#irokanokert. Bloggerek és írók a nehéz sorsú nőkért. A 20 éves HarmoNet portál pályázati felhívása
„Mindenhol van nélkülöző nő. Mindegy, hol élsz, megtalálod. A legtöbben hálásak, ha sorsukat elmondhatják, hangot adhatnak a velük történt igazságtalanságoknak, ha van, aki meghallgatja a történetüket”
– tette közzé Gáspár Katalin, a 20 éves HarmoNet portál tulajdonosa, aki mozgalmat hirdetett a szegénységben élő nőkért, azzal az alapgondolattal, hogy essen több szó a női szegénységről. Fel kell tárni a problémákat, megmutatni az eseteket, és esetleg segíteni is, ahol lehet.
„A kihívásom kemény. Nem elég tárgyakat adni, nem elég olvasni róla – oda kell menni. Meg kell hallgatni azt, akiről szó van! A szegénységet még látni is fáj. Szembesülni vele talán a legnehezebb. Odamenni, beszélgetni, megérintődni, emberi szóval segíteni – erre csak a szavak emberei képesek. Mi, akik írunk. Írásaink ereje a probléma mélyét tudja megmutatni.”
A kihívás elfogadói 2019. március 8. (nőnap) és május 5. (anyák napja) között olyan írás(oka)t jelentetnek meg saját felületükön (blog, weboldal, magazin stb.), melyek nehéz sorsú nők életét mutatják be.
Az alkotói pályázat célja
Felhívni a figyelmet arra, hogy a szegénység nem bűn, a szegénység nem szükségszerűen bűncselekmények forrása, inkább azok eredménye lehet. Koncentráltan rámutatni arra, hogy a női szegénység sajátos vonásai – bár egyedileg jelentkeznek – társadalmi szintű problémát jelentenek.
Példát mutatni abban, hogy figyelni ingyenes és örömet adó dolog. Segíteni nőtársainknak abban, hogy megtalálják a segítségnyújtás azon pontjait, amelyek előreviszik egy ember életét. Segíteni másnak is megtalálni a szavakat, amelyek megnyitják az utat egy esetleges megoldás, de legalább egy tudatos és figyelmes, jóleső meghallgatás felé.
A HarmoNet portál gyűjtőfelületén el lehet majd olvasni a kampány alatt született összes írást.
Díjazás
HarmoNet Korrajz díj: 100 000 forint annak a bloggernek vagy újságírónak, akinek az írása legáthatóbban mutatja be a szegénység társadalmi problémáit egy (vagy több) személyes sorson keresztül.
HarmoNet Tollrajz díj: 75 000 forint annak a bloggernek vagy újságírónak, aki novellájában időtállóan mutatja be a női szegénységet a XXI. századi Magyarországon.
HarmoNet Sorsrajz díj: 50 000 Ft annak a bloggernek vagy újságírónak, aki interjújában legkarakteresebben mutatja be interjúalanya sorsát.
Kezdő bloggerek támogatása tárhellyel, domain bejegyzéssel és konzultációval.
A pénzdíjakat felajánló Kreatív Kontroll javaslatot tesz rá, hogy a megnyert összeget a rászoruló nővel közösen költse el a blogger, újságíró.
Zsűri: Rózsa Melinda (Rose), a HarmoNet főszerkesztője, Sipos Zoltán, a Kreatív Kontroll igazgatója, és Galambos Róbert PR szakértő, az Adj egyet ajándékba mozgalom társalapítója, filantróp.
Részletes kiírás: www.harmonet.hu/irokanokert. Az elkészült írásokat is ezen a felületen lehet beküldeni.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.