Más, mint a többiek, és így tökéletes. A kislány, aki hat ujjal született
Enikő a koránál fogva még még nincs tudatában annak, hogy más, mint a többi gyerek, hogy különleges. Igaz, a szülei mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy a másságából, s az azzal járó nehézségekből elsősorban a jót láttassák meg vele. Többek között erről is beszélgetett a szülőkkel, Mészárosné Rátóti Anikóval és Mészáros Andorral Schuster Barbara pszichopedagógus.
– Hosszú ideig vártatok Enikőre.
– Igen. A nővére, Réka születése után két évig hiába próbálkoztunk, több szakember segítségét kértük. Azt mondták, alszik a petefészkem, ezért nem fogan meg a második gyermek. Ugyanakkor több helyről hallottuk, hogy esetleg nem jó helyen van az ágyunk, javasolták keressük meg Kovács-Magyar András táltost. Így is tettünk. Miután körülnéztek nálunk, azt mondták, hogy vízér és Hartmann-csomóban fekszem, ami mesterséges meddőséget okozhat. Még aznap este szétszedtük az ágyat. Közölték: három hónapba telik, amíg a szervezet regenerálódik a káros földsugárzás hatása alól, és én pontosan három hónapra rá teherbe is estem.
– Ez kissé hátborzongató…
– Elképesztő, ugye?
– A terhesség időszakában nem történt semmi rendkívüli?
– Nem; tökéletes, egészséges babát vártunk. Császármetszéssel született.
– Pár perccel a születése után vettem észre, hogy hat ujja van – veszi át a szót az édesapa –, amikor az egyik képet készítettem. Rékánál is, nála is, először az ujjait számoltam meg. Hat ujja van! – döbbentem rá. Szóltam az orvosnak, nem értette, miről beszélek. Senki nem vette addig észre. Korábban készült egy ultrahangos kép, amelyiken a bal kezével fogja a fenekét, még nevettünk is rajta. Azon is látszik, hogy hat ujja van, de akkor még nem tűnt fel.
– Mit éreztél, amikor megláttad?
– Furcsa volt. Nagyon. Zavart voltam. Nem erre számítottunk.
– Kitől tudtad meg, Anikó?
– Amikor – úgy egy óra múlva – bejött hozzám a párom és a doktor úr, én már tudtam, hogy valami nincs rendben. Az orvos közölte velem, hogy táltos gyermekem van. Nem értettem. Honnan tudja, hogy korábban felkerestük Kovács-Magyar Andrást? Elmondta aztán, hogy a kislányunknak hat ujja van, és kérte, hozzák fel Enikőt, hogy én is megnézhessem. Ledöbbentem, teljesen magam alatt voltam. A másság miatt. Egyszerűen attól, hogy az én gyerekem más.
– Mindenkinek megdöbbentő volt, de aztán megnyugtattak, az orvos is.
– Mit mondtak?
– Felajánlották a harmadik napon, hogy elkötik a kisujját, s egy idő után leszárad. Szóba sem jöhet! – tiltakoztunk. Ahogy kaptuk, úgy fogadjuk el. Csak meg kellett emészteni.
Hamarosan azonban más is kiderült…
– Igen, a hat ujj mellett észrevettem, hogy a kis melle sincs egy vonalban és a bal válla fura, nincs nyaka. Nehezen indultunk. Lelkileg ez nagyon megviselt, gyakran magam alatt voltam, apadt a tejem. Aztán másnapra mindig összeszedtem magam.
– Mennyi idős volt, amire mindent észrevettél?
– Három-négy napos. A nyakával kapcsolatban azt hitték, torticollisa van, a méhen belüli rossz testtartás miatt ferde, és majd kifekszi. Éreztem, hogy ez biztosan nem az, itt valami más van. Ezt a gyereket kivizsgálásra kell vinni, minél hamarabb meg kell tudni, mi a probléma. Belülről, az ember szívéből, lelkéből jön ez a nyughatatlanság. Senki nem tudott lebeszélni. Korábban nem is tudtam, hogy létezik ilyen, ez a belső hang.
– Volt, aki próbált megnyugtatni minket, nincs itt semmi baj, pici a gyerek, kozmetikai probléma. Sorjáztak felénk a latin kifejezések, de nem sikerült megnyugtatniuk, továbbmentünk.
– Mikor lett mindebből diagnózis?
– Tíz hetesen. A röntgen leleten szerepelt először: Sprengel-deformitás.
– Ez mit jelent?
