Evészavarok gyermek- és kamaszkorban. Mire figyeljünk? Hogyan segítsünk?
A szülőknek komoly aggodalom, ha „nem eszik rendesen” a gyerek. Végigkísérheti a csecsemőkort, az óvodás- és iskoláskort, a kamaszkort. Honnan lehet tudni, hogy professzionális segítséget igénylő evészavarról van-e szó vagy ártalmatlan jelenségről?
Általában a testsúly és a gyermek kortársakhoz viszonyított testi fejlettsége a legszembetűnőbb „tünet”. A gyermekkel csecsemőkora óta kapcsolatban álló szakemberek – védőnő, gyermekorvos – tudnak támpontokat, segítő kezet nyújtani a bizonytalan, nyugtalan szülőknek.
A csecsemőkori regulációs zavarok, ezen belül az etetési nehézségek mellett az alábbi táplálkozással kapcsolatos zavarok jelentkezhetnek a gyerekeknél: szelektív evés (már a hozzátáplálás időszakában megmutatkozhatnak az első jelei), fóbiás típusú evészavar (általában nyelés- vagy hányásfóbia áll a háttérben), elkerülő/korlátozó táplálékbeviteli zavar (ARFID – avoidant/restrictive food intake disorder).
A szelektív evés sok szülőnek lehet ismerős. Ilyenkor a gyermek sok ételt elutasít, és szinte mindig ugyanazt az ételt hajlandó megenni. Ez lehet életkori sajátosság is, egy-egy rövidebb időszakra jellemző, de lehet például az autizmus spektrumzavar kísérőtünete is. Szakemberek szerint irányadó ennek kapcsán az, ha a gyermek legalább tizenkét féle tápanyagot rendszeresen magához vesz étkezéssel, nincs ok aggodalomra. Szakember feladata eldönteni, hogy a helyzet igényel-e beavatkozást.
A „klasszikus” evészavarok közé tartozik az anorexia, a bulimia. Ezeket bővítették nemrég a túlevéses zavarral. Mindhárom zavar jellemzően serdülőkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődik.
Amit az evészavarok kapcsán nagyon fontos kiemelni az az, hogy mindig figyelni kell a testi szövődményekre! Két dolgot célszerű elkerülni szülőként: az egyik, hogy kizárólag pszichológiai problémaként tekintünk a gyermek étkezési zavarára. A fizikai állapotára, a megfelelő táplálékbevitelre legalább ekkora figyelmet kell fordítani ezzel (vagyis például egy terápiával) párhuzamosan.
Az sem a legjobb megoldás, ha csak a testre fókuszálunk, és orvostól orvosig, vizsgálatról vizsgálatra járva próbáljuk kideríteni, mi a baj a gyerekkel. Egy extrém példa: előfordul, hogy indokolatlanul megtükröznek gyerekeket, esetenként akár többször is, és senkiben nem tudatosul (?), hogy az adott betegségnek lelki okai is lehetnek.
A családokat nagyon megterheli a gyermek evészavara; lelki segítségnyújtást nem csak a gyermek, hanem a család is igénybe vehet.
Az evészavart komolyan kell venni, mivel általában pszichiátriai társbetegség is fennáll; szakorvos, pszichológus, pszichoterapeuta, dietetikus bevonása szükséges az optimális gyógyuláshoz. Az evészavarokhoz jellemzően az alábbi társbetegségek kapcsolódnak: hangulatzavarok, depresszió, szorongásos kényszer. Ezek lehetnek az evészavar kiváltói, de a következményei is.
A gyermek rossz lelki, fizikai állapota a szülőket is kizökkenti. Ennek kapcsán egy fontos gondolat: ha szülő jól van, az már fél siker a gyógyulás szempontjából!
A gyermekkori evészavarnak van gyermekvédelmi aspektusa is; ha a zavar olyan fokú, hogy kétséget kizáróan szakszerű beavatkozást igényel, a gyermeket el kell vinni a megfelelő szakemberekhez. Elengedhetetlen első lépésben, hogy a problémáról a gyermekorvossal konzultáljon a szülő. Ha a szülő a segítségkérést elutasítja, és ez tartósan fennáll, az elhanyagolásnak minősül, és akár hatósági védelembe vétel is lehet a következménye – ennek során egyéni gondozási-nevelési terv készül különböző szakemberek bevonásával, és együttműködésre kötelezik a szülőket.
Nemrég kaptam egy levelet egy túlevéses zavarban szenvedő tinédzser fiú édesanyjától. Tökéletesen visszaadja ez a pár sor, hogy mit mit él át egy szülő egy ilyen jellegű nehézségben: „Úgy érzem, szülőként megbuktam!” „Belebetegszem.” „Anya vagyok, és látom, ahogy megöli magát. Nem tudom, mit tegyek!”
Gyakori, hogy a gyermek evészavara miatt a szülő magát okolja. A családok nem hibáztatandók – a segítőknél ez az egyik fő szabály! Sok esetben a családdal is kell foglalkozni, nem csak a beteggel, mivel a gyermek dinamikus családi rendszerben él, amelyre minden változás hatást gyakorol, és ebben a megközelítésben az étkezési zavart ugyanolyan családi krízisként kell kezelni, mint például a válást vagy a veszteséget. Mégis, ha családterápiára kerül sor, sokszor azt látják a szakemberek, hogy a szülők magukat vádolják, azt gondolják, hogy kérdőre lesznek vonva, mert – ahogy az édesanya írta – megbuktak gyereknevelésből. Egy segítő szakembernek nem a kérdőre vonás a dolga, és nem is ez a célja.
