Megrontott a mostohaanyám
Levente négy éves volt, az öccse pedig kettő, amikor anyjuk elhagyta őket. Hátra sem nézve lépett ki a kamaszkorban kötött házasságból úgy, hogy a fiait az apjuknál hagyta. Férje viszonylag hamar újranősült, és olyan asszonyt hozott a házhoz, aki bár adott egy édes, bújós kishúgot a fiúknak, de a szeretetükért egyáltalán nem törte magát. A mostoha anya akkor kezdett bejárni nagyobbik nevelt fiához, amikor az kilenc éves lett…
Levente a találkozásainkkor eleinte egyáltalán nem volt hajlandó erről beszélni; az emlékek, és a szavak nagyon sokára és nehezen törtek fel belőle.
Az asszony testének szagáról…
Matató kezéről a kisfiú testén…
A dolgokról, amiket megtetetett vele…
A suttogásairól Levente fülében: „Azt hiszed, hogy hinne neked bárki?!” „Szeretjük apádat, nem akarunk neki fájdalmat okozni.” „Amíg beengedsz este, az öcsédet békén hagyom.” „Ha elválok az apádtól, sosem fogod látni a húgodat.”
Levente évekig küzdött a szégyennel, a bűntudattal, és a félelemmel. Négy év után mert először szólni erről az egészről az apjának, de az nem hitt neki. Azt mondta, hogy Levente története lehetetlen. Hogy kamaszos, hormonviharos túlzás. Hogy féltékeny a boldogságára, és hogy rosszindulatú, hálátlan gyerek.
A fiú légüres térben érezte magát. Eszköztelen volt, tehetetlen, és teljesen ellentétes érzelmek hullámain hánykolódott. Kis fiúként azt érezte, hogy „nem veszíthet el még egy anyát”, tehát mindent meg kell tennie, amit a mostohája kíván. Óvni akarta az apját és az öccsét is. És szívből szerette Lilit, a féltestvér-kishúgot is, aki Levente első számú rajongójává lett a családban. Az öccsével akkor, az apjától kapott durva visszautasításkor beszélt egyetlen egyszer Levente, és kiderült, hogy mostohájuk már jó ideje bejár hozzá is. És hogy Dani azonnal az apjukhoz rohant, de az apa neki sem hitt!
Levente élete akkor vált kicsit könnyebbé, amikor középiskolásan kollégiumba került. Az érettségi után egyetemre már a fővárosba járt, és soha nem látogatott vissza a szülővárosába. Öccsével és apjával minden kapcsolatot megszakítva próbálta kialakítani a maga életét.
Gyermekkora terhei élete minden területén kiütköztek. Levente elzárkózott az intimitástól, a segítségtől, az empátiától, a szeretettől; ami teljesen érthető, hisz három felnőtt hagyta cserben, és élt vissza a bizalmával. Az édesanyja, amikor elhagyta, az édesapja, aki vaknak tettette magát és hazugnak nevezte a fiát, és az az asszony, aki meggyalázta őt. Levente megtanult túlélni, és ebben megkeményedett.
Nem voltak például könnyei. Talán 12 éves lehetett mikor eldöntötte, hogy nem adja meg többé mostohaanyjának azt az elégtételt, hogy sírni lássa. És sok-sok évre így maradt.
Iszonyatosan kemény tudott lenni, ha úgy érezte, bántják és megbántják. Sokáig tartott mire megtanulta elfogadni a maga sírását, összeomlását.
Bizalmatlan, zárkózott „furabogár” volt, aki a valódi kapcsolatok helyett minden energiáját a Föld megmentésére fordította. Állatvédelem, Greenpeace, a környezetszennyezés elleni tüntetések… Levente a világ valamennyi sebét igyekezett meggyógyítani – a sajátjai helyett. Egy idealizált világ létrehozásán dolgozott, miközben rettegett bárkit közel engedni magához.
A Jó Isten, az Univerzum, a Sors, vagy a Gondviselés mégis az útjába sodorta Esztert, aki az érzékeny, értő tapintatosságával képes volt megnyitni Levente szívét. És végigélni a fiú szorongásait, félelmeit, az önutálatát, az érintéstől, az intimitástól, a testiségtől való rettegését. Voltak hullámvölgyek a kapcsolatukban, de Eszter kitartott, mert értette Levente sebzettségét.
Kislányuk születése, az apaság megélése, az Eszterrel való kölcsönös bizalom és szerelem segítette Leventeét abban, hogy önismereti munkába kezdjen. Hogy azután lerakja a szégyent, a bűntudatot, a haragot, és hogy értő, érző módon hordozza a múltját.
Bíró Rita life coach
www.izekesivek.hu
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
