„Tudtam én is, hogy tönkremehet az életem.” Kamaszként drogfogyasztó volt, évek óta szerfüggő tiniket segít. Interjú Kapitány Krisztián addiktológiai konzultánssal

Kapitány Krisztián addiktológiai konzultáns, 2015 óta dolgozik a ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában mentálhigiénés munkatársként, az Életrekellőknél addiktológiai konzultánsként. Kamaszként lett drogfüggő, később visszaesett, ma ő segít a bajbajutott tizenéveseknek.

A droggal kapcsolatban sokszor szó van arról, hogy mennyire fontos a szülő és gyerek közti kötődés, az, hogy töltsünk minőségi időt a kamasz gyerekünkkel. Ebben a korban ez nem olyan egyszerű, még a kedves közeledéssel is felidegesíthetjük a kamaszt szülőként, illetve ő is bosszanthat minket. Hogyan lehet erősíteni, újraépíteni ezt a kapcsolatot?

Kapitány Krisztián

A legfontosabb, hogy a célunk a kötődés erősítése legyen, ne a nevelés. Bármilyen prédikáció jellegű beszélgetés előtt érdemes először a kötődést helyreállítani. Kisbabák iránt még valóban késztetést érzünk, hogy meghódítsuk, gügyögjünk neki és ez könnyen is megy. Ahogy mennek az évek, a gyerekek elvesztik ezt a vonzerejüket, és a kamaszokkal sokszor már csak akkor vagyunk egy légtérben, csak akkor kommunikálunk velük, amikor éppen leszúrjuk őket. Tehát az lenne az első, hogy rendszeren lépjünk be a személyes terébe barátságos módon. Akkor is keressük a társaságát, ha nincs vele semmi konkrét megbeszélnivalónk vagy intézkedni valónk sem.

Vevő erre a kamasz?

Próbálkozni kell. A rehabon is érzem ezt, hogyha bemegyek egy 24 órás műszakra, nem rögtön a csoportokkal vagy a foglalkozásokkal kezdem, hanem megpróbálok a gyerekekkel valamilyen minimális kapcsolatot kialakítani. Ehhez néha pár perc is elég, például van egy csocsóasztal, lezavarok egy meccset velük, és már teremtődik egy friss, személyes kontextus, amiben utána el lehet helyezni némi értékközvetítést. Ez utána elbírják a kisebb kritikát is. A másik, hogy azt gondoljuk, a kamaszok fejlesztik egymás önértékelését, önbecsülését. Valójában a kamaszok nagyon véletlenszerűen értékelik egymást, egyik pillanatban pozitívak, másik pillanatban kritikusak, sőt, kegyetlenek egymással. Ezért fontos, hogy mi, felnőttként ismerjük el a gyerek eredményeit, bátorítsuk, méghozzá egy megbízható, folyamatos szinten, mert az önértékelését jobbára tőlünk szerzi. Ebben a kontextusban már kritikával is élhetünk természetesen, én ezt szendvicstechnikába szoktam ágyazni, valamilyen dicsérettel indítok, de beleteszek egy területet, amin változtatni kéne, majd megint pozitívan zárom az egészet. Így egy kicsit át lehet törni az ellenállást. Tehát nem lehet megúszni a közösen eltöltött időt, mert így alakulhat ki egy olyan kötődés, amiben a gyerek szólni fog, ha gond van. Ha nincs kötődés, erősebb a kortárs orientáció, egymást nevelik a gyerekek, egymás példáját követik, ez egyébként is nagyon markáns ebben a korban. Ráckeresztúron van szülőcsoport is, ott is szoktam javasolni, hogy menjenek el a gyerekkel egy napra valamilyen programra, és csak utána kezdjenek el neki prédikálni, bár én utálom ezt a szót. Ha kapásból valami nagy beszélgetéssel kezdjük a dolgot, bezárulnak a srácok. Védőfaktor minden együtt töltött idő, a közös étkezések, a közös családi struktúrák, az apa-fiú, anya-lánya programok stb. Egyébként kell egy erős kontroll szerep is, igenis utána kell nézni, hogy megírta-e a leckéjét, hogy tényleg ott van-e, ahol mondja, mert a kamasz gyerek eleve egy olyan fejlődési stádiumban van, amikor megpróbálja az identitását meghatározni, egyfajta autonómiát kialakítani, és ez úgy történik, hogy szembefordul az uralkodó értékekkel, különösen a szülővel, hiszen az mindjárt kéznél van. Tehát ez egyébként is egy nehéz időszak.

