A türelem ideje. A krízis természete
A koronavírus mindent felforgat. A válság a szemünk előtt „zajlik”, minden egyes emberhez elér valamilyen módon. S bár minden drasztikus változást (óvintézkedést) az egészség és az élet védelme igazol, a vírus beköltözött az otthonunkba, a munkahelyünkre, felforgatja az anyagi biztonságunkat, a családunkat. Beváltnak hitt sémákat, működési módokat döntöget, s bár reménykedünk, szinte bizonyos, hogy nem jön pár hét, hónap múlva a katartikus feloldás, amikor is minden helyreáll, és az élet, szokott rendje szerint, megy tovább. Igen, az élet megy tovább, de hosszabb „túlélési üzemmódra”, „visszanyesett” életmódra kell átállnunk, egyénileg is, s önmagában már ezt a tényt is nehéz feldolgozni. A vírus minden szinten rámutat a legsebezhetőbb pontokra – a betegekre, idős embertársainkra jelent fokozott veszélyt, de az életünk támadható, „gyenge” rendszereiről is lerántja a leplet. Mesteri lecke – sokan hisznek abban, hogy nem véletlenül kaptuk.
Mi lesz a családokkal? Hogyan tudják átvészelni ezt a krízist? A kapcsolatok mélysége, milyensége, ereje is próbára tétetik. Amikor a családban a megélhetés, az anyagi biztonság kerül veszélybe, a felek kiszolgáltatottá válnak. A bajban vagy összekapaszkodnak vagy más utat választanak… Fény derül arra, hogy a kapcsolatot mi tartja össze, van-e valós, belülről fakadó kohézió. Ebben a bizonytalan időszakban a gyerekek is kiszolgáltatottabbá válhatnak… „A váratlanul bekövetkező munkanélküliség pusztító hatású mind az egyénre, mind a családra nézve. (…) A család egészét mélyen megrendíti. Több vizsgálat mutatja, hogy a munkanélküliség alapvető szerepet játszik a családi kapcsolatok megromlásában. Instabilitást és funkciózavart okoz a házastársi erőviszonyokban, a vásárlási szokásokban, a munkamegosztásban, a szülői tekintélyben és fegyelmezésben.” (Komlósi Piroska, család-pszichoterapeuta)
A családi életben a változások két nagy csoportját szokás elkülöníteni, az egyiket a külső, környezeti hatásokra reagáló, azokhoz alkalmazkodó változás jelenti. A környezeti változások jellemzője, hogy váratlanul érintenek bennünket, így kevésbé tudunk felkészülni rájuk. A világjárvány, az óvintézkedések, a járvány lehetséges utóélete tipikusan ebbe a körbe tartozik. A hatás tömeges, rengeteg embert, családot érint.
A változás a legtöbbünk számára nem kívánatos – szeretjük a biztonságot, a megszokások igazodási pontot jelentenek. Az ismeretlen sokak számára fenyegető jellegű, szorongató érzés kíséri. Sokszor még akkor sem szívesen változtatunk, ha ennek szükségét érezzük. Külső hatásra ezen döntési lehetőségünk megszűnik – kész helyzetet kapunk. Ez történik most – ráadásul világszinten. Történelmi jelentőségű változás. Olyasmi történik körülöttünk, amire nem tudtunk és nem is lehet felkészülni – a változás megdöbbentően gyors, egyik napról a másikra veszítik el emberek a munkájukat, anyagi biztonságukat, stabilnak hitt jövőképüket. A több lábon állók is azt érezhetik, hogy hiába van B és C tervük, az egyik sem működőképes. Minden borulni látszik. Természetes, hogy ezt a gyors változást krízisként éljük meg. A krízis hivatalos definíciója szerint az az állapot, amikor úgy érezzük, az erőnk elfogyott, eszköztelenné váltunk, nem tudunk segítséget kérni, erőket mozgósítani. Ezért értékelődik fel ebben a mostani időszakban a hivatásos és az önkéntes segítők szerepe. És ezért különösen fontos most az összekapaszkodás, a fegyelmezettség, egymás érzelmi támogatása és tényleges segítése. Családon belül elsődlegesen. Ahhoz, hogy ez működőképes legyen, el kell engednünk a sérelmeket, az önös érdekeket.
A krízis folyamatának megismerése kapaszkodóként szolgálhat. Erőforrást jelenthet, hogy a mostani krízisben sorsközösséget alkotunk. Ad némi belső feloldást, hogy „önhibánkon kívül” kerültünk bele, nem azért, mert elrontottunk valamit (ettől még elronthattunk dolgokat persze, át kell gondolnunk az eddigi prioritásainkat, életmódunkat). Na de a sorsközösség tudata – az, hogy sokan kerültünk vagy kerülhetünk egyszerre bajba – még nem húz ki senkit, egyénileg a slamasztikából.
Mibe lehet akkor kapaszkodni? Az egyik „gyógymód”, hogy aktívnak kell maradni – ez a depresszió elkerülésének egyik legjobb módja. Aktivitást kell találni, a lehetőségekhez, a személyes érdeklődéshez mérten – sport, kertészkedés, alkotás, tanulás, valamilyen tevékenység elsajátítása stb., minden, ami a hasznosság és elégedettség érzésével jutalmaz meg bennünket, ami oldja a feszültséget és a frusztrációt.
Krízisben a kapcsolatok újraértékelődnek. Előfordulhatnak veszteségek. „Bajban ismerszik meg a jóbarát.” A veszteségeket tudatosan, akarattal természetes tisztulási folyamatként kell felfogni. „Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek.” Persze nem egyszerű, de fel lehet lélekben készülni erre. A kapcsolatok minősége mutatkozik meg. Nem másokról árulkodnak végső soron, hanem a választásainkról. Fodor Ákost idézve: „Én soha másban nem csalódom, csak saját ítéletemben.”
Veszteségérzést okoz minden olyan dolognak az eltűnése, megszűnése, ami fizikai, érzelmi, pszichológiai szempontból jelentős volt. A világjárvány paranormatív krízis, ami azt jelenti, hogy nem egy-egy életciklus-váltással járnak, mint a normatív krízisek. Minden veszteségnek közös eleme, hogy mi magunk is kevesebbnek, értékcsökkentnek érezzük általuk magunkat. A veszteséget fel kell dolgozni, ez a lelki gyászmunka, aminek megvannak a fázisai. Időt kell adni magunknak. A gyógyulás állapotában vagyunk készek az újraépítésre, nyitottak az új lehetőségekre.
Most a türelem, a várakozás ideje van – nem tudunk semmit sem siettetni.
Vigyázzunk egymásra! Vigyázzunk szeretteinkre!
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