– Ez egy komplex betegség; többek között azzal jár, hogy az egyik vállcsont magasabban áll. Valószínűleg egy méhen belüli fertőzés miatt alakult ki a betegség. A jobb váll leszállt, a bal nem. A két lapocka egész más a jobb, mint a bal oldalon, nem szimmetrikusak. Vannak izmok, melyek rövidebbek, mások hosszabbak. Mindig azt mondták, hogy ez csak kozmetikai kérdés. Úgy gondoljunk rá, hogy a mi kislányunknak a bal válla mindig magasabban fog állni. Azonban a röntgenfelvételen már akkor látszódott, hogy van az egyik csigolya és a lapocka között – pluszban – egy porcos, izomszövetes híd is, amiről később lehet megtudni, hogy becsontosodik-e. A híd akadályozza majd a kéz emelését.
– Ezzel sem lehetett egyszerű szembenézni…
– Mélyen megdöbbentünk, letaglózott minket a hír.
– Mit javasoltak? Mit lehet ilyenkor tenni?
– Mivel a bal kezét szinte egyáltalán nem használta, alig volt funkciója, először a Katona-módszerrel tornáztattam ötször fél órát mindennap fél éves koráig. Utána a manuálterápia következett. Bekerültünk Dévény Annához: a letapadt izmok feloldása, a rövid izmok nyújtása volt a kezelés célja.
– Meddig tartott a terápia?
– Ma is tart. A csontosodásig kell végezni a gyógytornát, s az egyéb kezeléseket. Hozzáteszem, egy négyéves gyereknek nem terápiáról terápiára kellene járnia, hanem boldogan bemenni az oviba és játszani a barátokkal. Önfeledt gyerekkort élni. Ezt a lelki nyugalmat én nem adhatom meg neki. Nem állhatunk le a kezelésekkel.
– Hogyan magyarázzátok el neki, mi miért történik?
– Fürdéskor mindig kérdezem tőle: meddig tudod felemelni a kezed? A jobbal nincs probléma, a balt pedig olyan 150 fokig tudja emelni. De büszke rá, hogy már ilyen magasra! És akkor mondom neki: látod, ezért járunk tornára, hogy még magasabbra fel tudd emelni. A műtét előtt 110 fokig sikerült csak.
– A különböző terápiák mellett szóba került, hogy műtétre is szükség lesz. A kis porcos hidat el kell távolítani. Hogyan fogadtátok a hírt?
– Korábban mindig azzal szembesültünk, hogy nem veszik komolyan Enikő esetét. Mindenhol azt mondták, ne foglalkozzunk vele, csak kozmetikai a probléma. Annál a gerincsebésznél éreztünk először hozzáértést és nyitottságot, aki aztán a műtétet is végezte. Addig sem CT, sem MR felvétel nem készült, ő kérte ezeket először. A korábbi tapasztalatok után, amikor ő elvállalta a műtétet, úgy éreztük, révbe értünk! Végre megnyugodtunk, hogy valaki megoldást kínál! Igaz, neki is csak két ilyen esete volt korábban, de eszünkbe sem jutott, hogy aggódjunk a rizikófaktorok miatt. Rá sem kérdeztünk. Nem tudom, hogy a doktor úr kisugárzása miatt, a határozottsága miatt, de azonnal elfogadtuk a szakvéleményét. Az a három-öt mondat, amit elmondott, nekünk a férjemmel elég volt mindenhez. Innentől normális életet tudtunk élni a terápiák mellett is, és már nem örökké az internetet bújtuk, megoldást kerestünk, hanem megnyugodtunk.
– A kórházban – emlékszem -, az operáció előtti napon és a műtő előtt is nagyon nyugodt voltál.
– Amikor átadtam az előkészítőben a műtősöknek, Enikő sírt, visított, de amikor előttem vonultak el az orvosok, én boldogan mosolyogtam rájuk, vidáman. Nem éreztem, hogy nekem a gyerekkel együtt kellene sírni, bennem végtelen öröm és nyugalom volt. Boldogság. Idegességet, görcsöt, hisztériát nem éreztem. Negyven percre számolták a műtéti időt; az ötvenedik percben kezdtem kicsit izgulni. De a műtét sikerült, minden rendben ment. Látod, most is sírok, ahogy beszélek róla, mert én ezt soha nem tudom az orvosának meghálálni. Senki iránt ilyen tiszteletet és szeretetet még nem éreztem. Nem tudom kifejezni szavakkal.
– A felépülés hogy ment?