Általában kiből lesz drogfüggő? 

Sok olyan gyereket is látok, akinél az alapok rendben vannak, a család is egyben van, meg is kapta a lehetőségeket, mégis belecsúszott a droghasználatba. Gyakorlatilag minden családi működésben találni diszfunkciót, ez egy olyan történet, amit nem lehet tökéletesen csinálni. Már abban a pillanatban, ha mindkét szülő dolgozik, szűkül az együtt töltött idő a gyerekkel. Egy felmérés szerint átlagosan hat-hét perc az a kommunikációs interakció, ami napi szinten a gyerek és a szülő között van. Túl sok mindent nem lehet ebbe beletölteni, ráadásul egész nap a kortársaival van, a közösségi oldalak is hatást gyakorolnak rá. Nehéz most a kamaszoknak, sok mindennel kell szembenézniük, akárcsak a szülőknek. Képzelj el egy szövetet! Ez a személyiség, amiben vannak itt-ott hiányosságok, rések, különböző problémák okán. Amikor jön a kamaszkor, ez a szövet megfeszül, és ezek a pici rések tovább szakadnak és hatalmas lyukakká fejlődnek. A szerhasználat pedig ezeket befedi. Nem lehet általánosítani, hogy válás, kortárs nyomás, költözések, feldolgozatlan traumák, vagy eleve a fogyasztásra buzdító társadalom az ok. Van, akinek mindez együtt megvan és nem lesz szerhasználó. Az viszont igaz, hogy most minden olyan körülöttünk, minden abba az irányba hajt, hogy szerhasználó, illetve függő legyen egy gyerek és ez gyakran meg is történik. Például az összes gyerek úgy kezdi az életét, hogy egy okostelefon képernyőjére van ráfüggve. Rögtön így tanul stresszkezelést az agyuk, egy függő aggyal kezdik az életüket.

És később másra cserélik a függőséget?

Nem biztos, hogy ez átmegy szerhasználatba. Persze, a különböző addikciókat másként ítéli meg a társadalom, az intravénás herionhasználó azért nem ugyanaz, mint aki füvezik, én sem mosnám össze ezeket. De a függőségek alapjai körülbelül ugyanazok.

A mobiltelefon egy örömforrás, az unalom ellen vagy a frusztráció levezetésére alkalmas, így nem alakul ki bizonyos helyzetekre megküzdési stratégiájuk?

Körülbelül. A mobiltelefonhoz kapcsolódó addikció még nem szerepel a mentális betegségek hivatalos listáján, csak a számítógépes játékokkal kapcsolatos függőség. De szembe kell nézni a jelenséggel, hogy minél több platformon jelenik meg egy kamasz, annál több helyen kell képviselnie magát, követnie az eseményeket. Ha nem tesz így, jön a fomo, a félelem, hogy lemarad valamiről. Tehát rosszul érzi magát, ha nem tud felkapcsolódni, és amint ez sikerül, örömérzés tölti el, dopaminok szabadulnak fel az agyában és hitetik el vele azt, hogy minden rendben van. Alapvetően ugyanolyan tanulás ez, mint más függőségek esetében. És ez valóban egyfajta megküzdési stratégia, védőmechanizmus, így tanulja meg kezelni a stresszes helyzeteket a gyerek. Csak hosszú távon megnehezíti, hogy az ember komoly, nehéz célokat valósítson meg, például tanuljon.

Jutalomforrás, ami csökkenti a motivációt?

