Kamaszok. A félelmeinkre hat és a lelkiismeretünkkel „játszik”. Erős film a Netflixen
Amikor egy 13 éves fiút osztálytársa meggyilkolásával vádolnak, a családja, a mellé kirendelt pszichológus és a nyomozók egyaránt ezt kérdezik: mi történt valójában? Mi vezetett odáig, hogy az értelmes, látszólag rendben lévő tini hét késszúrással végezzen a lánnyal? Mi áll a nagy kegyetlenséggel elkövetett emberölés mögött? Vagy félreértés az egész? Nem is ő az elkövető?
A Kamaszok c. film bravúros technikai megoldásokat, rekordhosszú vágásokat alkalmaz, remek színészi teljesítményeket láthatunk, de nem csak ezért akarják sokan megnézni. Kevés olyan emberrel – főleg pedagógussal és szülővel – találkoztam, akiket a filmdráma nem zaklatott fel.
A Philip Barantini által rendezett 4 részes angol sorozat kényes, egyben mélyre hatoló kérdéseket nyit meg: mit tudnak a felnőttek a tinédzserek világáról? Milyen jelek utalnak arra, ha egy gyerek nincs jó mentális állapotban? Mire vezethetnek a családi és a kortárs szocializációs hatások, a rejtett genetikai hajlamok? És a legmegosztóbb dilemma, ami főleg tragikus esetek kapcsán merül fel (tehát utólag): kit lehet(ne) „elővenni”? Ki mulasztott, mikor és mit?
Ilyenkor szokás mutogatni hevesen a gyermekvédelmi rendszerre (ez nem csak Magyarországon jellemző), figyelmen kívül hagyva a bonyolult kapcsolati szálakat, a látenciát, s végletekig leegyszerűsíteni a megosztott (!) felelősség kérdését.
Az ítélkezés, a hibáztatás „eszközével” nem él a film, „csupán” a diszfunkcionális, a főszereplő számára meghatározó színterek – család, iskola – sajátos működési módjait bontja ki. Épp ezáltal kelt a nézőkben feszültséget.
Mert Jamie Miller (Owen Cooper alakítja zseniálisan) nem egy „klasszikusan” rossz gyerek. Értelmes, okos fiú, helyes is. Összetartó, rendezett családban nevelkedik, pár évvel idősebb nővére is rendes lány. A hagyományos felosztás szerint az anya tartja kézben a családot, a gyerekek számára elérhetőbb, az apa kora reggeltől estig dolgozik. Jamie elszigeteltsége nem feltűnő, van pár haverja; iskola után mindig hazamegy, estig lefoglalja magát a szobájában. A szülők nyugodtak, gondolván, hogy Jamie otthon biztonságban van.
Jamie szülei és nővére a kirendelt védőügyvéd társaságában a rendőrségen
A mai tinik, sőt már a kisebb gyerekek is aktív társasági életet folytatnak a közösségi médiában. A filmben az Instagram kap hangsúlyt ezek közül. Aki a cyberbullying fogalmával találkozott már, vagy szülőként közvetetten érintett is benne, az tudja, hogy az online felületeken nem feltétlenül vannak biztonságban a gyerekek. A digitális térben a kortárs zaklatás, a bántalmazás, a kirekesztés a „virágkorát” éli. És sok kipécézett gyerek, főleg tini, nem beszél ezen traumatikus élményeiről nyíltan. Kár lenne tagadni, nem járhatunk szemellenzővel. Ám ezek a platformok sok felnőtt számára már ismeretlenek és értelmezhetetlenek, és a kommunikáció is rejtjeles. Ez a Kamaszok c. film egyik fontos üzenete.
A rendőrnyomozó fia ugyanabba az iskolába jár, ahova Jamie, a gyilkos kamasz. Ez a fiú ugyancsak bullying áldozata
A filmdráma megmutatja az iskolai közeget is. Elfogadó, támogató légkör helyett egy neurotikus, mentálisan terhelt gyerekközösséget láthatunk, és – mondjuk ki – talajvesztett pedagógus gárdát. Kulcsjelenet ehhez az a második részben látható kurta párbeszédszerűség, ami a gyilkossági nyomozó és a történelem tanár között zajlik. Még beszédesebb, hogy a rendőr fia maga is iskolai bullying áldozata, amiről a nyomozónak fogalma sincs vagy nem tud vele mit kezdeni. Szépen kibontott lélektani mozzanat az is, ahogy a gyilkossági eset kapcsán a rendőr apában felébred a szülői lelkiismeret és féltés.
Jamie és a pszichológus
A harmadik és negyedik részt többen „unalmasnak” jellemezték, engem viszont a képernyőre szegezett. A pszichológus futamai a gyilkossággal gyanúsított kamasszal szerintem zseniálisak, izgalmas folyamat, ahogy a szakember előhívja Jamie rejtett énjét. Ott lehetünk a feltáró folyamatban, és lefagyunk a felismeréstől: ebben a helyes, jó sorsra érdemes kissrácban mennyi indulat feszül! S persze felmerülhet: miért nem érzékelte senki, hogy ez a helyzet? A genetikai hajlam, a családi terheltség nem mindig egyértelmű…ilyen alappal nekiindulni az életnek nem egy főnyeremény.
A negyedik rész Jamie családját mutatja meg, a felfoghatatlanul nehéz veszteség, a letörölhetetlen stigma terhével, az önhibáztatás és önfelmentés feszítő belső konfliktusával. Itt már egyértelmű, hogy az apa a kulcsfigura Jamie személyiség- és viselkedésmintázatát tekintve. A szétesett, terhelt család a normalitás látszatát csak óriási erőfeszítések árán képes fenntartani. A belső feszültség tapintható, és robbanásra kész.
Sting Fragile (Törékeny) c. dala csendül fel a filmdráma második részében egy gyermekkórus előadásában.
Igen, törékenyek vagyunk.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
