Változatok rendhagyó adventi koszorúra
Az adventi koszorúk divatja nagy változáson ment át az utóbbi években, sok esetben már nem is koszorúról beszélünk, hisz az adventi dísz a négy gyertya kivételével nyomokban sem hordozza a klasszikus forma jellegzetességeit. A szokványostól eltérő adventi asztali díszekből válogattunk össze néhány különleges darabot, olyanok is akadnak közöttük, amelyek nem jelentősen térnek el a klasszikus változattól.
Mit jelképez a 4 gyertya az adventi koszorún?
A klasszikus adventi koszorú általában kör alakú, fenyőággal vagy mohával díszített. A formabontó – modernebb – változatok ettől jelentősen eltérhetnek, ami a közös bennük, az a 4 gyertya.
A katolikus hagyomány szerint 3 lila és 1 rózsaszín gyertya jelenik meg az adventi koszorún. (A rózsaszínt advent 3. vasárnapján gyújtják meg.) Minden gyertyához egy-egy fogalom társul. Az első gyertya a hité, a második a reményé, a harmadik a szereteté, a negyedik az örömé.
Változatok adventi koszorúkra

Olvasónk, Miklós Krisztina Imola idei adventi koszorúja

Adventi dísz – poharakba állított, számozott gyertyákkal
Egy szép kerámiatálat kibélelhetünk tobozokkal, szalaggal átkötött poharakba kerülhet a négy gyertya

Ezt a koszorút nemcsak a futónövény teszi különlegessé, hanem a gyertyák formája is

A díszítők: moha, articsóka, rózsa

Szép levesestál adventi tartalommal

Egy szép tálcát is felhasználhatunk alapként

A poharas változat

Amikor az adventi koszorú a fejünk fölé kerül…

Üvegtálat is feláldozhatunk, jól érvényesülnek benne a szép díszek

Csajos változat, gyorsan kivitelezhető

Nyírfarönk, adventi díszben

Mézes adventi koszorú

Rusztikus – a végletekig egyszerű és természetes
Fotók: Pinterest, Lecker, tradgards flow, flickr, borsoo, before and after and stillin progress
Ajánló
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.