Bármikor gombnyomásra szabadítod fel a dopamint, így motiválatlanná válsz arra, hogy olyan hosszú távú teljesítményeket hajts végre, aminek a végén lesz egy pozitív visszacsatolás egy dopaminfröccsel. Egyszerűbb gombnyomásra adagolni, erőfeszítés nélkül. A számítógépes játék éppúgy elvonja a figyelmet. De nem sok különbség van abban, hogy egy kamasz füvezget és emiatt romlik rengeteget az iskolai eredménye vagy tíz órán keresztül játszik a számítógépen, és ezért nem tanul. Mindkettő függőség. Az utóbbi ráadásul összefügghet szerhasználattal, mert füvezve sokkal szebb, elevenebb a játék, továbbá fokozza az energiaital-fogyasztást is, hogy az illető sokáig ébren maradjon. Volt is haláleset az energiaital és a számítógépes játék kombinációjából. Továbbá a számítógépes játék a fejlődés illúzióját adja a folyamatosan szintlépéssel. A valóságban pedig közben a fordítottja történik, a személyiség se kognitív, se szociális szinten nem fejlődik.

Van olyan kortárs közeg, ahol jobban óvhatjuk a gyereket a drogtól?

Nem igazán. Most voltam a Magyar Addiktológiai Társaság konferenciáján, a friss felmérések szerint a tizenhat éves gyerekek közül hatvanöt százalék egy hónapon belül berúgott minimum egyszer, azaz több egység alkoholt fogyasztott, a kannabisz kapcsán az derült ki, hogy az elitebb középiskolák sokkal érintettebbek, mint például a szakmunkásképzők. Az utóbbiban az italozás az erősebb, az előbbiben van inkább pénzügyi háttér a fűhöz. Ez inkább a fővárosra jellemző, minden harmadik budapesti tizenéves minimum egyszer már szívott életében. Ezek a sajátosságok a családi, szociális környezet kultúrájából adódnak. Ráckeresztúron nagyon heterogén a társaság, gazdag családok gyerekei éppúgy előfordulnak, mint intézetis gyerekek. Az olcsóbb dizájner drogok is jellemzőek, bemegy a boltba a gyerek, ellop egy dezodort, és kap érte ötszáz forint értékben biofüvet. Van, aki Xanaxra és Frontinra szokott rá, más számítógépes játékokkal esett teljesen szét, a droghasználatig.

Melyik a kevésbé rossz, az alkohol vagy a fű?

Ha az addiktív potenciálját nézzük, akkor az alkohol a súlyosabb. Viszont ha egy hétvégén berúgsz, másnap rosszul vagy, nem szívesen iszol megint, hétköznap egyébként sem valószínű. Viszont a fű miatt nem vagy rosszul másnap és könnyen belekúszik a hétköznapokba. Ezen én is átmentem. Szép lassan mindenhez hozzákapcsolódik, a mozizáshoz, a kajáláshoz, minden színesebb, elevenebb és viccesebb így. Kialakul az amotivációs szindróma. Ez olyan, mintha lenne egy vasárnapi családi ebéd tyúkhúslevessel, töltött káposztával és tiramisuval. De te a tiramisuval kezded, így azután már nincs kedved megenni a többit. Nehéz visszakapcsolódni a mindennapokba, nehéz komolyan venni, hogy tanulni kell, mert majd tíz év múlva ez fogja eldönteni az életed minőségét. Nem tudsz belehelyezkedni ebbe a gondolatba, mert nevetséges az egész.

Az, hogy milyen függőség alakul ki valakinél, attól függ, mihez jut hozzá és milyen a közege?

