Járművek, mesehősök, Star Wars figurák, állatok parafadugóból
Ezt az összeállítást megígértem Juhász Zoltánnak. Kapolcson találkoztam vele, az evangélikus templom közelében egy kis asztalkán sorakoztak parafadugó-kreatívjai, mindenféle apró kis tárgy – járművek, mesehősök, Star Wars figurák, állatok -, és ott helyben készültek az újabb darabok. Egyik sem volt beárazva. Zoltán nem is árusíthat hivatalosan, de a vásári forgatagtól elszeparálva kapott egy kis helyet. Nem írta ki nagy betűkkel egy táblára, hogy nagy szüksége van a pénzre. Megkérdeztem tőle, készíthetek-e pár képet a munkáiról az Életszépítők Magazinra. – Hogyne! – válaszolta lelkesen, s miközben kattogott a fényképezőgépem, elmondta, hogy hajléktalanként Budapestről érkezett a Művészetek Völgyébe. Adományokért települt ki, de bárki elvihet ajándékként is egy-egy darabot. Elmondta, hogy van egy Facebook oldala, ahova rendszeresen tölt fel képeket a munkáiról. Feltenné ezt a cikket is, ha átküldöm neki, majd a kezembe nyomott egy gyufásdobozból rögtönzött névjegyet, amit szórakozottan azonnal a táskámba csúsztattam olvasatlanul. Későn vettem észre, hogy nincs egyéb ráírva, csak ennyi: „Zoltan Juhász”. Az összeállítás elkészült. Talán megtalálja.
Pár órával a cikk megjelenése után egyik olvasónktól megkaptuk Zoltán Facebook oldalának elérhetőségét. Eljutott hozzá az összeállítás :)


Juhász Zoltán


Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.








