„Hiszem, hogy gyorsan véget ér ez a rémálom.” Így változtatta meg a koronavírus az életünket. Szakmák, kihívások, kilátások. Kérdeztünk, válaszoltatok

Mindannyiunk élete megváltozott a világjárvány miatt – gyorsan történt mindez, váratlanul és felkészületlenül ért bennünket. Sok mindenről le kell most mondanunk: a szabadságunkról, választási lehetőségeinkről, a védelem érdekében beteg, idős szeretteink közelségéről stb. Van, akikre a járványügyi vészhelyzet – a hivatásából, munkájából adódóan – fokozott terhet ró, de szinte mindannyiunknak nagy mentális próbatételt jelent. A változások, a veszteségek mindenkit másként érintenek. Különböző területen dolgozó barátainkat, ismerőseinket kérdeztük arról, milyennek látják a helyzetüket, kilátásaikat.

Nóra, szociális munkás, hajléktalanellátás, Budapest

A hajléktalanok átmeneti szállóján élő ellátottakra különösen veszélyt jelent a koronavírus, többségük krónikus betegséggel küzdő, idős férfi, akiket a legyengült immunrendszerük kiszolgáltat a vírusoknak. A szociális szféra dolgozói úgy próbálják megóvni ellátottjaikat, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ által szociális intézményekre elrendelt kijárási tilalmat betartatják a lakókkal és a szociális munkások is ügyeleti munkarendben tartózkodnak a szállón. Ez annyit tesz, hogy csupán három-négy szociális munkás vigyáz a 180 hajléktalanra, a többi dolgozó otthon marad, annak érdekében, hogy kintről minél kisebb eséllyel kerüljön be a vírus. Otthon maradhatnak azok a szociális munkások, akik veszélyeztetett korban vannak, krónikus betegek vagy gyermekük felügyeletét nem tudják megoldani. Az intézkedés érthető, de a dolgozók előtt nem lett tisztázva, hogy az otthon maradottak, illetve azok, akiknek a napi munkavégzését heti egy napra korlátozták, milyen bérezést fognak kapni. A mi munkánk nem végezhető otthonról, s a közalkalmazotti bértábla alapján megállapított fizetésünk nem olyan mértékű, hogy korábban bármikor is nagyobb összeget tudtunk volna megtakarítani. A szociális dolgozók ahhoz a réteghez tartoznak, akiknek hónap végén már nem jut tej az instant kávéjukba. A közalkalmazotti jogviszony eddig stabil, alacsonyan megfizetett, de biztos megélhetést nyújtott, mostanáig nem kaptunk biztató választ, de reménykedem benne, hogy ez most sem lesz másként.

Mariann, porcelánfestő, Németország

Egy bajor kisvárosban élek a férjemmel és két általános iskolás gyermekemmel. A férjem postásként dolgozik, neki még van munkája, a posta nem állt le. Én egy kézműves manufaktúrában dolgoztam 2020. március 16-ig. A gyár minden dolgozóját (15 főt) 2 hét rendkívüli szabadságra küldték a kialakult járványügyi helyzet miatt. Valószínű, hogy már nem fogunk kinyitni, eddig is komoly nehézségekkel küzdött a cég, kevés megrendelésünk volt, de legalább működtünk. A kilátások a jövőre nézve? Jelen helyzetben szinte elképzelhetetlen új munkát találni, így maradok itthon egyelőre szabadságon, később munkanélküli segélyen egy ideig. Bevásároltunk tartós élelmiszerekből, higéniai termékekből, felkészültem a kenyérsütésre, kerüljük a boltot, amennyire csak lehet. Ha nagyon menni kell, akkor ezt egyedül teszem, szájmaszkban, gumikesztyűben, a lehető leggyorsabb idő alatt beszerzem, amire feltétlenül szükség van. Örülök, hogy nem egy zsúfolt városban élünk, a házunkat erdő, mező, rét veszi körül, így nem kell a lakásban lennünk, a gyerekekkel le tudunk menni biciklizni, sétálni a friss levegőre minden nap. Az nyilvánvaló, hogy a bevételünk csökkenni fog, az együtt töltött idő viszont több lesz innentől, így lesz idő beszélgetni, olvasni, festeni, még több időt a gyönyörű tavaszi természetben tölteni, amiért mindenképp hálásak vagyunk. Nem félünk, nem pánikolunk, de a messzemenőkig betartunk minden előírást, nem érintkezünk emberekkel, csak telefonon és interneten keresztül. A hitünket eddig sem a látható világba vetettük, így minket ez a kialakult helyzet kevésbé visel meg, mint azokat, akiknek minden reménységük a pénzükben, a kapcsolataikban, az egzisztenciájukban, esetleg saját magukban van/volt. Igyekszünk a kialakult helyzetben is észrevenni azt, ha valaki segítségre szorul, akár fizikailag, akár lelkileg – számíthat ránk.

