Sakk-matt? Feszültséggel terhelt óvónő-szülő kapcsolat
A kisgyerekes szülők már annak a gondolatától is szorongnak, hogy a gyermek az óvodában nem érzi jól magát – az óvónő miatt. Kényes téma, de több anyukával és óvónővel történt beszélgetés azt erősítette meg bennünk, hogy beszélni kell arról az általános jelenségről, szülői magatartásról, amikor az anyuka és az apuka szó nélkül hagyja a számára nem tetsző dolgokat és helyzeteket. Az elhallgatások oka általában a következő: nehogy a gyereken csattanjon az ostor! Az elhivatott óvónők számára ez a feltételezés nyilvánvalóan sértő. Ennek ellenére a szülők jó része úgy gondolja, ha ezért-azért szólnak az óvónőnek, megváltozik a gyermekükhöz való hozzáállás, s nem feltétlenül a gyermek számára kedvező módon.
Óriási tévedés azt hinni, hogy (nem a fizetést, hanem a terheltséget és a stresszfaktort alapul véve) álomszakma az óvónőké, hiszen édes kisgyerekek társaságában telik a munkaidejük. Nyilván kiveszik a részüket a zsibongó, százfelé szaladó gyermektársaság nyújtotta örömökből is, de összességében meglehetősen strapás foglalkozás. A szülők – szülőszemmel nézve – általában alapból hálásak mindazon hivatásosoknak, akik a gyermekükkel megfelelően és szeretettel bánnak, így az óvodapedagógusokkal is igyekeznek jó fejek lenni, hiszen a gyerek a munkanapok jelentős részét velük tölti. Hálásak is lehetünk, ha a gyermek jó kezekbe kerül – ne intézzük el annyival, hogy ezért kapják a fizetésüket! Csakhogy munkát és munkát százféleképpen lehet művelni…, a különbségeket nyilvánvalóan maguk az érintettek is látják, vagyis azok, akik óvónőként dolgoznak. Az óvónő a személyiségét is a gyerekek közé viszi, nem tudja letenni a bejáratnál. Ez a szakma – a gyerekek és a szülők – rizikója.
hirdetés ▼
hirdetés ▲
A legnagyobb különbség, ami a szülő és az óvónő közötti hozzáállásban megmutatkozik, s egyúttal konfliktusforrás is lehet, hogy míg az óvónő évek óta dolgozik a szakmájában, több száz gyerek ballagott el általános iskolába mellőle, addig a szülők jó része kisiskolásként tanulja az óvodai rendet, az óvodai szituációkat, az óvónő természetét, és magát a gyermeket is érdeklődve/aggódva figyeli közösségi szereplőként, óvodai helyzetben. Az első évben legalábbis.
Egy tapasztalt óvónő rutinos a szülők kezelésében is, ám a szülőkről ez többnyire nem mondható el, főleg első- és egygyermekesek esetében. Ez pedig rögtön szül egyfajta alá- és fölérendeltségi viszonyt, noha a szülőnek és az óvónőnek partnernek kellene lennie. Ahogy a szülő nem helyezheti magát az óvónő fölé, úgy az óvónő sem. A kioktató, fölényeskedő hangnem egyikük esetében sem megengedett. Előfordulhatnak kisebb-nagyobb kihágások, sőt, túlkapások is mindkét fél részéről, és a szülő-óvónő konfliktust – több anya véleménye szerint is – nem mindig lehet okosan kezelni. A legnagyobb zsákutca, amikor az óvónő nem partner ebben (ld. fölérendeltség).
Rengeteg állami óvoda túlterhelt a gyermeklétszámot illetően. Nem ritka, hogy egy csoportban 28-30 gyereknek kell osztoznia két óvónőn, ami a gyermekek szempontjából felér a figyelemmegvonással, az óvónők részéről pedig az idegi terheltség túlfeszítésével.
Képzeljük magunk elé a helyzetet, amikor a középső csoport délelőtti utcai sétára indul a forgalmas útszakasz melletti óvodából valamelyik közeli játszótérre, vagy szaladgálni vágyó gyerekek által birtokba vehető terepre, mert az intézmény udvarán épp építkezés folyik, s a gyerekek – ha átmenetileg, hónapokra is – emiatt onnét kiszorultak. A kísérőknek a 20-30 perces séta minden pillanatában arra kell figyelniük, hogy egy gyerekkel se történjen semmi baj! Pusztán ez a tény – a gyerekek utcai sétája – is generálhat konfliktust szülő és óvónő között. A gyerek vadgesztenyéket rugdos séta közben, az egyik gesztenye kigurul az autóútra – a gyermek ösztönösen utánaszalad(na). Az óvónő figyel, sokkot kap, rárivall. A gyermek megszeppen. A szülő délután megkapja az óvónőtől: meg kellene tanítani a gyermeket arra, hogy nem szabad a járdáról lelépni. A szülő értetlenkedve bámul az óvónőre, hiszen naponta sétál a gyerekkel évek óta, s az elemi szabály – nem lépünk ki az úttestre! – számtalanszor, számtalan formában elhangzott a szájából, s úgy tűnt, a kicsi meg is értette. Az óvónő ugyanakkor – nyilván a veszélyhelyzet okozta stressz hatására – a rosszallását érzékelteti a szülőnek, mintha mulasztást követett volna el, érzelmi ráhatással bűntudatot ébreszt benne.
