Fodor Sándor cikkei

Csörög az adventi csend

  Az Advent vers. Mert a vers halkabban szól a prózához képest és az adventi napok halkabbak, bármennyire is zajossá változtatja mindenféle bazári őrület. Legalábbis halkabbnak kellene lennie. És nem a meggyújtott gyertyáktól, nem a naptári napok kegyetlen pörgésétől, sokkal inkább attól a lángtól, ami még pislákol bennünk. Könnyű volt gyereknek lenni az Adventben, könnyű […]

Templom utcai malacságok

KÉP ALÁ ÍRÁS Kevéske ideje volt már hátra a nagyságos Krúdy Gyula író úrnak, midőn látogatóit fogadta az óbudai Templom utcában. A vizitációra érkezett leányait és kedves rokonait körbevezette a hátsó udvarban, ahol derűs mosollyal szemlélgették, amint két malac szinte egymás elől túrja ki az ennivalót a tálkából. „Meg kell őket zabálni”, hangozhatott el a […]

Drága, kicsi lányom! Szeles Erika ötvenhatos szent hite

Sokszor láttam anyámat imádkozni. Átszellemült volt, rezdült a lelke az elsuttogott szavakra, behunyt szemmel, fejbiccentve lépdelt végig a fájóan igaz mondatokon. Láttam férfiakat is imádkozni. Komorak voltak, kimértek, megfeszült az arcukon a kötelesség becsülete. A nők, ha hisznek, szentül hisznek. A férfiak hite megbízható útitárs. Egy dán fotós, bizonyos Vagn Hansen Budapest berobbantott mellkasú utcáit […]

Egyszer minden jóra fordul

KÉP ALÁ ÍRÁS Azon a nyáron a szövetséges haderők már visszavették Szicíliát, a mély pincékből hűvös, bordó színű borok kerültek elő, megszínesítve az amerikai katonák szája szélét. Budapesten Kállay Miklós miniszterelnök fölkapaszkodik a hintára és kilépne már a háborúból, miközben a hinta ingázó lendülete folyton visszarántja. Egy kerthelyiségben eközben egy lefotografált nő emeli éppen a […]

Megnevettetni egy nőt

A nők mosolya nyári udvaron kiteregetett, frissen mosott hófehér lepedő. Megnyugvás, illat, amit átjár a langyos szél. Pedig a nők mosolyának és nevetésének ezernyi árnyalata van. Alakoskodás, célratörés, eltitkolt rosszkedv, ravasz szándék, és persze derű, odafigyelés, feloldódás, féktelenség és öröm. Vajon férfiként érhet-e minket nagyobb dicsőség, mint megnevettetni egy nőt? Persze nem az ajándékozós, körbeugrálós, gyanús […]

Meglátni a tengert. Miért vágyódnak el örökké a férfiak?

Tengerre vágyni egy nyári hajnalon, keresztülvergődve valami könnyű párával telehintett hegyi úton, elszáradt, megbarnult örökzöldek, vadul rikítozó kabócák között, amiket a lehúzott ablakú rádió hangja sem bír elnyomni, pedig a bemondó a dallamos olasz szavakat úgy lobogtatja, mint a korai szél a sikátorokban száradó hófehér lepedőket. Mégis valahogy a neszekből, az illatokból megérezhető már, hogy […]

Szerelmesnek lenni, ugyanaz, mint a nyárban élni

Valójában a nyár és a mindent feldúló szerelem között csupán árnyalatnyi a különbség. Gondoljunk bele, ha kora reggel úgy ébredünk, hogy egy gesztenyebarna hajú nő kék szemébe nézhetünk, az ugyanaz a megkönnyebbülés, mint nyári reggeleken kinézni az ablakon és mélységesen megnyugodni a kék ég láttán. Mert akkor minden úgy alakulhat azon a napon, ahogyan szeretnénk, és […]

Könyvet olvasni nyári melegben

Könyvet olvasni nyári melegben. Különc dolognak tűnik. Legalább annyira, mintha azt mondanánk: ha választani kellene élet és halál között, akkor az olvasást választanánk. Elvonulás, felejtés, miközben a betűk nyomán meg éppen valami nagyon megnyílik és a szívünk is más sebességre kapcsol. Vannak szerencsések, akiknek már egészen fiatalon szenvedélyükké válik történetekkel, mézkönnyes mondatokkal takarózni és benne […]

Merjünk szakítani, merjük néha őszintén szeretni magunkat is

Amikor egy szokatlanul enyhe, idegesítően száraz délutáni pillanatban átfut rajtunk, hogy milyen volna nélküle, milyen volna úgy levegőt kapni, hogy vállaljuk annak a levegővételnek minden árvaságát, vagyis, amikor először gondolunk a szakításra, valójában már szakítottunk is. A többi már egy véget nem érő tangó, aminek legnagyobb drámája, hogy egyszer csak mégis véget ér. Ám amint […]

Lemenni nap-nap után a vízre

Van egy látszólag teljesen értelmetlen, sokszor ismétlődő, különös szokásuk a vízparti embereknek, ami éppen értelmetlensége és látszólagossága okán rokonságban áll a lélek legmélyebb rejtelmeivel. Lemenni nap-nap után a vízre, legyen az tenger, tó, vagy folyó éppen. Csak annyit tudok – és ez bizonyára nem sok -, hogy amikor hazamegyek a szülővárosomba, szinte az első utam […]

