Megváltoztam, elhagytak. A fájdalmas és a szükséges veszteségekről
A spirituális úton járó, kereső ember tudatosabban éli meg változásait. Ám akinek esze ágában sincs ezzel foglalkozni, aki azt állítja, hogy ő már készen van, kőbe van vésve – az is változik. Ez ugyanis az élet természete. A folyamat tudatosítása arra jó, hogy felerősíthetjük és irányt szabhatunk neki. Öntudatlanul is csinálhatjuk, bár akkor inkább csak „megtörténik velünk”.
A változás néha aprócska lépésekben történik, finom átmenettel, észre sem vesszük. Aztán máskor hirtelen meglódul, és látványos, kikerülhetetlen módon fejeződik ki.
Változásaink hatással vannak környezetünkre, kapcsolatainkra is.
Ez természetes, hiszen ha egy összetevőt megváltoztatunk, megváltozik az egész is, amelynek az adott dolog része. Tudja ezt minden konyhatündér, hiszen ha dió helyett mákot teszünk a sütibe, hiába ugyanaz a liszt és a tojás, egészen mást kapunk a végén.
Kapcsolataink megváltoznak. Változó énünkhöz immár mások, másképpen tudnak jól kapcsolódni. És mi magunk is másokhoz vonzódunk. A „más” nem mindig másik embert jelent! Csupán megváltozó minőségekről van szó. Van olyan, szerencsére nem is ritkán, hogy a hozzánk közel állókkal összhangban változunk, fejlődünk. Fejlődésünkkel pedig a kapcsolatunk is magasabb szintre léphet.
Ennek a folyamatnak azonban az is velejárója, hogy akik más irányba változnak, mint mi magunk (hiszen mindenki változik valamilyen intenzitással és valamilyen irányba!), azokkal átalakulhat, megszűnhet a kapcsolatunk. A „régi” énünkkel harmóniában voltak (vagy épp jól tudták „használni”), az újjal nem tudnak mit kezdeni. Vagy mi magunk érezzük szükségét, hogy egy-egy kapcsolatot leépítsünk.
Amikor valaki elhagy, távozik az életünkből, az persze fájhat.
Azért fáj, mert a kapcsolat létrejötte annak idején egy pozitív impulzussal járt, és most ezt a pozitív impulzust, így utólag, elveszítjük. Ám ezek szükséges „veszteségek”. Kell a hely az újnak! Igen, megtörténhet, hogy az „új énünk” nem fog tetszeni azoknak, akik a „régivel” voltak összhangban. Meglehet, akik távoznak, épp azok, akikkel addig sülve-főve együtt voltunk. És egy ideig fáj látni a hűlt helyüket. Ám a Világegyetem úgy működik, hogy minden „üres” helyet betölt. Tehát a kiürült helyekre jönnek mások. Olyanok, akikkel már az „új énünk” lesz harmóniában. Az átmenet fájhat, de a happy-end garantált. Ne álljunk ellen a változásnak, mert ha elfogadjuk, ha meglátjuk benne a lehetőséget, akkor meglátjuk és megéljük az örömöt is.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
