik, majd kisajátítják, kizárólag a magukénak akarják, és nem hagyják szárnyalni, alkotni, élni.

Tünde édesanyja hosszan és nehezen vajúdott – a szülés elakadt, mert a Tünde nyakára tekeredett, túl rövid köldökzsinór visszatartotta őt. Életveszélyes állapotban, szinte az utolsó pillanatban császármetszéssel segítették a világra. Késekkel vágták át a határait, és kirántották egy olyan helyzetre, amire még nem állt készen… Tünde fél változtatni; sokszor szinte visszarántja önmagát, szabotálja a saját előrejutását. Tüskés, védekező, karcos.

Tamás édesanyja életveszélyes állapotba került a várandóssága utolsó hetében. Kómába esett, beindították a szülését, és kisfiát vakummal segítették a világra – miközben ő öntudatlanul feküdt. Tamás nagyon nehezen vált és változtat. Képtelenség sürgetni. Akkor sem, amikor anyagi és érzelmi krízisek következnek be a „maszatolása” és helyben járása miatt. Ha már „összedőlni készül a világ”, párja képtelen tovább elviselni a feszültséget, és rázúdítja dühét Tamásra. Ez kimozdítja őt, de a hatása épp olyan, mint annak idején a vakum – kirángatja, kierőszakolja Tamást egy másik helyzetre – nem magától lép.

Amit tudatosítunk, amire ránézünk, azt fel lehet dolgozni, és át lehet írni. Amiről tudunk, azt már tudjuk úgy képviselni mások felé, hogy ne sérüljenek a kapcsolataink.

Bíró Rita

1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.

Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.