Színes, illatos, természetes. Készíts fürdőbombát házilag!

A fürdőbombát a gyerekek is imádják, érdemes megpróbálkozni az elkészítésével. Gazdaságos és kreatív – az illatokkal, a formákkal és a színekkel tetszés szerint kísérletezhetünk.

Szükséges anyagok

 

20 dkg szódabikarbóna (500 g kiszerelésben kapható)

10 dkg citromsav

15 dkg keményítő

3 dkg kakaó-, vagy kókusz- vagy sheavaj 

ha színeset szeretnénk: kevés szappanszínező – színezhetjük cukrozatlan kakaóporral is (a keményítőből ez esetben arányosan kevesebb kerüljön bele)

100% tisztaságú illóolaj tetszőleges mennyiségben (15-20 csepp)

szárított gyógynövények, virágok (citromfű, mentalevél, rózsaszirom, körömvirágszirom, levendulavirág stb.)

Elkészítés

A száraz összetevőket keverjük össze.

Adjuk hozzá a felolvasztott vajakat, a szappanszínezőt, az illóolajat.

Ha nehezen állna össze, spricceljünk rá flakonból vizet – óvatosan, mert felhabozhat

Keverjük össze alaposan, majd adagoljuk tetszőleges formákba. Jól használhatók a szilikon sütő- vagy bonbonformák, de akár kézzel is formálhatunk golyókat. Ha szabályos gömböket szeretnénk, jó szolgálatot tesz a műanyag vagy szilikon jégkockatartó is – létezik gömb változata is. Ahogy a sűrű massza az adott formát felvette, már ki is vehetjük óvatosan a formából.

Hagyjuk egy napig száradni. 

 

Száraz helyen, zárt edényben sokáig megőrzik a minőségüket. 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 1 =

hirdetés