Milyen típusú ezüst gyűrűk közül választhatunk?
Minden nő számára fontos, hogy vonzó és stílusos legyen. E tekintetben a legnagyobb figyelem általában a ruhákon, illetve a nagyobb méretű, feltűnőbb kiegészítőkön – például a táskákon, cipőkön – van. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni a részletekről sem, azokon ugyanis rengeteg múlhat!
Egy jól megválasztott, stílusunkhoz illő ékszer, például egy ezüst gyűrű meg tudja adni azt a pluszt, amivel feltehetjük az i-re a pontot, és tényleg teljessé, sőt mi több, tökéletessé varázsolhatjuk a megjelenésünket. Ehhez persze fontos, hogy a megfelelő darabra essen a választásunk például az ezustsziget.hu kínálatában.
Ez egy igazi klasszikus ékszer, ami nagy népszerűségnek örvend, és amit szinte minden nő előszeretettel visel. Persze vannak, akik inkább az arany ékszereket preferálják, de talán még több azoknak a száma, akik az ezüst mellett teszik le a voksukat, ha ékszerviselésről van szó.
Miért jó választás egy ezüst ékszer?
Az ezüst ékszer letisztult, hűvös, semlegesnek ható színével tulajdonképpen bármilyen stílushoz és bármilyen színvilágban összeállított öltözékhez passzol. Kifejezetten kedvence azoknak a nőknek, akik a modern stílust szeretik, ami mentes a túl sok színtől, de kevésbé karakteres jellege miatt más öltözködési stílussal is nagyon jól összeegyeztethető.
Az ezüstről köztudott, hogy természetes antibakteriális hatással rendelkeznek. Sőt a 925-ös finomságú sterling ezüst hipoallergén is, aminek köszönhetően nem okoz kellemetlen bőrirritációt. Így akár azok is bátran viselhetik, akiknek érzékenyebb bőrük van.
Kővel díszített ezüst gyűrűk – garantáltan nem maradnak észrevétlenek
A kővel díszített változatok nagyon feltűnő darabok, amik garantáltan magukra vonják a figyelmet, ha például részt veszünk egy társasági eseményen. Ez annak köszönhető, hogy a bennük lévő drága- vagy féldrágakövek erőteljesen csillognak, és emiatt szinte azonnal szemet szúrnak. A kövek színe, illetve fénye még inkább kiemeli az ezüst csillogását, amivel garantáltan a megjelenésünk középpontjába emelik.
Kő nélküli ezüst gyűrűk – visszafogottan ragyogóak
A kő nélküli ezüst gyűrűk visszafogott eleganciát kölcsönöznek a viselőjüknek, aminek köszönhetően szerényebben tündökölhetünk. Ezek jellemzően egyszerűbb, letisztultabb dizájnnal rendelkeznek, és csak az ezüst természetes csillogása látható rajtuk. Ezek az ékszerek nem túl hivalkodóak, mégis egy kis fényt, eleganciát csempésznek a megjelenésünkbe.
Nem vitás, hogy egy jól megválasztott, szépen kidolgozott, igényes ékszerrel nagymértékben fel tudjuk dobni az öltözékünket. Az már egy másik kérdés, hogy milyen ékszert választunk, de az biztos, hogy sok esetben egy minőségi ezüst gyűrűvel tudjuk elérni a kívánt hatást.
Többféle típusa is létezik, a kővel díszítettek igazán látványos, feltűnő darabok, amik nem maradnak észrevétlenek. A kő nélküli modellek pedig visszafogottan, kevésbé hivalkodóan díszelegnek a kezünkön. Bármelyiket is szeretnénk viselni, az ezustsziget.hu könnyen rátalálhatunk a tökéletes darabra.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.