Az rendben van, hogy szereted a focit, de nem kéne felrúgni a gyerekeket. Levél egy ismeretlen apukának

Ez a levél egy negyvenes futballszerető apának szól, de a helyzet többek számára ismerős lehet – sajnos nem elszigetelt jelenségről van szó. 

Kedves Ismeretlen,

még örültem is, amikor megláttalak a futballpályán a gyerekek között. Azt gondoltam, benned rutinos focis társra, mentorra találnak. Igaz, a gyerekek kiválóan elvannak a pályán felnőtt csapattárs nélkül is; a grund varázsa, hogy kisiskolástól a kamaszig minden korosztály belefér a csapatba, néha még ovisok is beszállnak a játékba. Máskor is akadt egy-egy felnőtt játékostárs, mindig jól sült el. Értőn, érzőn rúgták a bőrt a gyerekekkel.

A képességeket, rutint tekintve is vegyes a kép. Nincs szabály arra nézve, hogy a játszótéri futballpályát csak fürge és gyakorlott focisták használhatják. Apa vagy, így tudhatnád, hogy minden fociszerető kisfiú tehetségesnek érzi magát. Tudhatnád, hogy a kedvenc játékosukra szeretnének hasonlítani. Hogy világhírű focisták akarnak lenni

Az én fiam is ebben a hitben él egyelőre. Igyekszem a magam módján támogatni, például azzal, hogy hetente többször elkísérem a grundra. Mert a focihoz csapat kell. A futball csapatjáték. Szereti ezt a pályát a kerületben. Eddig mindig örömmel ment és sikerélményekkel jött haza.

Most úgy állunk, hogy nem szeretne menni egy darabig. Kedves ismeretlen apuka, ezt neked köszönhetjük.

Te ma elkísérted a kamasz fiadat a grundra, beálltál a gyerekek közé játszani, és elszabadult a pokol. Az általam eddig látottakhoz képest szokatlan iramú, felfokozott hangulatú meccs volt; talán még élvezni is lehetett volna, ha nem kezded uralni a pályát és válogatott szóhasználattal cseszegetni a gyerekeket, mert nem passzolnak, mert nem tudják megszerezni/megtartani a labdát, mert a kapus gólt kap… Közben többnyire kaputól kapuig vezetted a labdát, s nemigen kímélted azt, aki az utadba került. Azt mondják, a játék sok mindent elárul egy emberről. A futballstílusod alapján úgy tűnik, igazi harcos vagy, egy buldózer, szereted irányítani a dolgokat, nem tudsz veszíteni. Ezek akár erények is lehetnének, de…

szerinted sportszerű egy mellkasodig alig érő gyereket erővel arrébb könyökölni?

szerinted sportszerű egy 8-9 éves kisfiú mellkasába rúgni a labdát egymás után kétszer, hogy csak úgy csattan?

szerinted építő kritika, amikor azt sziszeged egy 8 éves kis srácnak, az arcába hajolva, hogy „bazd meg, gyerek, bazd meg…”, csak mert kihagy egy gólt?

szerinted sportszerű, normális dolog azt mondani egy kisfiúnak, aki válogatott kapus akar lenni, hogy soha többé ne álljon be a kapuba, csak mert nem tud kivédeni minden helyzetet? 

Tudnod kellene, mi fér bele a játék hevébe, mi nem. Te vagy a felnőtt. 

Az én fiamba is többször teljes erővel belerúgtad a labdát, egyszer mellkason találtad. Rezzenéstelen arccal tűrte. Azt hittem, összeesik. A meccs végén árulta el, mi mindent sziszegtél neki játék közben a csapattársaként. Nem hiszem, hogy erről szól a futball… Mindenkinek jobb lenne, de a bátorításra szoruló kisebbeknek bizonyosan, ha a saját súlycsoportoddal játszanád ezt a játékot. Hogy a fiad előtt viselkedtél így, az külön színezetet ad a történteknek… Egyedül ő mert visszaszólni neked.

Ha magadra ismernél ebből a levélből, szinte biztosra veszem, hogy nem fogod szégyellni magad. Inkább felháborodsz és anyázol egy sort. Így szokás… Lesznek a „józan” érveid.

Mi lesz, ha egy gyereket egyszer úgy fejbe rúgsz, hogy a mentő viszi el? Ezen elgondolkodhatnál. A fizikai sérülés az valami, a láthatatlan traumákért nem szokás felelősséget vállalni.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 3 =

hirdetés