Gyereknevelés. Hogyan és miért rontjuk el? (2.)
//Legutóbb néhány olyan hibát soroltam fel, amelyeket sokan elkövetnek kisebb-nagyobb rendszerességgel, s amelyek miatt nem feltétlenül olyan felnőtté érik gyermekünk, mint amilyet szeretnénk. Most a „miért”-ekkel foglalkozunk.
Hagyjuk is azt az esetet, amikor a szülő, azon kívül, hogy biológiailag alkalmas volt létrehozni egy új emberi lényt, nem funkcionál nevelői szerepében. Vannak, akik arra vigyáznak, hogy a gyerek életben maradjon (etetik, mosdatják, ruhát adnak rá), de ezen túl nem terjed a tevékenységük. Ők viszont ezeket a sorokat sem olvassák, nem kitűzött céljuk, hogy olyan felnőtté neveljék gyerekeiket, aki majd pazarul megáll a lábán és képes lesz boldog, kiegyensúlyozott életet élni.
A folytatás azoknak szól, akik ennél többet szeretnének. És mégis elrontják. Miért? Nem a szándék hiányzik. Ám hiányozhat sok más.
Hiányozhat a technikai tudás. Lássuk be, csak azt adhatjuk, amivel magunk is rendelkezünk. Ha magad sem tudsz kiállni magadért, ha nem ismered az asszertív kommunikációt, ha te is úgy nevelkedtél, mint vadvirág a réten, s valahogy csak felnőttél, de nem kaptál támogatást, gondoskodást, ha fogalmad sincs, mit kellene kezdeni azzal a gyerekkel etetésen, mosdatáson és ruházáson kívül, akkor nincs könnyű dolgod. Már az is igényel némi ismeretet, hogy meglásd, mit kellene megtanulnod.
Hiányozhat az energia. Ezerfelé vagy kizsigerelve, és mivel a gyereknevelés, azon a szinten, amit magadtól elvárnál, irgalmatlanul sok energiát igényel, nem kevés idővel, egy-egy konkrét helyzetben inkább a rövidebb utat, az olcsóbb megoldást választod. Tudod, hogy nem érv az, hogy „azért, mert az anyád vagyok és azt mondtam”, de nincs erőd többre. Tudod, hogy az ésszerűtlen büntetés csak dacot, zavarodottságot és ellenállást szül, de nem futja másra.
Ezek a triviális hiányok. Aztán persze ott vannak a rejtőzködő, álarcos sunyiságok is. Hatalom-problémák, kompenzáció. Aki maga sem tud kiállni önmaga mellett, az élet rengeteg területén hátrányba kerül, ő húzza a mindenkori rövidebbet. Hát legalább a gyerek ne piszkítson a fejére, ugye? Akaratlanul és tudattalanul talán, de „arra tartja” a gyereket, hogy legyen kin uralkodnia. Sokan azért „váltanak” kiskutyára, mert az örökre „kicsi” marad (egy 2-3 éves gyerek szintjén maximum), így örökké megmarad a kontroll, a hatalmi pozíció. Mielőtt beperelnének, hangsúlyozom: nem mindenki, természetesen. De sokan, többen, mint hinnénk elsőre.
A következetlenség, a prédikáció a belső gyengeség jele. A szülő maga sem képes úgy élni, mint amilyen életvitelt gyermekétől elvár. Nem tud jó példát mutatni, érzi is valahol, és kínjában inkább a parancsot üvölti hangosabban, hátha az eltakarja a saját hiányosságát. Persze nem takarja el, s ez folyamatos belső feszültséget generál.
A belső gyengeség és bizonytalanság nem engedi, hogy a szülő hagyja a gyereket magán gyakorolni az önérvényesítést. Aki belül erős és megingathatatlan, az kibírja, ha vitába szállnak vele, kibírja, ha ellenvéleményt fogalmaznak meg, netán a szája ízének nem megfelelő lépéseket tesznek. Ám ha ez a belső erő hiányzik, akkor minden támadás „mélyre megy” – s ez tűrhetetlen!
Azt mondják, a jó mester örül, ha tanítványa meghaladja őt, sőt, ez a célja. A szülőnek is elvileg örülnie kellene, ha gyermeke meghaladja őt, ha erősebb, okosabb, szebb, sikeresebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb lesz.
Ez azonban csak a „szentszöveg”. Valójában ez olyan nehéz, hogy a Védákban is ott a mesterek fohásza: azért imádkoznak, hogy tanítványaikkal „ne nehezteljenek egymásra”, és ki is fejti a szent irat, hogy a mesternek hihetetlen teljesítmény, ha képes nem féltékenykedni tanítványa szárnyalását látva. Ez a féltékenység olyan mélyen el van temetve, hogy különösen nehéz leleplezni, pláne tenni ellene.
Láthatjuk tehát, hogy energiahiány, félelem és belső gyengeség miatt könnyedén megtorpedózzuk azt a fennen hallatott célunkat, hogy boldog és kiegyensúlyozott felnőtté neveljük gyermekünket. S végül odajutunk, hogy önmagunkat kell egy kicsit nevelni…
Apropó nevelés: mi jut eszedbe a szóról? Korlátozás, leszabályozás, efféle? Akkor egy kis nyelvtan: „nevel” – „növel” – „növekedésre késztet”… Többre, jobbra.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
