Tájkép tehénnel
KÉP ALÁ ÍRÁS
Az első pillantásra azt gondolhatjuk, hogy direkt. Kivágott fa tuskójára ültetve a kedvest, háttérnek a folyóban térdig állva egy tehén, keresve sem találni jobb díszletet, ám a tuskó és a marha talán csak a véletlen kiszámíthatatlan játéka.
A pillanaté, amiben nincs semmi előre tervezhető, egyszerűen csak jön, mint egy dallam, vagy egy novella hideglelősen szép ötlete, és hirtelen rádöbbenünk, hogy bár a véletlen különös játéka, mégis úgy van jól, ahogy van.
Hiszen minden véletlenszerű, szerelmes pillanat mögött ott lapul egy frissen mosott hófehér ruha, egy különös szempár, egy reggeli tükörből kiragyogó, félrefésült frizura, a haj torokszorítóan édes illata, a csendben leejtett kar, ami jövendőbeli kézfogásokra bátorít, egy világos harisnya csiklandós szorítása. Ragyogás, mint minden nő.
És ehhez képest a tuskó, az áramló hűs folyó az 1915-ös nyárban, a mélabús tehén, mind-mind mellékes. Egy lány derűje a múlt század elejéről több, mint mi vagyunk.
Emlékvirágzás. Mára vetített kaland. Szépanyáink boldogsága.
Fotó: Fortepan, 1915
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