Megtörtént óvodai eset az is, hogy az óvónő 17 óra előtt tíz perccel közölte a szülővel, hogy lejárt a munkaideje, másnap reggel 7.15-kor fogadóóra keretében tud beszélgetni vele. Valóban nehéz lehet ilyen megközelítésben kiegyensúlyozott, partneri viszonyt fenntartani.
Kényes helyzeteket tud generálni az óvónő és szülő között az is, ha a gyermekkel folyó ügyeket tekintve történnek kisebb-nagyobb balesetek. Magyarul: bepisil, bekakil. Megtörtént eset egy másik anyukától: egyik délután azzal fogadta az óvónő, hogy meg kellene tanítani a gyereket a vécé használatára! A kislány három éve szobatiszta, odahaza és másutt sem volt vele ilyen jellegű probléma. Az óvónő által ugyanakkor kész problémaként, szülői ledorongolással egybekötve lett tálalva a dolog. Az óvónő jónak látta tudatni a megszeppent anyukával, hogy a kislány egész nap eregeti a galambokat. Megoldást is vázolt: vegye meg a Kakikönyvet és olvasgasson belőle részeket a kislánynak! (A kiadvány elérhető a neten is letölthető formában, ha felkeltettük volna iránta az érdeklődést…) Az anyukában több kérdés is megfogalmazódott, de ezeket sem az óvónőnek, sem az intézményvezetőnek nem merte egyelőre feltenni. Részlet a leveléből:
„Milyen hangnemet illendő megütnie az óvodapedagógusnak, ha a szülővel beszél? Van erre vonatkozóan szakmai ajánlás?
Elfogadható jelző-e az óvónőtől a kislányomra vonatkozóan, hogy a lányom dagi? Nincs extrém súlytöbblete, mégis, a testsúlyára elég sokszor kapunk megjegyzéseket az óvónőtől, nyilvános óvodai szerepléseken is olyan versrészleteket kap, ami az evéssel kapcsolatos. Szülőként én ezt nem tartom jópofa dolognak. Szerintem ezekkel a sugalmazásokkal a gyerekekben előítéletet ültetnek el. Helyesebb pedagógiai módszer az elfogadásra tanítás.
Elfogadható-e, ha az óvónő nyilvánosság előtt problémázik valami miatt egy szülővel?
Elfogadható-e, hogy az óvodás gyermekem belecseppen ilyen konfliktusba? Sajnos megtörtént két esetben, és láttam a lányomon, hogy szeretne megfelelni nekem is, és az óvónőnek is.
Kifejezetten zavar, ha az óvónőket feszültnek, türelmetlennek látom, mivel ezt gondolom a gyerekek is érzékelik. Mit lehet tenni? Bele kell törődni?
Egy banális eset nyomán sajnos elmérgesedett a kapcsolatunk az egyik óvónővel, mert kifogásoltam a velem szemben megütött hangnemet. Békés megoldásra törekszem, de úgy érzem, tehetetlen vagyok, mert nincs erre fogadókészség. A munkatársaknak köszönhetően az óvónővel kialakult konfliktusnak híre ment az intézményben. A munkatársak egymás közötti kibeszéléseit nem tudom megakadályozni, de a gyermekemhez való hozzáállásban az óvodai dolgozók részéről semmiféle hátrányos megkülönböztetést (a gyerekek manipulálását is beleértve) nem vagyok hajlandó elfogadni. Az intézményvezetőhöz fordulok. Mi mást tehetnék? Másik óvoda szóba sem jöhet.”
hirdetés ▼
hirdetés ▲
A fenti kérdésekre szerkesztőségünk nem kíván válaszokat felsorakoztatni, véleményünk természetesen van. Az összeállítás vitaindító jellegű, a témát – a kompromisszumkészség és az empátia jegyében – véleménycserére bocsátjuk. Várjuk olvasóink, köztük szülők, óvodapedagógusok építő jellegű hozzászólásait!
Kapcsolódó jogszabályok
2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
Javaslat: a szülők alaposan tanulmányozzák át az adott intézmény Házirendjét is
Az ideális szülő-óvónő kapcsolatról egy gyakorló óvónő írt korábban magazinunkra. Itt olvasható >>
Konfliktuskezelés az óvodában >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