Igen, a kortárs nyomás milyen anyag felé tereli, de az is számít, mi reflektál legjobban a belső problematikájára. Például sok házaspár már csak úgy tud közeledni egymáshoz intimitás terén, hogy megisznak egy-egy pohár vörösbort. Ott is egy funkciót lát el egy pszichoaktív szer. Akinek hangulatzavarai vannak, nagyon sötéten, borúsan látja a világot, annak az amfetamin, a kokain átmenetileg ad egy feldobottságot. Az anyai ölelés rengeteg endorfint szabadít fel, ez a szervezet belső fájdalomcsillapítója; a heroin diacetil-morfin hasonló vegyület, mint az endorfin, tulajdonképpen anyai ölelést injekciózol magadba, megadja ezt az összeolvadást, ezt az ősbizalom érzést. Nekem biztosan ezért tetszett annyira…

Mi volt a függőséged hátterében?

Nagyjából tízéves drogkarrier van mögöttem. Háromszor voltam pszichiátrián, amikor detoxikáltak, rehabon 17 évesen 13 hónapot töltöttem, aztán 29 éves koromban is. Jelenleg 38 éves vagyok. Nem hiszem, hogy várt gyerek voltam. Anyukám még főiskolára járt, feltételezem, nem terveztek különösebben. Három éves korig alakul ki az emberben az ősbizalom. Ha egy szülő nem ad megfelelő választ a gyerek jelzéseire, olyan kép alakulhat ki benne a világról, hogy nem számíthat a többiekre, az az alapérzése, hogy egyedül van, a világ pedig egy ellenséges hely. Ezt nagyon nehéz átprogramozni később. Nem beszéltem erről anyámmal, nem tudom, így volt-e. Apai ágon apám és nagyapám is alkoholista volt, tehát lehet egy genetikai meghatározottságom, hajlamosabb lehetek szerek segítségével megküzdeni a problémákkal. Óvodásként rengeteg veszekedést, konfliktust, ordibálást éltem meg, ezek rátettek egy lapáttal, akárcsak a költözések, válások, miközben folyamatos szégyenérzetem volt az iskolában. Utólag azt gondolom, ADHD-s voltam, de akkoriban nem foglalkoztak ezzel. Ezért később az amfetamin nagyon tetszett, mert úgy hatott, mint a ritalin, amit ma ADHD-s gyerekeknek adnak és szintén amfetamin-származék. A speed belső békét adott nekem, egy átlag ember felpörög tőle, én fókuszált lettem és lenyugodtam. Csak ugye, mindig illegálisan kellett szereznem, eltérő hatóanyag tartalommal, ezért kötődött hozzá egy kriminalitás és kialakult a toleranciaszint. Visszatérve a gyerekkoromra, folyamatosan leszúrtak, elégedetlenek voltak velem az iskolában, rossz jegyeim voltak, titkoltam őket, egy permanens szégyenérzetre emlékszem. Jártam például sportolni, csak aztán mindig elköltöztünk, mindig új közösségbe kellett beilleszkednem, a gyerekek pedig kegyetlenek egymással. Egyházi gimnáziumba mentem, és sokáig egy boros kólát sem ittam meg, nem cigiztem. Ez tizenhat éves koromig tartott, erős volt a kortárs nyomás, aztán elszöktem otthonról, munkába álltam. Nagyon összetett a kérdés, de szép lassan egyre potensebb anyagokkal találkoztam, mint az amfetamin, a heroin. Tizenhét évesen már lőttem magam. Az elmúlt nyolc évben alakítottam át az életem, mentálhigiéniás diplomát szereztem, addiktológiai konzultánsi képzést a SOTE-n, most azt tervezem, hogy Kolozsváron a pszichológiai mesterképzésre járok.

Hogyan tudtad elhinni, hogy újrakezdheted az életedet harmincévesen? Nem drogfüggőként is nehéz ebbe belevágni.

