Önuralom, nagy sóhajok, kreativitás, avagy két gyerekkel az élet
Februári írásom után annyi kedves visszajelzés érkezett, hogy mesélek még magunkról.
Simon tehát 2 éves, és Manka 3 hónapos… Időnként túlélőpróba. És lehetetlen küldetés. Ami feltétlenül kell hozzá, az sok magnézium és multivitamin. Ez még könnyen beszerezhető. Önuralom, nagy sóhajok, kreativitás. Ez már nehezebb. Pihenéssel regenerált idegek. Ez tartós hiánycikk. Felénk már nem gyártják.
Simon a korának megfelelően bőszen gyakorolja az akarást! Nagy A-val. A szakértő azt írja: „Akaratos a gyereked? Szerencsés vagy! Csak el ne rontsd… Egy akaratos gyerek komoly kihívás a szülőnek, de ha jól kezeljük kicsiként, elképesztően tehetséges és sikeres felnőtt válhat belőlük.” Hurrá. Csak megérjem… Mert frontos napokon Simon helyből ellenáll. Máskor pedig a maga okos, makacs feje után megy. Biztató, hogy a hónapokon át következetesen képviselt dolgok egyszer csak átmennek nála. Ha kitartok, észreveszem. Hááát… Monte Cristo is átfaragta magát a napfényre. Csak időbe telt neki.
Simont kendőben hordoztam jó sokáig. De akkor még én szabtam meg a kóricálásaink hosszát. Mankának sajnos jóval több babakocsiban heverés jut. A hátam sokkal elhasználtabb – és a kifogyhatatlan energiájú nagytesó 3 óránál kevesebb kinti rohangálással nem éri be. Fut, mászik, néha le kell szedni, néha fel kell venni, és ha felbucskázik a fáradtságtól és pontrúgás szerűen elalszik, akkor haza kell tudni cipelni. Negyedik emelet, lift nincs. Elölre felkötött baba batyuval ez nehéz.
Simon persze gyorsan felfedezte Mankában a konkurenciát és igyekezett olyan gyakran homlokon legyinteni, amennyiszer csak ki tudta cselezni az éberségünket. Javaslatra megvettünk egy kalapálós játékot, hogy legyen min levezetnie a „dackorszakos vagyok, tesót is kaptam, ki bírja ezt elviselni?!” feszültségét. Egyébként jó testvérek, mert összehangoltan működnek. Egyszerre szokták nyakig rottyantani magukat.
Szituációs gyakorlatok
Manka rendbe rakva, de a kapkodásban a pelenka leesik és a tartalma szétterjed. Simon átható szagot áraszt, de nem hagyja magát a fürdőszobába cipelni; üvöltve rohangál előlem a lakásban. Aztán megtalálja a kapkodásban nyitva hagyott babaolajas üveget, és már önti is. Én pedig leülök a kalapálós játékkal…
Hajnali fél 4, Manka enne. Mire becuppogja, és visszafeküdnék, Simon egy rossz álomból sírva ébred és engem kér. Mire elcsitul, pirkad. Ki kéne használni a beálló csendet és a gép elé ülni. Vagy felmosni. És a főzést előkészíteni. Annyira kuka vagyok, hogy a darált kávét a gép helyett egyből a csészébe teszem és felöntöm tejjel. Brrr…
A játszótéri homokhoz rutin kell. Sok takarításba telt mire megtanultam, hogy nem csak a cipőben van 3 marékkal. Hanem marad a nadrág felhajtójában is. A zsebében is. A melegítőfelső zsebében is. És ragyogó tartalék halmozódik fel a gyerek kis seggének csíkjában, a nyakánál becsurgó forrásból.
Manka kora délutánra szokta időzíti a leghangosabb bababőgést. A lógatós póz jó a hasfájásra. Már amikor. De az én magasságommal az alkaromon lógó babácska feje épp ütközne a becsukott ajtók kilincsével… A csukott ajtóink sorban, a nappaliból indulva: wc, fürdőszoba, hálószoba (apának aludni kell, hogy fel tudjon váltani. Csendet!), gyerekszoba (Simon végrevégre alszik. Csendet!). 4 darab kilincs fölé emelés a 6 kilós gyerekkel, váltott karral, két óra hosszán át járkálva – profi szálkásító kardió.
Ha üres a hasa, Manka azért sír. Ha telerakja, akkor bokáig bukja vissza. Ha türelemmel, adott pózban tartom és mind benne marad, akkor pedig hascsikar tőle. Ha úgy kezdem etetni, hogy nem mentem előtte pisilni, és sürgetném, egész biztos megérzi a kisboszorkány és a teljes repertoárt leadja.
Felismeréseim
Az almás krumplipüré nosztalgikus emlékeket idéz, de hizlal.
Minden betolt gyerekkaja maradék hizlal.
A vállon való büfiztetést nem érdemes sötét pólóban végezni. Bár a „bababatik” márkanév még nem foglalt. Talán lehetne vele valamit kezdeni a mintás póló piacon…
A gyerek zsigerből megérzi, ha valami gyógyszerszerűt akarsz nekik beadni, és befeszül. Ha fáj a hajad az álmosságtól és eladnád a lelked egy alvásért, akkor is.
Hiába óvnád őt a műkajáktól, a játszótéren villámgyorsan körbefut és beszerzi.
Postás Pat macskáját nem szeretem.
Dúdolnék mantrát, bármit, de a fejembe sajnos beette magát a „a bili, a bili, a bili csudajó! A bili, a bili gyereknek való!” bilidal – dilidal.
Végül is van előnye annak is, hogy örökbefogadó szülőként nem szoptathatok. Ehetek csokit, és ez csak engem pörget, a kölyköcskét nem. És ihatok kávét! És időnként Olivér doktor is betársulhat az elcsendesedő estéinkbe. Az Irsai.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
