A sorházi kertekben is rendkívül sok lehetőség van
A sorházak esetében kis alapterületű telkek állnak rendelkezésre, mely sokak számára kevés lehetőséget biztosít a kreativitásra. Holott a sorházi kertekben is sok potenciál rejlik, melyet az interneten található képek is jól prezentálnak. Az online képek alapján kiválóan lehet inspirálódni.
A Kertelünk kertépítő cég kicsi és nagy méretű kertek tervezésével, illetve kivitelezésével egyaránt foglalkozik. Sorházi kertekkel is többször volt már dolguk, így nagy tapasztalatuk van ezen a téren is. Sokan úgy vélik, hogy ezekkel az udvarokkal meg van kötve az ember keze, mert nem igazán lehet mit kihozni belőlük. Ez viszont nem egészen így van.
Kis kert, nagy ötletek
Az ország számos pontján, így Budapesten is egyre több sorház és ikerház épül. Különösen igaz ez az új építésű részekre. Ezekhez az épületekhez általában tartozik egy kisebb méretű előkert, illetve egy szintén nem túl nagy hátsó kert. Mivel kicsi alapterületről van szó, ezért óvatosnak kell lenni, hogy a végeredmény ne legyen túlzsúfolt. Arra is ügyelni kell, hogy a meghittség és intimitás megvalósuljon, ami nem könnyű, hiszen a szomszédok meglehetősen közel vannak.
Először is el kell dönteni, hogy milyen funkciót szánunk az udvarnak. Dönthetünk egy kisebb virágos kert mellett, de akár egy hangulatos rész is lehet az udvaron, ahol a barátokkal és a családtagokkal össze tudunk gyűlni. Bármit is szeretnénk, nagyon fontos, hogy ügyeljünk a harmóniára és ne zsúfoljuk túl a kinti részt, mert pont ellentétes hatást érünk el vele, mint szeretnénk.
Tervezés, berendezés
Ha kisebb alapterületű kertünk van, akkor a kisebb méretű burkolóanyagokat és bútorokat jobb elfelejteni, mert zsúfolt hatást keltenek. Jobban járunk a nagyobb méretű mintázatokkal, bútorokkal. Sajnos a burjánzó kert nehezen megvalósítható sorházi udvarok esetében, mert a sok növényfaj könnyen tömötté teheti a teret.
Ha lejjebb engedünk az egész évben virágzó növények látványából és inkább azokra az évszakokra koncentrálunk, melyek során több időt töltünk a kertben, akkor sokkal egyszerűbb dolgunk lesz és a kert is könnyebben megtervezhető, illetve kivitelezhető. A meglévő növényzetet időről-időre színesíthetjük cserepes virágokkal, egynyári növényekkel.
Növények nagy mennyiségben
Azok, akik a növények szerelmesei és ragaszkodnak ahhoz, hogy körülvegyék magukat velük, akkor pár trükkel célszerű a zsúfolt hatást enyhíteni. Például a cserepek mind készüljenek azonos anyagból, mivel ellenkező esetben bántó lesz a szemnek.
A kerítés befuttatása abból a szempontból előnyös lehet, hogy optikailag tágítja a teret, mert úgy tűnik, hogy nincs vége a kertünknek. Bizonyos kertstílusokat is lehet alkalmazni kis alapterületen, ez nem jelent hátrányt, azonban több szempontot is figyelembe kell venni, így nem árt szakember segítségét kérni a témában.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.