A legédesebb novemberi olvasmány. Az étlap
Eljött hát a november, az órákat is korai sötétségre állították, íme, eljött az ideje a boldog, békés olvasásoknak. De milyen olvasmányokat is javasolhatnék, a mai zord világban? Milyen szépirodalmi élményre nógassam azon felebarátaimat, akik gyengén fűtött lakások ablakából bámulva a varjakat számlálják? Azokat, akik mindenüket egy bevásárló központból elvezetett, kibicsakló kerekű kocsiban tárolják, és rosszul megvilágított bejárati lépcsőkön fekve álmodják mellkasukba a fénylőn remegő csillagokat?
Óbudán, ahol a régi hatalmasságok ormótlan, gigantikus játék kockákkal és téglalapokkal pakolták tele az ódon utcákat, és ahol a betonból készült kockák alá egy kicsinyke helyen, mint valami aranysárga, fénylő falevél odaszorult pár épület a régi, olvasmányos időkből, van egy kisvendéglő, aminek az étlapját meleg szívvel tudnám ajánlani valamennyi szerencsétlennek esti olvasmányul. A mondatok böngészése ugyanis melegséget varázsol a bendőbe és a szívtájékra, és hajlamosak volnánk elfelejteni, hogy a Mókus utcán túli világban a boldogság már csak takaréklángon pislákol.
„Kishúsleves, csibemájgombóccal”,
szól a költemény első sora és máris apró gyermekek vagyunk, akik tulajdon édesanyjuk ölében tátják a szájukat, hogy a mama, múlhatatlan szeretettel varázsolja bele a csibemájgombócot.
Egy másik étek ismertetőjében rövid kis remekmű szólal meg: „A nevezetes húsos fazékban zaftos marhahúskoncok és zamatos leveszöldségek főnek sáfránnyal és kakukkfűvel egy forró velős csont társaságában. Nyers fokhagyma gerezdekkel tűzdelt pirítós kenyérszeletekkel tálaljuk.”
Hát kellenek ennél pompásabb mondatok így november táján, amikor a Hold a tiszta, szeles éjszakákon leköltözik némelyek mellé a padokra, és belevilágít szomorú-kéken a műanyag flakonokba, mintha csak röntgen-felvételt óhajtana készíteni erről a mai, fagyos világról?
Aki főzött magának mostanában gánicát az utolsó zacskó lisztből, azt bizony sokkolhatják az alábbi mondatok, ezért kéretik hűvös lélekkel nekikészülődni az olvasásának.
„Vörösborban pácolt sült kacsamell, zöldséges rizzsel és aszalt gyümölcs chutney-val.” S, ha még ez sem volt elég, akkor csak ízlelgesse az olvasó a kellemes szavakat: „Balzsamecetes jégsaláta. Madártej. Túrógombóc mandulaforgácsban, forró meggyel.”
Nem hinném tehát, hogy túloznék, mikor bátorkodom azzal előhozakodni, hogy árva, jeges időkben a legjobb olvasmány bizony az Étlap. Mert megnyugtatja a lelket, édesen eltéríti az ártó gondolatokat, és emésztgetvén a sorokat olyan álmot hoz az olvasó szemére, amiben mindenkinek jut egy aprócska boldogság. Ha nem is sok, de valamennyi, egy madártejnyi pedig biztosan.
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
