Rota Vicentina. 225 kilométer az óceán partján. Túranapló, 6. rész
Így kezdődött: „nem kellett hosszan kutatni a neten, hogy rátaláljak a Rota Vicentinára (Fishremen’s Trail) Portugália délnyugati részén, végig az óceán partján. Ez lesz ám csak a nekem való túra!” A túranapló eddigi részei itt találhatók >>
6. nap – Just a perfect day (Lou Reed)
Arra ébredek, hogy nyirkosan tapad rám a pizsama. Az ablakokon nem lehet kilátni, MINDEN ruhám nedves a párától, az is, ami a táskámban van. Mintha most vettem volna ki a mosógépből. A hátizsákom is nyirkos. Összepakolok, kávéra esély sincs, a reggelizőhely 12.30-kor nyit. Az app persze tud egy rövidebb utat, de most nincs bennem kalandvágy, nem foglalkozok vele.
Két unatkozó macska kísér ki a faluból. Botladozok az esőtől nedves homokbuckák közt, nem zavarnak a külső körülmények most, jól érzem magam. És egyszercsak feltárul ez a látvány:
Ha kérdeznéd, miért csinálom ezt az egészet, hát itt a válaszom:
Praia de Bordeira
Ezért csinálom, ezért a reggelért ezen a parton. Ezekért a párától elmosódott kontúrokért, ezért a felhőtlen égből szitáló záporért, ezért a szélért és ezekért a hullámokért, ezért az egész álomszerű lebegésért, ami itt van.
A második napja magammal hurcolt szárazkolbászt reggelizem keksszel, annyival is könnyebb a táskám, főleg, hogy büfére leghamarabb 15 kilométer múlva van esély. Akárhogy nézem, nem tudom megúszni az átkelést azon a vízfolyáson száraz lábbal, átveszem a rövidnadrágom, legalább majd rajtam megszárad, cipő a kézbe, sétálok a beachen. Nem sietek, nem akarok innen elszakadni. A strand végén leülök, várom, hogy leszáradjon a nedves homok a lábamról, egy csapat sirály úgy gubbaszt a parton, mintha ottfelejtett boccia golyók lennének.
Csak továbbindulok, de vissza-visszanézek, viszem magammal a látványt, a helyet, a hangulatot, ezt is elviszem magammal, a Bordeira beach minden részletét. Az út elkanyarodik a parttól, élénkzöld búzamezők és pointilista virágos rétek mentén sétálok a dombok közt.
Tizenegy óra jóval elmúlt, már nagyon hiányzik a reggeli kávé így 15 kilométer után, jobb híján előveszem az utolsó darabka szárazkolbászt a táskámból, hozzá a maradék kekszet, azt eszegetem séta közben.
És ekkor feltűnik egy váratlan kávémérés! Akár egy oázis. A szemből jövők lábában is van már 10-12 kilométer mostanra, teltház van. A kiszolgálás gyors, a kávé finom, a mosdó tiszta. Most érkezett el az első pastel de nata ideje, ez itt alapélelmiszernek számít, a portugálok úgy eszik reggelire, mint a franciák a croissant-t. Örülök, hogy sikerült addig húznom, míg igazán vágyok rá, most nagyon jól esik.
Eukaliptusz erdőben sétálok, jó illat van, de nagyon fülledt és párás, lassan ereszkedek a dombok közt, aztán az egyik kanyarban hirtelen megváltozik a szél, hideg lesz, éles és illatos; újra itt az óceán.
Fél 3-ra érkezek meg a szálláshoz, a recepció a bárban van, szeretnék becsekkolni, majd 3 után, akkor egy kávét, ha lehet, majd 3 után, várjak a teraszon. Semmi gond, én sem szoktam dolgozni a munkaidőm előtt fél órával. Egy idő múlva kijön utánam a recepciós lány, elnézést kér az előbbiért, fáradt, stresszes, hivatalosan 3-től vannak nyitva, de menjek, intézzük el azt a becsekkolást, kapok kávét is. Minden ruhám odaadom mosni, kivéve, ami rajtam van, azt mondják, 2 óra múlva kapom vissza mosva, szekrényszárazon, hajtogatva. #highlife
Lemegyek a faluba, szerzek egy 20+ km-es sangiat, valami vacsorát, szívesen maradnék még a parton, de már vacogok rövidnadrágban és trikóban.
Nem bírom annyiban hagyni a dolgot, este összepakolom az összes frissen mosott és szárított ruhám és levonulok a partra naplementét / csillagokat nézni. 10 perc bambulás után a csillagokról lemondok, a Nap még nagyon magasan jár az égen, amikor én már reszketek a hidegtől, pedig tényleg minden ruhám magamra vettem.
Annyira átfagyok, hogy a szobában az egyik üres ágyról is elveszem a takarót, pulcsiban, két pléd alatt didergem álomba magam.
42868 lépés, 27,01 km
A túranapló további részei itt olvashatók >>
Fotók: Tóth Éva
Folytatás következik
Coach
Néha csak úgy elnézem az embereket. Az apró részletekből, finom kis rezdülésekből, félbehagyott mondatokból próbálom összerakni a történetüket. Néha le is írom ezeket a történeteket.
Szerintem mindenki megérdemli, hogy olyan élete legyen, amiben jól tudja érezni magát. Coachként ezért dolgozom.
A hétköznapokban és a hozzáadott értékben hiszek. Meg a jó kávéban. :)