Igen, de ez fokozatosan történik. Nem azonnal terhelődik le az ember. Egy rehabra motiválatlanul, szörnyű állapotban kerül be az ember, érzelmileg kiüresedve, mert a szerhasználattól megváltozik a kémiai háztartása. Fokozatosan bontakozik ki ez a személyiségfejlődés, hogy fel kell kelned, be kell vetned az ágyadat, csoportokra kell menned, dolgoznod kell, feladataid vannak, felelősséged. Azután lépsz ki az életbe, munkát vállalsz, esetleg tanulsz, párkapcsolatod lesz, fejlődik a kapcsolatrendszered, sportolsz. Amikor már a második diplomád ötös, szépen lassan elhiszed, hogy te nem is vagy hülye. Már nem is az identitásom része, hogy szerhasználó voltam a múltban, semmilyen odafigyelést nem igényel, mert kiépítettem egy olyan életet, amiben sikerélményeim vannak. Egyáltalán nincs bennem olyan űr, amit be kéne töltenem kábítószerekkel.

Sokan visszaesnek és meghalnak, nálad minek köszönhető ez a siker?

Egyszerűen megértettem ezt az egész problémakört, a hátterét. És azt is, hogy ez az egy életünk van, véget fog érni, és most kell feltölteni tartalommal, mert ennyi lesz. Amikor ezt megértettem, az nagy motivációt adott. A harminc éves kor egyébként is fordulópont, nekem mérföldkő volt. Illetve borzalmas események sorozata vezetett eddig a felismerésig, tényleg iszonyatos, filmbe illő történetek, bűnözők laktak nálam, kést szúrtak a combomba. Ez mind összeadódott. Amikor lettek céljaim, nagyon hamar el tudtam érni őket, mert előtte is tele voltam életenergiával, csak rossz irányba vezettem le. Ugyanis a drogozás nagyon sok energiájába és kreativitásába kerül az embernek, pénzt kell szerezni, titkolni az egészet, hazugságok hálózatát fenntartani, nagyon profin manipulálni, elhitetni mindenkivel, hogy rendben vannak a dolgaid. Úgy kell megállni a helyedet odakint, hogy közben egy sárkányt is etetsz odabent. Ezért bír látványos eredménnyel, ha ezt az óriási erőt jó irányba tudod fordítani. Ezért mondom azt, hogyha van egy célja egy gyereknek, azt érdemes megtámogatni.

Előtte miért csúsztál vissza?

Eredetileg minden jól ment, a rehab után leérettségiztem, nyelvvizsgát szereztem, jogsim lett, elkezdtem a szociológia szakot az egyetemen, vállalkozásom lett, párkapcsolatom. Egészen jól mentek a dolgok, aztán több minden hirtelen megrengett ebből a sorból. Nem tudatos volt a visszacsúszás. Egyszerűen elkezdtem arra hazasétálni, amerre egykor a heroint is vettem. Nem fogalmaztam meg magamnak, hogy megint heroint akarok, de addig-addig sétáltam arra, amíg egyszer pont ott volt az a srác, akitől régen vettem. Fokozatosan, lassan jött a visszacsúszás, azt gondoltam, hogy egyet-egyet nyomhatok belőle néha. Persze, nincs ilyen.

Feltételezem, akkor van jól egy drogfüggő, ha a sikertelenségben vagy boldogtalanságban sem csúszik vissza.

Mindig kellenek örömforrások és célok az életben. Ha nincsenek, bárki depresszióba süllyed, szerencsejátékozik, hánytatja magát vagy sokat eszik stb. Mindenkinek van valami elvetélt megoldása, mindenki ösztönösen el akarja tüntetni a fájdalmat. A hajléktalanok nagy része alkoholista, és nem azért, mert rossz ember, hanem mert elviselhetetlen lenne ez a létforma, ha józanul élné meg minden percét. Ha nincsenek örömeid, céljaid, mással próbálsz ezen javítani. A szenvedélybetegek mind gyógyítani akarják magukat, az állapotukat, csak nem a megfelelő módon.

Megvédi a gyerekeket a sport, pláne a csapatsport?

A magánpraxisomban azt tapasztalom, hogy a versenysport már nem. Maga a sportolás igen, mert aktív időtöltés, a mozgás endorfint, dopamint termel, megmozgatja ugyanazokat a vegyületeket, mint a kábítószer. Viszont a versenysportban már megjelennek teljesítményfokozók, eleve át van itatva droggal, miközben nagy a nyomás a gyereken. Van, aki kokainnal, speeddel tud csak rekreálódni. De ha valaki délutánonként focizik egy egyesületben, az egyértelműen védőfaktor.

