Szép, mint régen
Az utóbbi években anyám, aki köszvénnyel, sérvvel és mindennel hadakozott, folyton azon aggályoskodott, hol töltse a szentestét, mert nem akart senkinek a terhére lenni. Viszont egyedül belenézni a csillagszóró vakító fröcskölésébe a magány üres papírlapjára égetett lyuk.
Nála találkoztunk, megrázta a kis csengőt, amire gyerekként még rohantam befelé a szobába; most csak annyit bírtam mondani: szép, mint régen. Ittunk kicsi kávét savanykás fehér habbal, ettünk száraz, fáradt süteményt és az érdeklődésre csak annyit feleltünk: finom volt.
Aztán elvittük, beleolvadt a fenyőillatba, meghúzta magát a széken egy sarokban. Már nem az az angyal volt, aki lejött hozzánk és beragyogta az estét. Fáradt szárnyai töredezetten terültek szét, behúzta maga alá, hogy ne legyenek útban senkinek.
Karácsony lesz. Nem lesz útban, nem lesz savanykás tejszínhab, fáradt sütemény sem lesz. És ijedt hazugság sem, hogy finom volt nagyon. Csak hirtelen támadt szárnycsattogtatás lesz a szívemben.
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
