A nyár mosolya. Az első 21 nap, amikor minden mozdul a kiteljesedés felé
Június elsejétől elkezd valami növekedni, tisztulni és fényesedni a világ ezen részén.
A friss, szinte ropogós zöld levelek között rezegve tör át a meleg szél és a tiszta hajlamú fény, élesebb kontúrral rajzolódnak ki a csodák, élesebb kontúrral jelennek meg a barátságos érzések bennünk, s a napok lábujjhegyen ugyan, de szinte mindig egy kicsikével tovább ballagnak a hátukra hajított világosságban.
Megyünk persze előre, tesszük a dolgunkat, mégis, mintha visszaváltoznánk gyermekké, az orrunkban megakad valami elfelejtett illat, fű, gyümölcs, kiteregetett ágyneműk, s az érzékeink is régen elfelejtett dolgok után sóvárognak, futás a töltésen, zihálás szemben a nappal, gázló a folyóban, a lábfejünkön átszaladó átlátszó, hűs víz. Minden növekszik, minden mozdul a kiteljesedés felé, június első 21 napja a romlás előtti romlatlanság édes állapota. A reményé, hogy napról napra majd jobb lesz.
Ám a világ mozgásban van, változik, s ha ezt belátjuk, elfogadjuk, nem ül hűvös bánat a szívünkre a 21. nap után, amitől kezdődően fokozatosan borul ránk egyre jobban a sötét, amikor az elszáradt füvek, a megpörkölt levelek mosolya hamiskássá válik, s nem őszinte többé, mert elmúlik a ragyogásuk.
Fogadjuk el, hogy elmúlik minden, s ha képesek vagyunk így nézni a világot, elfogadón, megbékélve, akkor a 21. nap után békében vesszük tudomásul, hogy a nyár elkezd fogyni, veszteséggé, szomorúsággá változni, miközben valami meg éppen növekedni kezd bennünk. Talán a bölcsesség, talán az elfogadás szeretete, talán a szeretet elfogadása. És ahogy a nyár múlni kezd, úgy majd az ősz is, a tél is, a tavasz is.
Ez élteti a reményt, s amíg van remény, mosoly is akad. A nyár is egy mosoly, mosolyogjunk hát!
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
