Az evés és a szeretet. Egy kövér ember nem lehet szomorú?
Gabi egy valódi energiabomba volt. „Úgy is nézek ki” – szokta mondani a maga fűszeres humorával, a jelentős túlsúlyára utalva. Gabinak nagyon bájos arca volt, amiről sosem olvadt le a mosoly. Azt vallotta, hogy aki kövér, az nem lehet szomorú!
„Ha már nem vagy esztétikus, legalább légy örökké vidám. Ezt várják el az emberek… Arra senki nem kíváncsi, ha egy ronda ember sír.”
Gabi bántalmazott gyerekekkel foglalkozott, és jóval többet dolgozott annál, mint ami a szabályos munkaidejébe belefért volna. Nem volt sem társa, sem gyermeke, de „küldetésszagú” hivatása mellett nem is engedhette meg magának, hogy elgondolkozzon azon, miként szeretne élni. Szerették és szükség volt rá. Elismert szakemberként Gabi beérte azzal, hogy ezt csak a munkáján keresztül kapta meg. „Ha már én magam nem nézek ki tökéletesen, legalább az legyen tökéletes, amit csinálok.”
Gabi akkor keresett meg, mikor negyven felé közeledve a túlsúlya már komoly egészségügyi problémákat kezdett okozni. Többször elmondta, hogyha lefogyna, talán a tengerhez is elutazhatna. Fürdőruhát vehetne fel, úszhatna, és szabadnak érezhetné magát. Ha vékonyabb lenne, akkor talán jobban szeretné önmagát. És ha jobban szeretné önmagát, akkor talán társa is lenne. Még egy esküvői ruhát is felvehetne anélkül, hogy nevetségessé válna… A fogyást, és az azzal járó testi – lelki változást Gabi sosem kockáztatta még meg azelőtt. Azt „kódolták belé” otthon, hogy a házasság hazugság, a gyerek pedig rabbá tesz, tehát jó alaposan elrejtette túlsúlya mögé a női vonalait, nehogy „csapdába essen”.
Az evés és a szeretet alapjaiban függ össze.
A szeretet kezdetben a gyomron keresztül érkezik, hisz a szoptatás során a baba nem csupán ételt kap, hanem törődést és szeretetet. De ez a minta megmaradhat később is. Ha a szeretet semmilyen más utat nem talál, akkor a száj – gyomor vonal lesz az egyetlen pályája.
Gabi gömbölyű vonalai, és a mögötte rejlő lelki minta összetartozott. Problémáját nem a testében kellett megoldani, hanem a tudatában. Nem a színpadot kellett átrendezni, hanem előbb a forgatókönyvet átírni… A szeretetet és a teljességet keresve csábult el a fizikai tápláléktól. És mivel ez csak eltelítette, de nem lakott vele jól, a kereséséből függőség lett. Vágya és éhsége nem csillapult, így tovább evett anélkül, hogy bármilyen esélye lett volna a jóllakásra. A belső gömbölyűség helyett külsőleg vált gombóccá.
Gabinak egy alkoholista édesanya, és egy agresszív édesapa jutott, aki hol hazajött, hol nem. Amikor részegen fekvő anyja képtelen volt ellátni a családot, minden feladat Gabira hárult. Legidősebb gyermekként az ő felelőssége volt az öccseiről és a háztartásról való gondoskodás, és anyja állapotának eltitkolása a szomszédok elől. 11 évesen egyszer arra ért haza, hogy édesanyja leforrázta magát és eszméletlenül, részegen fekszik a padlón. Gabi előbb feltakarította anyja hányását, ruhát adott rá, és csak azután mert orvost hívni. Nem akarta kockáztatni, hogy kiderüljön az asszony állapotának teljes valósága, és őket elvigye a gyámügy.
Gabi már kisgyerekként is folyton evett – éhségérzet nélkül. Más eszköze nem volt ahhoz, hogy ellenálljon az őt körülvevő hatalmas feszültségnek, így csak evett és evett… Mindent le- és benyelt, ami aztán zsírpárnákban vált láthatóvá. Az evéssel kívülről próbálta meg helyreállítani a vágyott teljességet, és kerekséget. Ő lett a család konyhamalaca, a szemét lenyelője, aki mindent és mindenki helyett „eltakarított”.
Az apja mindig rászólt, hogy mennyit eszik, hogy „uralkodjon magán!” De ő azóta sem akar. Gabi mélységesen megfájta a szüleit, de mégis kötődik hozzájuk, és a furcsán meg nem élt életével a tőlük kapottakat viszi tovább. Kisgyermekként nem tudta megmenteni sem önmagát, sem az öccseit, tehát olyan szakmát választott, ahol hátrányos helyzetű gyerekeken segíthet. Az apjához a dac köti (csak azért sem nem uralkodik magán, ha az evésről van szó!). Anyja alkoholizmusa Gabi ételfüggőségben köszön vissza.
Gabinál a csinos, testhez simuló ruhák szóba sem jöhetnek. Formái nagyon hasonlítanak a kisbabák kövérségéhez, és a zsír is hasonló módon oszlik el a testén. Ruhái pedig leginkább a bő és széles rugdalózóra emlékeztetnek. Zsírpárnákba menekül, elrejtőzik, mert nem akarja, hogy lássák, nem akar nyíltan élni, sem pedig nőiességét felvállalni.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.