Mariann fotói

Vera, mérnök asszisztens, Pest megye

Hogy mivel jár a jelenlegi helyzet a munkámra, anyagi helyzetemre nézve? Két részből tevődik össze a dolog. Egyfelől a személyes kapcsolatot igénylő feladatok; ezek természetesen nullára redukálódtak. A másik rész a távmunkák területe. A hétköznapjaimban e téren nincs változás, sőt, egy kis faluban élve úgy általában nincs óriási különbség az eddigi mindennapok és a speciális helyzet között: a kis boltban most is az van, ami szokott lenni (na jó, élesztő itt sincs), a természetbe pár perc alatt ki lehet érni, és a madarak koncerteznek töretlenül. Ami miatt mégiscsak más lett minden: mivel egy adott szektor életén-halálán múlik, hogy lesz-e következő megbízásom, az eddigiekhez képest megnövekedett a bizonytalanság a holnapot illetően – igaz, eddig sem volt hiány kérdőjelekben. A kiadások, úgymint lakbér, rezsi, adó, élelem nem változnak, viszont a bevételek csökkennek. Ez cseppet sem megnyugtató. Én nem az az „átlagmagyar” vagyok, akinek tízmilliós megtakarítása van, hanem az az „átlagmagyar”, aki hónapról hónapra él. Ha távolabbra tekintek, nem látok semmit. Úgy hiszem, most bármit kijelenteni „tutibiztosra” vagy hazugság, vagy hülyeség. Bár ne lenne igazam ebben!

Eszter, kórházi szakápoló, Budapest

Ápoló vagyok, ez az időszak érzelmileg érint a legjobban, olyan mintha egy hullámvasúton ülnék. Megváltozott minden. Minden kiszámíthatatlanná vált. A legjobban az visel meg, hogy nem tudhatom, hogy műszak végén hazamehetek-e a családomhoz, a kislányomhoz. Fizikailag még bírom, hisz nagyon az elején vagyunk, de nemcsak a munkahelyen, hanem otthon is helyt kell állnom. Foglalkoznom kell a kislányommal, főzni, és ami a legnehezebb, higgadt maradni, hogy a bennem lévő feszültséget, bizonytalanságot a legkevésbé érzékelje a gyerek. Fizetéskiesés egyelőre nincs, de ha fertőzött leszek, az már egy másik kérdés, akkor mindent át kell szervezni… Próbálok pozitív maradni. Meditációval kezdem és zárom a napot, jógázom, és hiszem, hogy összefogással a lehető leggyorsabban véget ér ez a rémálom.

Bea, szociális munkás, idősgondozás (idősek otthona), Pest megye

Nálunk a legnagyobb cél az, hogy kint tartsuk a vírust. Szinte minden külsős munkatársunk szünetelteti a tevékenységét, gondolok itt a például a gyógytornászra, a szakorvosokra, a masszőrre stb. A lakóink fegyelmezettek. Beszüntettük a közös étkezéseket, bezártuk a 100 fős éttermünket, hogy ne találkozhassanak egymással. Vigyázunk a dolgozóinkra is. Dolgozni csak autóval jöhetnek vagy céges autó megy értük. Több tervet dolgoztunk ki vészhelyzet esetére. Megtörténhet, hogy a dolgozóink nagy részét átcsoportosítják az egészségügybe és kevesen maradunk. Maszkot varratunk, mert nem tudjuk másként megoldani az utánpótlást. Horror összegekért, darabját 680 forintért szereztük be vészhelyzetre, az ötvenfős nővérszemélyzetnek két hétig elegendő a védőfelszerelés. Nagy mennyiségeket vásárolunk mindenből, aminek a tárolása nagy kihívás. Százötven lakóra vécépapírt, élelmiszert, tisztítószereket, kéztörlőt…amit el lehet képzelni, ami egy háztartásba is kell, abból betankolunk. Hetente vásárolunk.
Hogy hogyan élem meg? Nagyon nagy a felelősség, a nyomás, rettenetesen ki vagyok merülve, már éjszaka is arról álmodok, nehogy megjelenjen nálunk a betegség. Nyomasztó, hiszen ezekkel az emberekkel együtt élünk, nemcsak a saját szüleimet, hanem őket is féltem. Lakóink átlagéletkora 86 év, sokaknak van közülük szív- és érrendszeri problémájuk, tumoros lakóink is vannak. A demens részlegen szinte lehetetlen az elkülönítés… Lakóink tájékozódnak a médiából, nem pánikolnak szerencsére. Egyik lakónk, egy idős bácsi, ki akart menni sétálni. Amikor megkértük, hogy ne tegye, mert nem szabad, azt mondta, a kijárási tilalom számára azokat az időket hozza vissza, amikor puskával lőttek.
A fenntartónk nagyon jól áll a helyzethez. Felajánlotta, hogy vész esetén, azok a dolgozók, akik vállalják az otthonba költözést, a teljes ellátás és a rendes fizetésük mellett plusz díjazást is kapnak majd. Igyekszik mindenkit megnyugtatni, hogy nem lesznek az utcára téve – nagyobb szükség van ránk, mint eddig bármikor. Fokozottan figyelünk a munkatársak mentális állapotára. Nem lehet kapkodni, kétségbeesve hirtelen, egyszemélyes döntéseket hozni; meg kell hallgatni, ki milyen fázisában van. Minden délelőtt összeülünk, mindenkit meghallgatok. Össze kell dolgoznunk, jobban, mint eddig bármikor. Csak így tudjuk biztosítani a lakóknak az ellátást, a biztonságot.