Milyen jelei lehetnek a drogozásnak – a nyilvánvalóakat leszámítva?

Például az, hogy hirtelen kicserélődik a baráti társaság. A kamaszkorral ez nem következik be törvényszerűen, a barátok át szoktak ívelni az egész gyerekkoron. Új zenei stílusok jelennek meg, pláne négynegyedes ütemben, a tuctucos zenék, ami azért prognosztizálja a pszichoaktív szerhasználatot, mert ezek anélkül viszonylag élvezhetetlenek. Speed, ecstasy, kristály lehet ilyenkor a háttérben. Sok tetovált fejű rapper van, a tinik mostani sztárjai, akik szerepmodellek lehetnek a kábítószerhez. Ahogy halad előre a drogkarrier, anyagi bizonytalanságok veszik körül a gyereket, valahogy mindig elszivárog az ebédpénz, a különórapénz, nem érkezik meg a rendeltetési helyére. Eltünedeznek otthonról cuccok, megszaporodnak a hazugságok, manipulációk. Elkezd beszűkülni az érdeklődési kör, egyik hétről a másikra nem érdekli a gyereket az, ami korábban lelkesítette.

A vallásos neveltetés segít? Talán a vallásos kortárs közösség kapcsán?

Valamennyire ez is védőfaktor, de vannak hátulütői is. Maga a közösség nagyon jó, de bizonyos problémákról tabu beszélni vallásos közegben. De azért ez is egy védőfaktor. Az látni, hogy a hívő közegben élő gyerekeknek is vannak kilengéseik, néha ők is berúgnak, elszívnak egy füves cigit, ők se szentek, de van bennük valami fékező erő, nem látom náluk ezt a nagy szétcsúszást. Igazából bármi, amiben szívvel-lélekkel benne van egy kamasz, amiért lelkesedik és ami keretet ad a szabadidejének, az védőfaktor lehet. Legyen akár zenetanulás, hobbi. Ezektől átmenetileg értelmet kap a gyerek élete, céljai vannak, és tud rekreálódni az adott tevékenységben. Így kevésbé valószínű, hogy egy szertől szétcsúszna az élete, mert ez egybentartja az egészet.

Mostanában hogyan alakul a tinik függősége?

A trend az, hogy nőtt a szintetikus drogok használata, de összességében, kis mértékben csökkent az illegális kábítószerhasználat, csökkent a cigaretta és nőtt az alkohol. Ez utóbbi oka valószínűleg a kínálat változásában rejlik, ezeket a nagyon finom, koktélszerű italokat gyakorlatilag úgy isszák, mintha üdítő lenne. Észre sem veszik, hogy pillanatok alatt túlisszák magukat.

Bármilyen szintű érintettség esetén merrefelé érdemes elindulni?

