Ami jó, az természetes. Hálát adni tanulni kell!
A hála igen fontos dolog spirituális fejlődésünk szempontjából. Ezt onnan sejthetjük, hogy akármerre is tekintünk, a keresztény tanításoktól a New Age szemléletéig, mindenhol ezzel találkozunk: adj hálát, érezd át a hálát, légy hálás! Így működik a keresztény Isten-kapcsolat: adj hálát az Úrnak, mindenért! Így működik a „modern” vonzás-törvénye-effektus: érezd át, hogy már megvan, amit szeretnél, és éld meg a hálát érte! S a kettő között szinte minden bölcselet a legfontosabb feladataink közt említi a hálára való képesség kifejlesztését.
Miért is van szükség arra, hogy a hálát így kiemelje minden tanítás? Nos, egyszerűen azért, mert „gyári alapbeállításban” az ember nem hálás lény. Kimondottan hálátlan fajta, sőt, sokszor eléri a pofátlanság szintjét is. Ezért kell őt erre megtanítani. Ha bennünk eredendően fogva ott élne a hála képessége, akkor nem kellene tanulnunk. Senki nem tanul ásítani, izzadni; de nem tanulunk dühöngeni és örvendezni sem. Ezek mennek „maguktól”. A hála, az már más tészta.
Hálát adni tanulni kell.
Mi gátolja a hálát? Először is a „víájpí”-tudat; az, hogy ÉÉÉÉÉN a világegyetem különleges teremtménye vagyok, a világ körülöttem forog, nekem minden jó jár, sőt, mások előtt, soron kívül, minden különösebb ok nélkül jár a kiemelt bánásmód. Mintha egy univerzális VIP-kártya lenne a zsebemben, ami a világon mindenütt érvényes.
Erre most azt mondhatod, hogy igen, vannak ilyen emberek, de csak alig néhányan – és persze csakis mások -, ám nézz csak magadba! Ha egy másik ember elé vág a sornak – autóval a dugóban, vagy a patikában, vagy bárhol -, és jogtalan előnyre tesz szert másokkal szemben, akkor ugye kinyílik a bicska a zsebedben? Vagy a szemed sem rebben? Valóban?
No, és mi van akkor, ha a zöldséges félreteszi neked, és csak neked, a legfrissebb árut, mert haver; ha a boltos, átnézve a soron, már előre kérdezi, hogy te mit szeretnél, és mire sorra kerülsz, már be is csomagolta, mert ugye régi barátnő, és ennyit igazán megtehet; ha te olcsóbban kapod a szolgáltatást, mert te valaki különleges vagy… nos, akkor semmi gond a „vannak egyenlőbbek” szemlélettel?
Legtöbbünk bizony efféle kettős mércével él: ha nekem előnyöm származik valamiből, akkor „igazán belefér”, sőt, „ennyi jár”, bezzeg, ha annak vagyok tanúja, hogy másnak kedveznek, akkor az már egészen más helyzet.
Ezzel persze még együtt lehet élni, de a hála szempontjából „halálos” a VIP-tudat. Ha nekem az élettől minden jó „jár”, akkor hogyan tudnék hálás lenni bármiért is? Mindannyiszor, amikor az én „VIP-kártyámat” érvényesíti a sors, azaz én járok jól, aktiválódnia kellene a hálának! Mert ez nem jár, ez különleges kényeztetés, bármilyen célt is szolgál az életemben, ezt illene nagyon szépen megköszönni!
Ha jóban vagy a zöldségessel, vagy ha jó barátod az autószerelő, ha bármilyen felületen is azt tapasztalod, hogy különleges bánásmódban van részed, akkor gyakorold a hálát, köszönd meg! Mert ez nem jár, ez valami extra! Ha mindenért, amit így kapsz, elkezdesz köszönetet mondani, észre fogod venni, milyen sokat kapsz. Ez a hála bónusz ajándéka: áldottnak és megajándékozottnak érzed magad.
Igazuk van a régi és új tanításoknak: a hálát tanulni kell, de megéri: lelki fejlődésünk egy nagy közös evolúciót szolgál, és ezzel egyidejűleg a saját életünket is boldogabbá teszi, ha végre észrevesszük: rengeteg hálálkodnivalónk van!
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
