Így változtatta meg a koronavírus az életünket. „Szeretünk nagyi!” Aliz levele Londonból
London, 2020. március 22.
Ha teljesen nem is üresek az utcák, az autóforgalom lecsökkent, 30 évvel ezelőtti viszonyokat idéz. Ezt mesélte az egyik taxis. Ezzel szemben sokan sétálgattak a tegnapi napsütésben a parkokban maszk nélkül családjuk társaságában, de messze nem annyian, mint egy tavalyi hasonló szombat délutánon.
Az egészségügyben dolgozom és még tartjuk a frontot. Bementem dolgozni az elmúlt napokban is, és volt lehetőségem megkérdezni a betegeimet, hogyan élik meg a COVID-19 okozta helyzetet. A legtöbben otthonról dolgoznak, így nem esik nehezükre betartani a szabályokat. Az egyik fiatal, egyedülálló tanárnő arról számolt be, hogy az online tanítás lehetőségét átadta a családos kollégáinak, és ő bejár ugyanúgy az iskolába, ahol az egészségügyi és olyan dolgozók gyerekeire vigyáz, akik nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak.
Az idősgondozásban dolgozóknak plusz terhet jelent, hogy megértessék az emberekkel, hogy valóban fontos otthon maradniuk.
Én magam a fogászatban dolgozom, mégis megkaptam az értesítést arról, ha súlyosbodik a helyzet, behívhatnak a kórházakba, hogy segítsek. Sokan összecsomagoltak pénteken, az utolsó tanítási nap végén és lementek a vidékre a fővárosból, mert ebben a tanévben valószínűleg már nem nyitnak ki az iskolák a megszokott módon. A gyerekek is igyekeznek pozitívak maradni. Az egyik 13 éves kis betegem azt mondta, hogy ez egy hasznos tapasztalat lesz a számára ahhoz, hogy megtanuljon önállóan tanulni.
Szerdán reggel elindultam dolgozni egy bank belvárosi irodaházába, ami kétezer alkalmazottnak biztosít munkalehetőséget és már a kabátomat vettem fel, amikor értesített az ügynök, hogy ne menjek sehova, mert lezárták az épületet.
Bevásárolni sem olyan egyszerű, mint eddig. A pánikvásárlások miatt üresen tátonganak az egyébként például vécépapírnak, kézfertőtlenítőnek, vagy rizsnek, tésztának fenntartott polcok. Ezért bevezették a limitált vásárlást, kettő, vagy három terméknél többet nem vihetnek ki a boltból a vásárlók, így talán utol tudják érni magukat a beszállítók.
Az utak tele vannak nagy áruházak logójával ellátott kamionokkal. Nincs áruhiány, csak nem győzik olyan gyorsan mozgatni, mint ahogy elviszik a vevők.
Két hete még csak egy-két ember hordott maszkot, kesztyűt a tömegközlekedési járműveken, mára az emberek 80 százaléka igyekszik megvédeni magát és másokat. Több metrómegállót lezártak, hogy ezzel is kevesebb esélyt adjanak a járvány terjedésének, de a buszokon sem állnak fürtökben az emberek. Látszólag azok utaznak, akiknek valóban muszáj.
Összefogtak a közösségek is.
Igyekeznek támogatni a helyi boltokat, hogy a pénz nekik menjen és ne egy ismeretlen részvényes bankszámlájára. Azért, hogy talán ezzel meg tudjuk óvni őket a csődtől és újra mehessünk hozzájuk, ha túl leszünk a járványon.
A mi postaládánkba is dobtak be cédulát azzal, hogy bátran kérjünk segítséget, ha karanténban vagyunk. Még ha az emberek egyedül élnek is, a közösség mellettük áll és segít. Többen felajánlották, hogy szívesen bevásárolnak, kutyát sétáltatnak, akár jóga-, vagy más sportórát tartanak online, vagy csak beszélgetnek Skype-on, ha ez bárkinek is segítséget tud nyújtani.
Viszont az emberek félnek. Tegnap mesélte valaki, hogy látott egy férfit összeesni az egyik üzletben és szinte szétrebbentek körülötte a vásárlók, pedig mint kiderült, csak a vércukra esett le.
A külső szemlélő azt látja, hogy a járványügyi szigorításokkal eltaszították az embereket egymástól, de ez nem teljesen igaz. Az internet jóvoltából a kapcsolatok erősödtek.
Amikor munkába siettem, láttam egy nagyon szép jelenetet az egyik ház előtt. A nagymama a kocsijánál állt az ablakkal szemben, amit három gyerek éppen tele írt, hogy szeretünk nagyi, mindent köszönünk, és így tovább.
Csak írt és írt a három gyerek, és az én könnyeim is folytak, ameddig elhaladtam előttük.
Lejegyezte, a fotókat készítette: Tisóczki Aliz
A sorozat folytatódik
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