A szenvedélybetegséggel egyrészt foglalkozik az egészségügy, így a körzeti orvos utalhat be drogambulanciára vagy bennfekvő osztályra, ha súlyosabb a helyzet. A szociális vonalra a családsegítőn keresztül lehet eljutni, ők ajánlanak drogkonzultációs irodákat vagy rehabokat. Magánúton pedig addiktológiai konzultánsokat érdemes megkeresni, vannak jól képzett pszichológusok a témakörben. Az Életrekellőkben is van szociális munkás, addiktológiai konzultáns és pszichológus. Ugyanis a szenvedélybetegség egy multiprofesszionális teamet követel meg. Én a jelennel és a jövővel foglalkozom inkább, a pszichológus általában a múltat tárja fel. A rehabon családterápia is van, mivel a probléma nem a családtól elszigeltelten alakul ki, tehát a megoldásában is részt kell vennie a családnak. Fontos, hogy a betegség súlyosságához mérten reagáljunk. Ha valakit elkapnak egy füves cigivel, nincs értelme berakni a rehabra, mert kitanulja a súlyosabb esetek között, mit hogyan kell csinálni. Viszont annak sincs értelme, hogy egy herionfüggővel konzultálgassunk, ugyanis az elvonási tünetek nagyon erősek, így teljesen mindegy, mit beszélgetett meg a pszichológussal, milyen traumákat dolgozott fel, pont nem fogja érdekelni, mert rosszul van heroin nélkül. Tehát előbb detoxikálni kell egy kórházban, megszakítani a függőségi spirált, és azután kezdeni meg a terápiát. Ha pedig a gyerek elmondja, hogy volt egy buli, ahol kipróbálta a füvet, akkor örülni kell annak, hogy ennyire őszinte volt, semmiképp ne azzal folytassuk, hogy elrángatjuk valahova. El lehet mondani, hogy mi sem voltunk szentek az ő korában, de ha a kábítószer tartósan ott van az ember életében, akkor szép lassan szét fog esni az egész. Azt nem érdemes mondani, hogy a drog az rossz, mert úgyis érzékeli, hogy jó. Ha a drog rossz lenne, akkor senki sem drogozna. Rövid távon látszólag gyógyító hatása van. Csak ahogy a toleranciaszint kialakul, egyre többször, egyre keményebb drogokat kell használni, hogy hasson, és egyre kisebb örömöt kap tőle az ember. A hosszú távú problémákat pedig nem oldja meg, hanem fokozza. A fű ugyan másként hat, abból a végén már inkább kevesebb is elég.

De ha ezt elmondjuk, az hatni fog?

Én tizenhét évesen mindegyik anyagról elhittem, hogy mindig ilyen jó lesz. Tudtam én is, hogy tönkremehet az életem, de nem foglalkoztam vele. Ez részben a kamaszkori, még fejletlen agynak is köszönhető: a prefrontális kéreg felelős azért, hogy le tudjunk mondani a rövid távú örömökről a hosszú távúak érdekében, továbbá azért is, hogy egy kockázatos helyzetben jó döntést hozzunk. De a kamaszkorban ez még nincs megfelelően összekötve az agyunk hátsó részével. Sokszor egyszerűen nem tudnak mérlegelni. Nemrég felgyújtottak egy kollégiumot a Ráday utcában kamaszok, és meghalt egy ember. Nyilvánvalóan nem ezt akarták, de nem jutott eszükbe, mekkora baj lehet abból, hogy megégetnek egy matracot. A kamaszkor olyan, mint egy rulettkerék, amit megpörgetünk, és reméljük, hogy a legkevesebb sérüléssel jön ki belőle a gyerek.

Akkor érvelni sincs értelme?

Próbálkozni kell. Én azt szoktam belebegtetni a rehabon lévő srácoknak, hogy ne szívjatok addig, amíg kamaszok vagytok. Legyen egy szakmátok, építsetek ki egy életet, egy kapcsolatrendszert, legyenek céljaitok, fontos dolgaitok, és utána majd eldöntitek, hogy el akartok-e szívni egy spanglit, vagy sem. Ez sokkal megnyugtatóbb nekik, mint az, hogy ennyi volt, soha, semmihez nem nyúlhattok hozzá többé. Látom, hogy akkor bezárnak, rosszul lesznek, és átcsap az egész egy ilyen hazudozásba. Én pedig inkább arra törekszem, hogy őszinte kommunikáció alakuljon ki. Hidd el, hogy egy érett személyiségnél egy füves cigi nem akkora kockázati faktor. Ha végigmegy egy személyiségfejlődés, az ember utána már az örömökkel is tud bánni. A gyerek kiüti magát az itallal, mert belekapaszkodik az egyetlen örömforrásba, ami ott van. Ha kialakul az önkontroll, az már az élet minden területén hat, hogyha le kell ülni tanulni, ha be kell menni dolgozni, abba kell hagyni az evést, vagy az ivást. Mert az élet anélkül is jó, hogy drogoznánk.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

7 + nyolc =

hirdetés