– Enikőnek az intenzív osztályon kellett maradnia aznap éjszaka. Az egy kicsit nekem is nehéz volt, ott ugyanis az ember olyan dolgokat lát, amit korábban el sem tudott képzelni. De biztos nagyon fáradt lehettem, mert a kórházi ágyon aznap én akkorát aludtam! Olyan nagy súly gördült le rólam és olyan mély álomba zuhantam, mint még itthon soha. Azért előfordult minden nehézség: nem indult meg a vizelete, hányt az altató miatt. Viszont, amikor másnap kijöhetett az intenzív osztályról és délután elkezdett néptáncolni, akkor féltem igazán. Hogy most ne történjen semmi, ne legyen baja. A gyerek úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. El is gondolkodtam: megműtötték-e egyáltalán? Bekukkantottam a kötés alá, van-e egyáltalán seb, mert úgy gondoltam ilyen jól nem lehet valaki egy műtét után.
– Te is jól voltál?
– Amikor hazaértünk, akkor éreztem, hogy elfogyott az energiám. Addig kellett tartani magam. De aztán ezt újra kell tölteni mindig és menni tovább.
– Az eredmény?
– A műtét után két héttel kezdtük a Dévény-tornát, jól viselte. Doktor úr azt mondta, hogy a következő év nagyon meghatározó lesz Enikő életében, most lehet nagy eredményeket elérni. A csontos híd megszűnt, és most mozgatni kell mindenáron. Egy kicsit úgy éreztem, én nem csak Enikőért dolgoztam a műtét után, hanem a doktor úrért is. Azért a pillanatért, amikor megmutattuk, hogy 110 fokról 160 fokig emeli a kezét! Ezt tudtam adni, így tudtam megköszönni: ő megműtötte a gyerekemet, de én is megtettem a magamét. Mindenhova elvittem, itthon is tornáztattam, hogy bizonyítsam, érdemes volt ez a gyereket elvállalni, megműteni, mert a szülők is megtesznek érte mindent. Doktor úr nagyon elégedett volt.
– Büszke lehetsz magatokra.
– Még nincs vége, és nem is lesz egy darabig. De most már ismerünk négy családot, ez is óriási segítség. A semmiből négyen vagyunk, ennek nagyon örülök. Mindenkinél más a szövődmény a magas vállcsont mellett. Minél több tapasztalatot össze kell szedni. Információkat cserélünk, találkozunk.
– Visszatérve Enikő „szövődményére”, a hat ujjra. Úgy tudom, van egy édes történetetek ezzel kapcsolatban…
– Igen, amikor Réka megszámolta a saját és Enikő ujjait, meglepődve így kiáltott fel: „Apa! Nekem eggyel kevesebb van!” Nem, Enikőnek van eggyel több…
– Változott az álláspontotok ezzel kapcsolatban? Most még nem zavarja, de amikor majd számolni kezd, amikor a többiek észreveszik, kérdezni fog… mit fogtok neki mondani?
– Tudja Enikő, hogy hat ujja van. Nagyműtéttel lehetne ezen változtatni, ami a vállához képest semmi kategória. De ez Enikő szexepilje, és szeretném az előnyére fordítani. Hiszek abban, hogy kapott fentről valamit, energiát, amit használni tud. Nem csapádként fogom fel, hanem egy felülről jövő plusz energiának, amit jóra kell használni. Az óvodában még nem vették észre, a gyerek annyira gyönyörű! Egyébként pedig nem is feltűnő a hat ujj. A középsőből van kettő, duplikálódva van minden csontocskája. Nem tartom fejlődési rendellenességnek. Ha tőlem azt hallja, látja, hogy nekünk ő így tökéletes, szerintem nem fog felmerülni benne az ellenkezője. Egyébként is: ilyet alkotni művészet.
A nyitóképen a Mészáros család – Mészáros Andor, Mészáros Réka, Mészáros Enikő, Mészárosné Rátóti Anikó – látható
Ajánló
A kislány, aki kétszer tanult járni. Hanna története
Ritka szerencsés ember vagyok; hivatásom van és vele egy küzdelmes, de szépséges örömteli munkám: gerincferdüléses gyermekeket és felnőtteket kísérek, segítek. A helyemen vagyok, abban a világban, amit egy kicsit én is teremtettem. De ezen a világon túl is van élet, sőt! A filmek, könyvek, és más impulzusok nyomán arról írok az Életszépítők Magazinnak, amit szeretnék mindebből megmutatni.