Kriszta, újságíró, Budapest

Emlékszem, amikor a 2008-as gazdasági válság idején megkérdezték, hogyan érint engem ez az egész, mindig azt mondtam, se hitelem, se megtakarításom, így aztán sehogy. Akkor még, a húszas éveink második felében csak építettük az életünket, egészen más helyzet volt egy munkahelyet is elveszíteni, mint most lenne. Most már van hitelem, nyilván segítség, hogy nem kell fizetni az év végéig, de sejtem, hogy ennek még megisszuk a levét. Megtakarításom továbbra sincs, viszont van egy gyerekem, így a hosszú távú hatások miatt sokkal inkább aggódom. Ugyanakkor a jelen helyzetem nagyon jónak mondható, újságíróként otthonról is tudok dolgozni, a bevételeimnek mindössze 15-20 százalékát vesztettem el, viszont a három forrásból csak egy maradt meg.
A párom már sokkal inkább érintett, ugyanis ázsiai, főként kínai turisták Európába utaztatásával foglalkozott, a cég, ahol dolgozik, már január közepe óta a csőd ellen küzd, az alkalmazottak fizetés nélküli szabadságon vannak, ő egyedül minimális fizetést kap, barátságból, mert három gyerek után fizet tartásdíjat. A tartalékaiból elég sokat felhasznált, alapvetően most arra számítunk, hogy bezárt állapotban úgyis csak az élelemre kell költeni, tehát meg tudjuk húzni a nadrágszíjat.
Maga az itthoni lét egyrészt könnyű olyan szempontból, hogy vidéken vagyunk egy kertes házban, a kisifam még nem iskolás, tehát nem vesz el időt napi szinten a digitális oktatásban való részvétele, viszont már elég nagy ahhoz, hogy hosszabb időn keresztül dolgozhassak mellette. Sokszor velünk van a párom kislánya is, ketten együtt nagyon jól érzik magukat. Inkább az látszik, hogy a napok összefolynak és túl hamar eltelnek az eseménytelenség okán, ha intenzíven dolgozom, a nap végére a gyerek is, a párom is feszültebb. Hiányérzetünk van mindannyiunknak, hogy nem voltunk együtt. Tehát nem igazán működik az a régi felállás, hogy 9-től 4-ig dolgozom, aztán a családdal vagyok, inkább felkelek korábban, és a napból megpróbálok órákat lopni a munkára. Az gondolom, a barátommal a végére vagy szétmegyünk, vagy örökre együtt maradunk, mert azért nehéz lesz ez az egész.

Edit, fodrász, Budapest

Kétségbeesett és ideges vagyok. Egyedül nevelem a kamasz fiam, most már két napja bezártuk az üzletet is. Persze tartalákaim nincsenek. A bérleti díjtól megpróbálnak majd eltekinteni, de a főbérlőnek is fizetnie kell, ő próbálja megbeszélni a házzal, hogy egyelőre ne kelljen. A fiam is nagyon feszült, a digitális oktatás egyébként nem laza, elég sokat kell segítenem neki, keltem reggel nyolckor, felöltözik, próbálunk keretet adni a napoknak. Kicsit magányosak is vagyunk, nem tudom, mi lesz.