Ugyanonnét folytatódik minden

00KÉP ALÁ ÍRÁS Kattogva kutatunk a múltba, képek kopognak a homlokunk alá, miközben egy tájat húz el mellettünk a halál. Minden egyre szemcsésebb lesz, zsibbad a lelkünk és zuhan ránk ezernyi sötét, csiklandós tűszúrás. Oldalra dőlünk, szorosan a mamához, arcunkon redőket mélyít a ruha, amit reggel sebtiben magára rántott. Megáll a szerelvény, helyet cserélnek a […]

Tiszta erőből nyár

KÉP ALÁ ÍRÁS Talán az utolsó tornaóra (szakszerűbben testnevelés, de hogy is lehetne egy kamasz testet nevelni?), a parkett egy részén már lepihent a kora nyári napfény, hízelkedik, mutatja magát. Fiúk játszanak meccset, trikósok és meztelenek, amit persze soha nem szabad szó szerint érteni, ám a tanár úr szigorú felosztása szerint mégiscsak: trikósok ide, meztelenek […]

Amikor szájon csap minket a nyári napfény

KÉP ALÁ ÍRÁS A két elszánt fiatalember az ötvenes évek elején néz szembe a világgal és a tűző balatoni nappal. A szemüveges éppen azzal a vigyorral dől neki a vitorlavászonnak, amit olyankor szoktunk bemutatni, amikor szájon csap minket az erős nyári napfény. Kapaszkodó társa a kor divatjának megfelelő frizurát visel, hátranyalt rőzse, ő már-már az […]

A nyár mosolya. Az első huszonegy nap, amikor minden mozdul a kiteljesedés felé

Június elsejétől elkezd valami növekedni, tisztulni és fényesedni a világ ezen részén. A friss, szinte ropogós zöld levelek között rezegve tör át a meleg szél és a tiszta hajlamú fény, élesebb kontúrral rajzolódnak ki a csodák, élesebb kontúrral jelennek meg a barátságos érzések bennünk, s a napok lábujjhegyen ugyan, de szinte mindig egy kicsikével tovább […]

Amikor „eltűnünk hirtelen”

KÉP ALÁ ÍRÁS Befogni a középső ujj végével a slag fején levő kis nyílás egy részét, és nézni, ahogy az átlátszó permet – amin keresztül néha fényesen ránk sikít a napfény – fölfrissíti a zöldeket. A kora nyárban ágaskodó növényeken végigcsorognak a hűsítő cseppek, miközben az ujj vége kezd fagyossá válni a slag nyílásánál. Mert […]

Örökké gyermek

Amikor kisfiú voltam, bele sem mertem gondolni, hogy mit fogok majd érezni, amikor kisfiam lesz, mert akkor éppen azt éreztem, amit a kisfiúk éreznek. Azonos voltam velem. Aztán mindez valamikor, egy váratlanul mogorva pillanatban szétcsúszott, talán észre sem vettem. És attól kezdve egyre inkább kezdtem hasonlítani azokhoz a felnőttekhez, akik szomorúan, összehúzott gallérral kószáltak az utcákon. […]

Életben maradni

KÉP ALÁ ÍRÁS Köntösben, fehér pöttyös selyemsálban, hosszan kitartva a fej fölött a nyerő lapot, odacsapni az asztalra, überelni a két kacagó játszótársat, mint aki mindent visszanyert ebben a pillanatban az élettől. Pedig sovány vigasz. Lesz vigasz egyáltalán? Lehet-e vigasz egy nyerő ütés? Amikor a hátrasimított hajszálak alatt egyre nagyobb felületen fényeskedik a fejbőr. És […]

Vérfolt az arcunk haván

KÉP ALÁ ÍRÁS   Általában reggeli mulatság. S ha éppen nem vagyunk kint a frontvonalban, akkor mosakodás, tusolás, vagy fürdőkádban olvasást követően kivitelezi a férfiember. Ritkábban a nő. Ha rádöbben, hogy mégsem áll jól neki. Békeidő, békés percek, minden gond és minden zavaró személy kívül a meleg párát lehelő fürdőszobán. Sokszor előfordulhat a pára túláradása, […]

Egyensúlykeresők

KÉP ALÁ ÍRÁS Mennyire lehet egyensúlyban maradni, miközben a kecses láb egyenetlen, csúszós kövön áll? Mennyire érdemes karcsú madarak lányaként a szépséget megidézni, miközben a folyó sáros partján megfeneklenek a nagyváros koszos mérgei? A kézfej tartása előkelően finom, szinte simogatja a víz felszínét, szabályos, szerethető arcot rajzol rá. Vagy csak rajzolna, mert el nem éri, […]

A képzeletünk rabjai

KÉP ALÁ ÍRÁS Merenghet bizony az ember, hogy hol és milyen célból készült ez a pikáns felvétel, amin túlzásokra hajlamos kisasszonyok vetik hátra magukat egy gépkocsi ülésén. Talán bizony egy snájdig főhadnagy állt eléjük az úton koromfekete, ragyogó tekintettel, amitől a hölgyek csukott szemű önfeladásba kezdtek? Vagy szemetelni kezdett a hajnal egy fővárosi nyári éjszaka […]