Gyerekkorom boldog, havas szentestéi

Régi decembereken, amikor még nem kellett a hóért imádságokat küldeni a felhők közé, az egyik legkedveltebb gyermeki program a hóban focizás volt. Ami abban különbözik a közönséges focitól, hogy egyrészt kicsivel biztonságosabb elesni a havas felületen, másrészt a ruházat elnedvesedése, elmocsarasodása hatványozódik, hiszen nem csupán az izzadtságot veszi föl a textília, hanem az esés-kelés következményeit is.

hoesesA hóban focizásnak egyéb jellemzői is volnának. A játék nem művelhető hatásosan a frissen esett, nagy mennyiségű havon. Ugyanis nem csupán a labda akadhat el, hanem mi magunk is az ádáz futás közben. Érdemes tehát várni, vagy egy alig forgalmas utcácskát választani, ahol előttünk már járt néhány teherautó és végigballagott Harasztovics Dönci bácsi, a mázsán fölüli hentes. Legjobb persze a bérház udvarán űzni a játékot, ahová édesanyánk is lekiálthat, mikor már elunta gőzölgését a karácsonyi halászlé.

És persze mi lehet örömtelibb annál, mikor sötétedés után, anyánk édes kántálását követően csuromvizesen fölszaladunk, meleg vizes kádba bújunk, anyánk a törölközővel vadul megdörzsöli a testünket, miközben halljuk az angyalok lépteit a szobából, ahol délután szorgosan teljesítették küldetésüket. Türelmetlenül mackóba bújunk, mert halljuk immáron a szoba felől a kicsike csengő csilingelését. És már anyánk is ott van, aki az előbb még a törölközőt forszírozta rajtunk, most viszont átszellemülten néz bele a gyertyák fényébe, szinte a fénylő billegésnek énekelve, hogy „Ó, gyönyörű szép, titokzatos éj…”.

Ez a különös fényű rezgés bennem is folytatódik, a hóban focizás boldog fáradtságával vegyülve, ami maga is egy karácsonyi dallam. Akkor még nem tudtam persze, hogy mindezt szeretetnek hívják.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 + 8 =

hirdetés