Gyöngyi, banki alkalmazott, Veszprém megye

Egészségileg több szempontból is a veszélyeztetett körben vagyok – ez nem érdekelne, ha itthon lehetnénk, Isten bizony, ki se mozdulnánk! De sajnos rám kényszerítik, hogy elmenjek dolgozni, azaz feláldozható vagyok. Ráadásul ezen egészségi problémák nagy része is az utóbbi hónapokban alakult ki, így már sanszom se volt, hogy utánajárjak, részben a munkám miatt. Van egy kicsi gyerekem, akinek csak ketten vagyunk az apukájával. Ki vállal érte felelősséget? Ki fogja szeretetben és szépen felnevelni? A vérnyomásom hetek óta egyre feljebb, a szívem majd kiesik az izgalomtól, a félelemtől. Szívem szerint felmondanék, de akkor hogy fizetjük ki a fizetésünk 40 százalékát kitevő törlesztést? Közben izgulok szüleimért, idős rokonaimért, távol élő szintén sok alapbetegségben lévő szeretteimért…

Anna, kereskedelmi dolgozó, kézműves, Budapest

Kézműves vagyok, engem talán annyira nem érint még egzisztenciálisan, bár több vásár és kiállítás elmaradt. Főállásban egy bio nagykereskedésben dolgozom, nos, ezen a területen már komolyan érződnek a járvány hatásai. Mivel élelmiszert, gyógykészítményeket forgalmazunk, nem záratunk be. Nap mint nap embertömegek igényeit próbáljuk kielégíteni úgy, hogy nincs egy normális maszkunk vagy kesztyűnk. Néhány gyenge minőségű maszkot kaptunk. A vásárlók frusztráltak, semmi tolerancia nincs bennük – tisztelet a kevés kivételnek. Nem gondolják végig, hogy mi, akik őket szolgáljuk hetek óta ebben a feszült helyzetben, mennyire kimerültek vagyunk. Mivel nem kapunk bérpótlékot, úgy érezzük, a feletteseink sem értékelik sokra a munkánkat. A bevételünk a háromszorosára nőtt, és ebből semmit nem kapunk vissza, ez végtelenül elszomorít bennünket.

A kényszerű bezártságban talán újra jobban odafigyelnek egymásra a családtagok, és visszatalálnak arra az útra, amiben az összetartás, az összetartozás a legfontosabb.

Kép:  Anna Shvets, Pexels

Anna, bérszámfejtő, Budapest

A járvány kitörése óta egyre több nyomás van rajtam. A munkahelyem multikörnyezet, megoldottam az otthoni munkát, férjem munkája mikrovállalkozási környezet, most neki is besegítek. Az a tapasztalatom, hogy most egységesen hatalmas problémák vannak itt is, ott is. Ha a saját feladataimat nézem, a home office-ra átállás új folyamatok kialakítását jelenti. Olyan, mint amikor egy átalakítás után a régi helyen keresnéd a dolgokat, amikor azok már mind új helyen vannak. Így minden kétszer annyi időt vesz igénybe mint eddig. Első feladat az eszközök elrendezése, beállítása, működésre bírása volt. Pár nap alatt kialakultak a dolgok, most a bennmaradt csapattársaimmal való együttműködés nehéz. Más a munkaütemük, nem vagyok szem előtt, nem tudják mikor számíthatnak rám.

Itthon pedig három-négy felé szakadok. Háztartás, munkahelyi feladatok, férjem vállalkozásával járó feladatok, a kilenc éves kislányom tanítása. A munkatársaim benn küzdenek az óráról órára történő változásokkal, és nagyon súlyos gazdasági, működésbeli problémákkal. Újra meg kell tanulnunk együttműködni.

Ami a multiproblémát illeti: nagyon meg kell gondolniuk, hol csökkentik a költséget. Óriási felelősség, emberi megélhetések múlnak rajtuk. Most totálisan megmutatkozik a gazdasági és a munkavállalói érdekkülönbözősége. Egy jó vezető, ha egyensúlyt akar tartani, most kicsit beleroppan ebbe.

Mikrogazdasági szinten kétféle vállalkozót látok. Aki napról napra élt, annak a munkavállalóval együtt nem lesz jövedelme. És nem feltétlenül csak azokban az ágazatokban, ahol a kormány a könnyítő intézkedéseket hozta. A másik, akinek van tartaléka és azon gondolkodik, hogyan racionalizálja a működését. Vagy munkavállalótól válik meg, vagy fizetést csökkent, hogy minden munkavállalónak biztosíthasson valamennyi jövedelmet. Ez utóbbi a Munka Törvénykönyvével ütközik, de az emberiességet jelenleg támogatja.

Mi anyagilag nem dőltünk be azonnal, de hogy mi lesz, az az elkövetkezendő fél- egy évben fog kiderülni. Vagy hamarabb, ha újabb csapások érnek. Egyik napról a másikra élünk. Néha pánikba esek, a legrosszabbaktól félek: a szüleim halála, gazdasági csőd, szegény emberek, bűnözés.

Folytatjuk

Szépítők Magazin

2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.