Evészavarok kamaszkorban
A túlevéses zavar, az aneroxia és a bulimia jellegzetes kezdete a kamaszkor és a fiatal felnőttkor. A bulimia és az aneroxia nagyjából ugyanolyan gyakori, lányoknál, nőknél jellemzőbb. Gyakoriak a pszichiátriai társbetegségek, és egy megdöbbentő adat szerint a szexuális abúzus aránya az evészavarban szenvedő nők között 25-30 százalék. A gyermekvédelmi vonatkozás sem mellékes tehát.
Mind az aneroxiára, mind a bulimiára jellemző a testképzavar, a súlyfóbia, az evési magatartás zavara (aneroxiánál minimális táplálékbevitel, bulimiánál falásrohamok), és a testsúlycsökkenést, öntisztítást célzó szokások, például a túlzott fizikai aktivitás, a hánytatás, hashajtó szedése stb.
Súlyosság szerint megkülönböztethető az enyhe, a mérsékelten súlyos, a súlyos és az extrém aneroxia. A besoroláshoz a testtömeg-indexet használják, amelynek normál tartománya nőknél 18,5-25, férfiaknál pedig 20-25. Enyhe aneroxiánál az index 17, mérsékelten súlyosnál 16-16,99, súlyosnál 15-15,99, extrémnél 15-nél kevesebb.
A kóros soványsághoz más tünetek is társulnak, jellemzően bőrtünetek, hajhullás, hormonális zavarok, emésztési zavarok, csontritkulás. Jellemző, hogy nincs betegségbelátás, ami megnehezíti a segítők (szülők) helyzetét.
A bulimia az anorexiánál rejtőzködőbb evészavar, nem mindig nyilvánvaló ugyanis, hogy az illető a testsúlyát hánytatással, hashajtózással, vízhajtó szedésével tartja kontroll alatt. A bulimia súlyosságának mértékét az ún. kompenzáló viselkedések gyakorisága szerint különböztetik meg. Enyhe bulimia, ha a falásroham-önhánytatás hetente 1-3 alkalommal történik meg, mérsékelten súlyos, ha hetente 4-7 alkalommal, súlyos, ha hetente 8-13 alkalommal, extrém, ha hetente 14 alkalomnál többször.
A bulimiát sokáig lehet titkolni a külvilág előtt, van, hogy ki sem derül, jellemző ugyanis, hogy az illető testsúlyával minden rendben van, legfeljebb egy kicsit tér el a szokványostól (kicsit alacsonyabb vagy magasabb).
Az aneroxiára jellemzőbb, hogy a beteg szociálisan izolálttá válik (bezárul), a bulimiában szenvedők kapcsolatai, kapcsolódási képessége ugyanakkor kevésbé sérül.
A túlevéses zavart (vagy kényszerevést) az különbözteti meg a bulimiától, hogy az illető nem él ún. testsúlycsökkentést, öntisztítást célzó beavatkozásokkal, vagyis egy-egy falásroham után nem hánytatja magát, nem kezd kompenzációs koplalásba stb. Így a kényszerevésben szenvedők általában túlsúlyosak.
A professzionális segítségnyújtás első lépése annak feltárása, hogy szomatikus (testi) ok lehet-e a háttérben. Az evészavarok kezelése komplex tervet igényel, melyben helyet kaphat a szomatikus kezelés, a pszichoterápia, családterápia is. Súlyos esetekben kórházi kezelésre, intenzív pszichoterápiára is szükség lehet.
Cynthia Marie Bulik, az étkezési zavarok professzora fogalmazta meg az alább 9 igazságot az evészavarokról:
- Sok evészavaros személy egészségesnek látszik, mégis extrém módon beteg lehet.
- A családok nem hibáztatandók, s a betegek és a segítők legjobb szövetségesei lehetnek a kezelésben.
- Az evészavar diagnózisa egészségi krízist jelent, amely akadályozza a szokásos személyes és családi működést.
- Az evészavarok nem önként választott zavarok, hanem biológiailag megalapozott súlyos betegségek.
- Az evészavarok minden nemű, korú, etnikumú, testalkatú és testsúlyú, szexuális orientációjú, valamint szocioökonómiai státusú személyt érinthetnek.
- Az evészavarok mind az öngyilkosság, mind az orvosi szövődmények fokozott kockázatával járnak.
- A gének és a környezet fontos szerepet játszik az evészavarok kialakulásában. (Megjegyzés: a környezetbe beletartozik a médiakörnyezet, vagyis a média, ezen belül a közösségi média által közvetített szépségeszmény is…)
- A gének önmagukban nem jósolják meg, hogy kinek lesz evészavara.
- Lehetséges az evészavarból való teljes felépülés. A korai felismerés és beavatkozás fontos.
Nyitókép: Pavel Danilyuk/Pexels
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.